A VELUX Cégcsoport 2004-ben a természetes fény jótékony hatásait és építészeti alkalmazási lehetőségeit kutatva indította útjára kezdeményezését, a Nemzetközi VELUX Díjat építészhallgatók számára. Az érdeklődést mutatja, hogy 2010-ben a megmérettetésre 55 országból közel 700 pályázat érkezett, 15 hazánkból.
A korábbi két pályázaton pedig magyar díjazottak is szerepeltek. A 30 000 euró összdíjazású pályázat célja a hallgatók ösztönzése, hogy minél mélyrehatóbban ismerjék meg a napfényben rejlő építészeti lehetőségeket. A nemzetközi zsűri elismert építészekből és építőipari szakemberekből áll, melynek tagja Alvaro Siza portugál építész is.
2004 óta minden második évben meghirdetett pályázatra világ építésziskoláinak diákjai és tanárai közösen jelentkezhetnek. A pályázat témája, „A jövő fényforrása”, mely a természetes megvilágítás lehetőségeire, fontosságára hívja fel a figyelmet, valamint arra ösztönzi a hallgatókat, hogy mélyrehatóbban is megismerjék alkalmazását az építészetben. A főbb fókuszterületeket az alábbiak alkotják:
A 30 000 euró összdíjazású „megmérettetésen” a hallgatókon túl a nyertes projektek tanárai is díjazásban részesülnek. A verseny az Építészek Nemzetközi Szövetségével (UIA) és az Európai Építészeti Oktatási Szövetséggel (EAAE) együttműködésben zajlik.
A pályázatra regisztrálni 2012 februárjáig lehet, a pályamunkák beküldésének határideje 2012. május 7.
Ezt követően a zsűri elbírálja a beérkezett projekteket, végül októberben egy nagyszabású rendezvény keretein belül kerülnek kiosztásra a díjak.
www.velux.com/iva,
www.facebook.com/internationalveluxaward
Az 1991 óta rendszeresen megjelenő Magyar Asztalos és Faipar minden hónapban házhozszállítja a szakma legfontosabb híreit, a gazdasági-jogi környezet aktuális változásait, az asztalosipar piacát jellemző trendeket, a gyakorlatban már másnap használható, nélkülözhetetlen szakmai információkat és nem utolsó sorban bemutatja a szakma elismert művelőit, mestereit.
A Szín-Fa-Lakk 1997 Kft. szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt és leendő...
Fejlesztésekkel előre III. rész A három kimagasló fejlesztés –...
A Holzmann tavaszi akciós csomagjában kiemelkedő figyelmet kapnak a...
Tisztelt Olvasó! A villamos és földgáz energia költségek...
Reinhardt darabolófűrészek A Reinhardt vállalat több évtizedes...
Változás volt az erdő- és faipari mérnökök szakértői...
Örömmel jelentjük, hogy 2012-től a Dewalt 10,8 V-os kisgépei az XR...
Ünnepeld velünk az Internetes Vásárlás Napját, és légy részese...
A helyszíni szerelésnél egy jó állvány csodákra képes a megmunkálás...
Napjainkban a FLAI gyár a körfűrészgyártás élvonalába tartozik. A...
A DeWalt, mint az elektromos szerszámok egyik vezető gyártója, idén egy...
Egy kedves vásárlónk úgy döntött, hogy házilag barkácsol egy...
Egyedi bútorok tervezése, gyártása. Exkluzív, minőségi szivardoboz -humidor- készítése. Vállalom...
Egyedi bútorgyártás a megrendelő kívánsága szerint -Konyhák beépíthető készülékekkel -Beépített...
bútoregyedilépcsőasztalosnyílászáróbodovicsszaunavasgyufabodovics
www.woodholz.eu |
www.butorbolt.hu |
www.lignonovum.hu |
www.mabuk.hu |
www.oafsz.hu
(c) 2009 X-MEDITOR Kft. Minden jog fenntartva!