A Saheco az idei évi újdonságai között az üveg tolóajtókra koncentrált. Négy típussal is megjelent a piacon, az SV P-40, SV-X80, SV-MATIC és SV-LED rendszerekkel. Ezek közül egyik érdekes az SV P-40-es típus, mely már kiválóan használható üveg térelválasztóként, házak helyiségeihez teraszok, télikertek határolófalának. Ami rögtön szembetűnik, hogy ezen típus felső megvezetésű, függesztett kialakítású, de emellett rendelkezik alsó sínnel is.
![]() |
| Az SV-MATIC beépített akkumulátora lehetővé teszi az ajtó átmeneti működtetését áramszünet esetén is |
Erre azért volt szükség, mert az ajtószegmenseket úgy nyithatjuk, hogy szélső helyzetbe tolva az egyes elemek egymás mellé 90°-ban kifordíthatók. Az alsó sín az ajtóelemek oldalirányú megvezetését szolgálja. Ezzel a műszaki megoldással a nem használt üvegajtószegmensek egymásra forgatva, kis helyet foglalva, helytakarékos megoldást kínálnak nyitott állapotban.
Érdekességet jelent még az SV-X80-as típus, melynek sajátossága, hogy a felső vezetőgörgő teljesen rejtett profilban mozog, az üvegajtó felső részén található takaróléc rejti a felső függesztőgörgőket. A vasalat, mint nevéből is látszik, 80 kg-os terhelhetőséggel rendelkezik. Az SV-MATIC egy automatizált mozgású tolóajtó-vasalatrendszer, tolóajtókhoz használható. Az ajtó motoros működtetésre nyílik egy oldalra, szinkronban két irányban.
![]() |
| Az SV-P-40 üveges tolóajtó-vasalattal pillanatok alatt összenyithatók az ideiglenesen leválasztott területek |
Az üvegajtók komplett rendszerrel felszerelt vasalatirányítása történhet távirányítóval, de egy mozgásérzékelővel felszerelve automata funkcióban, forgalmasabb épületeknél is használható. Terhelhetősége szintén 80 kg, szegmensenként.
Az SV LED-es rendszernél a design és a technológia kedvező találkozását figyelhetjük meg. A beépített LED diódák fényjátékának lehetőségét kínálják. A rendszer magában foglalja a szükséges mechanizmusokat, mind a mozgató, mind a világítástechnikát. Az elemek 80 kg-os terhelhetőséggel bírnak.
A Saheco természetesen a bútorgyártókat sem tévesztette szem elől. Folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően toló, harmonikatoló bútorfrontok kivitelezésére nyújt korszerű megoldást. Legkedveltebb modelljeik közé tartoznak a felső görgős SF széria 20-tól 100 kg-os terhelhetőségű vasalatai.
A kisebb bútorfrontokra kialakított alsó görgős típusok is megjelentek, az SL-18-és SL-45 modellek kiválóan alkalmasak kisebb tömegű tolóajtókhoz.
Gyulai & Társa Kft.
1193 Budapest, Klapka u. 58.
Tel./fax: 1/280-3762.
www.toloajtovasalat.hu
Az 1991 óta rendszeresen megjelenő Magyar Asztalos és Faipar minden hónapban házhozszállítja a szakma legfontosabb híreit, a gazdasági-jogi környezet aktuális változásait, az asztalosipar piacát jellemző trendeket, a gyakorlatban már másnap használható, nélkülözhetetlen szakmai információkat és nem utolsó sorban bemutatja a szakma elismert művelőit, mestereit.
A Szín-Fa-Lakk 1997 Kft. szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt és leendő...
Fejlesztésekkel előre III. rész A három kimagasló fejlesztés –...
A Holzmann tavaszi akciós csomagjában kiemelkedő figyelmet kapnak a...
Tisztelt Olvasó! A villamos és földgáz energia költségek...
Reinhardt darabolófűrészek A Reinhardt vállalat több évtizedes...
Változás volt az erdő- és faipari mérnökök szakértői...
Örömmel jelentjük, hogy 2012-től a Dewalt 10,8 V-os kisgépei az XR...
Ünnepeld velünk az Internetes Vásárlás Napját, és légy részese...
A helyszíni szerelésnél egy jó állvány csodákra képes a megmunkálás...
Napjainkban a FLAI gyár a körfűrészgyártás élvonalába tartozik. A...
A DeWalt, mint az elektromos szerszámok egyik vezető gyártója, idén egy...
Egy kedves vásárlónk úgy döntött, hogy házilag barkácsol egy...
Egyedi bútorok tervezése, gyártása. Exkluzív, minőségi szivardoboz -humidor- készítése. Vállalom...
Egyedi bútorgyártás a megrendelő kívánsága szerint -Konyhák beépíthető készülékekkel -Beépített...
bútoregyedilépcsőasztalosnyílászáróbodovicsszaunavasgyufabodovics
www.woodholz.eu |
www.butorbolt.hu |
www.lignonovum.hu |
www.mabuk.hu |
www.oafsz.hu
(c) 2009 X-MEDITOR Kft. Minden jog fenntartva!