Örömmel értesítjük kedves látogatóinkat, hogy augusztus második hetében útjára indítottuk faipari webáruházunkat, a Woodshopot. Célunk az volt, hogy egy olyan rendszert hozzunk létre, amely több beszállító termékkínálatát egy helyen integrálni tudja, ezáltal különböző termékek széles választékát nyújtva az áruház vásárlói számára. Ezen elképzelésünket sikerült megvalósítani, és a Woodshop hivatalosan is az internetes kereskedelem szereplőjévé vált.
A rendszer előnye, hogy nyitott bárki, bármely vállalkozás
számára, aki a Woodshopon keresztül szeretné termékeit a szakmának kínálni, illetve forgalmazni. Kis fantáziával úgy kell elképzelni rendszerünket, mint egy bevásárlóközpontot, ahol különböző boltok találhatók egy fedél alatt. Így nem kell „felesleges kilométereket” megtennünk termékek után kutatva, mert szinte biztos, hogy a boltok egyikében megtaláljuk, amit keresünk. A különbség csak annyi, hogy a Woodshop garantálja a boltok állandó nyitva tartását.
Rendszerünket igyekeztünk megfeleltetni a felhasználók igényeinek. Átlátható, felhasználóbarát felületének köszönhetően könnyen böngészhetünk a termékek között és a rendeléshez sincs szükségünk különösebb tehetségre. A rendelés, illetve eladás feltétele, hogy a rendszer teljes jogú felhasználói legyünk. Ehhez egy egyszerű regisztráció végrehajtása szükséges, mely során a faipar.hu, illetve woodholz.eu portálokon már regisztrált tagok könnyen importálhatják az ott megadott felhasználói adataikat. Regisztráció után a kereskedőknek lehetőségük nyílik „létrehozni boltjukat” és feltölteni termékekkel, színesítve ezáltal a vásárlók elé táruló termékpalettát.
További információk:
Tel.: 06-96/618-077
E-mail: halasz.zsolt@xmeditor.hu
Web: shop.woodholz.eu
Az 1991 óta rendszeresen megjelenő Magyar Asztalos és Faipar minden hónapban házhozszállítja a szakma legfontosabb híreit, a gazdasági-jogi környezet aktuális változásait, az asztalosipar piacát jellemző trendeket, a gyakorlatban már másnap használható, nélkülözhetetlen szakmai információkat és nem utolsó sorban bemutatja a szakma elismert művelőit, mestereit.
Megérkezett a Festool új DOMINO XL DF 700 dübelmarója A Festool tovább...
Van egy erősödő trend a belsőépítészetben: sokan elfordulnak a hideg, steril,...
Diákok a műemlékvédelemben A faipar különleges, több száz...
A Leitz RipTech technológiája újabb neves elismerésben részesült. A...
Az AKE a 2011. évi Ligna világkiállításon számos...
Diákok a műemlékvédelemben A két háború között...
Örömmel jelentjük, hogy 2012-től a Dewalt 10,8 V-os kisgépei az XR...
Ünnepeld velünk az Internetes Vásárlás Napját, és légy részese...
A helyszíni szerelésnél egy jó állvány csodákra képes a megmunkálás...
Napjainkban a FLAI gyár a körfűrészgyártás élvonalába tartozik. A...
A DeWalt, mint az elektromos szerszámok egyik vezető gyártója, idén egy...
Egy kedves vásárlónk úgy döntött, hogy házilag barkácsol egy...
Egyedi bútorok tervezése, gyártása. Exkluzív, minőségi szivardoboz -humidor- készítése. Vállalom...
Egyedi bútorgyártás a megrendelő kívánsága szerint -Konyhák beépíthető készülékekkel -Beépített...
bútoregyedilépcsőasztalosnyílászáróbodovicsszaunavasgyufabodovics
www.woodholz.eu |
www.butorbolt.hu |
www.lignonovum.hu |
www.mabuk.hu |
www.oafsz.hu
(c) 2009 X-MEDITOR Kft. Minden jog fenntartva!