• Ajtó-ablak
  • Alapanyag
  • Bútor-design
  • Fagazdaság
  • Faszerkezet
  • Fatermék
  • Felületkezelés
  • Gép-szerszám
  • Kapcsolódó technológia
  • Software
Hirdetés

Magyar Asztalos Országos Tanulmányi Verseny felhívás

2011–2012. tanév

A verseny meghirdetője, kiírója és szervezői:
– Magyar Asztalos és Faipar folyóirat
– Országos Asztalos- és Faipari Szövetség
– Asztalos Akadémia Egyesület

Magyar Asztalos Országos Tanulmányi Verseny felhívásA verseny célja:

A verseny fő célja, hogy minél több fiatal ismerkedjen meg a korszerű asztalosipari megoldásokkal, hogy ezeken keresztül a tanulók közelebb kerülhessenek a bútorasztalos és épületasztalos szakmák érdekességeinek, különlegességeinek elsajátításához, olyan szakmai impulzusokat kapjanak a fa-és asztalosipar területén alkalmazott eszközökről, berendezésekről, amelyek alapján kialakul a szakmai elkötelezettségük, és megerősödik bennük a mesterség szeretete, tisztelete.

A csapatban való versenyzés során a másokért való felelősség, a becsületes helytállás kerül előtérbe. A jól szereplő csapatok öregbítik iskolájuk hírnevét, és egyben a szakmai képzés fontosságára irányítják a figyelmet.

A kiírás – nem utolsó sorban–, túllépve a hagyományos, az iskolák keretein belül lebonyolított tanulmányi versenyek felépítésén, a gyakorlaton alapuló szakmai tartalomra és a valós iparból jövő információkra fekteti a hangsúlyt. Ehhez a támogató cégek biztosítják azt az információs hátteret, amelynek segítségével a diákok az iskolai tananyagot kiegészítve felkészülhetnek. Ez az együttműködés ugyanakkor a versenyt támogató cégeknek is rendkívül fontos, hiszen szakmai kompetenciájuk igazolása a tájékoztatóanyagok és a versenyfeladatok magas színvonalú előkészítése.

Kategóriák:

  • épületasztalos
  • bútorasztalos


Nevezés:

  • Nevezni minden hazai a fa-és asztalos ipari képzésben résztvevő szak és középiskolának van lehetősége.
  • Iskolánként max. 3 db 3 fős csapattal (+1 kísérő tanár) nevezhetnek. A csapatok tagjait az iskola jelöli ki.


Nevezési díj:

  • Az OAFSZ tagjai, valamint a Magyar Asztalos és Faipar újság előfizetői számára: ingyenes
  • Az OAFSZ tagsággal, vagy Magyar Asztalos és Faipar újság előfizetéssel nem rendelkezők számára: 10.000 Ft (8.000 Ft + áfa)/csapat


A versenyről:
1. forduló: Elektronikus tesztlap kitöltése (a tesztlapot interneten keresztül egy megadott időpontban kell kitölteniük a versenyzőknek)
Időpont: 2011. december 8.

Az első fordulóhoz ajánlott felkészülési szakmai cikkek 1. részét itt találja:

Az első fordulóhoz ajánlott felkészülési szakmai cikkek 2. részét itt találja:

2. forduló – döntő: A második fordulóba a nevezett iskolák közül a legjobb 7-7 csapat jut be. A forduló egy, az első forduló után kiválasztott helyszínen kerül megrendezésre. A második forduló (amely egyben a döntő is) elméleti és gyakorlati (műhely feladatok) részből áll.
Időpontja: 2012. február. Helyszín: Budapest

A verseny díjazása
A versenyen értékes és a műhelyben hasznos eszközökkel díjazzuk a nyerteseket, valamint a nyertesek felkészítésében résztvevő szakoktatókat és az iskolát.

E-mail: nagy.timea@xmeditor.hu Postacím: X-Meditor Kft. Faipari divízió, 9002 Győr, Pf. 156
 


További információ:
Nagy Timea, X-Meditor Kft. 9023 Győr Csaba u. 21.
Tel.: 96/618-060. nagy.timea@xmeditor.hu

« Vissza

15 éve az elsőszámú asztalosipari folyóirat

Az 1991 óta rendszeresen megjelenő Magyar Asztalos és Faipar minden hónapban házhozszállítja a szakma legfontosabb híreit, a gazdasági-jogi környezet aktuális változásait, az asztalosipar piacát jellemző trendeket,  a gyakorlatban már másnap használható, nélkülözhetetlen szakmai információkat és nem utolsó sorban bemutatja a szakma elismert művelőit, mestereit.
 

 
 


Legolvasottabb cikkek a Faipar.hu-n:

Szavazás

Béremelés 2011

Az elmúlt két év, több vállalkozás megszűnésével járt és tömeges elbocsátásokat hozott. Aki megtartotta az állását, az sem számíthatott különösebb anyagi fejlődésre, jutalmak és egyéb juttatások megszűnésével, tizenharmadik havi bérek eltörlésével, akár bércsökkenéssel kellett számolnia. Ennek nyilvánvaló oka a cégek, költségcsökkentési törekvése, sokszor a nullszaldó vagy kis veszteség jegyében. A KSH 2009-es statisztikáiban 4-5%-os bruttó bér csökkenéseket találunk, ám némi bizakodásra ad okot a legutóbb kiadott tájékoztató, mely 2010 szeptember-december hónapokra 2,4%-os bruttó átlagkereset növekedésről számol be az azt megelőző évhez képest. De mit várhatunk a faiparban, az asztalosiparban a jövő évben e téren?

Mekkora átlagos bruttó béremelést tervez
Ön a vállalkozásában a foglalkoztatottak körében a 2011-es évre?