Tech for Wood 2011
A faipar világújdonságait hozták el és ismertették a május végi – június eleji hannoveri Ligna kiállításon bemutatkozott nemzetközi cégek hazai képviselői a soproni egyetemisták és oktatók, az érdeklődő szakemberek számára az október 13-án megrendezett Tech for Wood – Újdonságok a Ligna Hannoverről című rendezvény keretében. A fafeldolgozó ipar legújabb fejlesztéseiről szóló előadások mellett az Erzsébet-kerti új épület aulájában termékbemutatók színesítették a programot.
A rendezvényen részt vevő 12 cég – ennél még több márka képviseletében – átfogó képet adott a faipari technológiák gép- és szerszámipari, ragasztástechnikai újdonságairól, valóban a holnap, holnapután lehetőségeit mutatva be ágazatunk leendő mérnökei számára. Jó alkalom volt ez azok számára, akik meglátogatták a rendezvényt, hogy az elméletben tanultakat gyakorlati ismeretekkel egészíthessék ki, egyúttal megismerkedjenek a hazai faiparban tevékenykedő cégekkel, leendő partnereikkel, kollégáikkal.
Az elméleti képzés és az ipari, kereskedelmi szereplők szorosabb kapcsolata még további lehetőségeket rejt magában, reméljük, a jövőben rendszeresebbé válnak hasonló rendezvények.
Bemutatásra került termékek és a rendezvényen részt vevő cégek:
Az előadásokat és termékbemutatók után, a délután folyamán kerekasztal-beszélgetés következett erdész és faipari érdekeltségű résztvevők és a kormányzati döntéshozás és -előkészítés részéről a Magyar Energia Hivatal képviselőjének részvételével. A rendezvény „Vidékfejlesztés és klímavédelem erdőgazdálkodással és fafeldolgozással” címmel zajlott, az új energia-előállítási támogatásokat érintő „METÁR”-koncepció (METÁR: a megújuló és alternatív energiaforrásokból előállított hő- és villamosenergia-átvételi támogatási rendszer) véleményezésének apropóján, középpontban az évek óta sok vitát kavaró, a fa égetése kontra feldolgozása témájával.
A kerekasztal-beszélgetésről készült összefoglalót a Magyar Asztalos következő, novemberi számában olvashatják.
G. K.
Az 1991 óta rendszeresen megjelenő Magyar Asztalos és Faipar minden hónapban házhozszállítja a szakma legfontosabb híreit, a gazdasági-jogi környezet aktuális változásait, az asztalosipar piacát jellemző trendeket, a gyakorlatban már másnap használható, nélkülözhetetlen szakmai információkat és nem utolsó sorban bemutatja a szakma elismert művelőit, mestereit.
Tesztelje magát a tanulmányi verseny kérdésein! Lezajlott a Magyar Asztalos...
2012. január 1-jétől kezdődően minden társas és egyéni...
Kedves Pályázó, kedves Érdeklődő! A jövőben konyhabútor...
Diákok a műemlékvédelemben A két háború között...
A nanotechnológiát segítségül hívva a Dimar kifejlesztette a...
Häfele-shop Dunaharasztiban November elejétől várja vásárlóit...
Örömmel jelentjük, hogy 2012-től a Dewalt 10,8 V-os kisgépei az XR...
Ünnepeld velünk az Internetes Vásárlás Napját, és légy részese...
A helyszíni szerelésnél egy jó állvány csodákra képes a megmunkálás...
Napjainkban a FLAI gyár a körfűrészgyártás élvonalába tartozik. A...
A DeWalt, mint az elektromos szerszámok egyik vezető gyártója, idén egy...
Egy kedves vásárlónk úgy döntött, hogy házilag barkácsol egy...
Egyedi bútorok tervezése, gyártása. Exkluzív, minőségi szivardoboz -humidor- készítése. Vállalom...
Egyedi bútorgyártás a megrendelő kívánsága szerint -Konyhák beépíthető készülékekkel -Beépített...
bútoregyedilépcsőasztalosnyílászáróbodovicsszaunavasgyufabodovics
www.woodholz.eu |
www.butorbolt.hu |
www.lignonovum.hu |
www.mabuk.hu |
www.oafsz.hu
(c) 2009 X-MEDITOR Kft. Minden jog fenntartva!