A sűrített levegő felhasználásának 2. forradalmát éljük. Napjaink egyik közkedvelt energiája egyre inkább teret nyer, és meghatározó tényező a faipari üzemekben is. A gépek és az eszközök fejlődése egyre nagyobb szerepet oszt a sűrített levegős kiszolgálótechnológiának.
A faiparban történő felhasználás sokrétűsége speciális ismereteket követel a kompresszor kiválasztásánál és a rendszer összeállításánál.
A 87 éves ALUP
A kompresszortechnika fejlődésével egyfajta piaci átrendeződés volt észrevehető, melynek köszönhetően azok a gyártók kerülhettek előtérbe, akik időben felismerve az új irányt, követték a piac igényeit, illetve az elektrotechnika fejlődését saját szolgálatukba állítva meg is haladták azt. Ennek a gondolkodásmódnak élen járó tagja az 1923-ban, Németországban alapított ALUP KOMPRESSOREN GmbH, mely cég a kezdetektől fogva meghatározó szerepet tölt be az európai kompresszorpiacon. Az alapításkor dugattyús kompresszorokat (melyre neve is utal, Auto Luft Pumpen), később csavarkompresszorokat is gyártó vállalat folyamatos fejlesztéseivel Európa-szerte sikeresen elégítette ki a felhasználók igényeit és teszi ezt most is, 2008 tavaszától pedig az Atlas Copco cégcsoport teljes értékű tagjaként. Ezzel a csatlakozással, mely mindkét fél előnyére szolgált, olyan stabil hátteret tudhat magáénak az ALUP márka, mely teljesen bebiztosítja őt a prémiumminőséget szállítók táborába. Az Atlas legújabb generációs fejlesztéseivel a legjobb ár-érték arányú ALUP berendezések kerülnek a vevőkhöz, melyek megbízható, biztos működésükkel segítik a mindennapi munkát.
Költségmegtakarítás
A növekvő energiaéhség növekvő költségeket vonz magával. Ami szinte biztos, hogy az elektromos energia olcsóbb soha nem lesz, de hogyha itt sikerül megtakarítást elérni, az szinte egy győzelemmel felérő fegyverténnyé válik. Az ALUP ezt felismerve az elsők között fejlesztette ki a fordulatszám-szabályzás technológiáját kompresszoraiban, így ettől kezdve az üzemek folyamatosan változó levegőigényeihez idomulva az elektromos energia fogyasztását is változtatni, csökkenteni tudta. Az ALUP ALLEGRO elnevezésű termékcsaládja olyan megtakarítási potenciált hordoz magában, mely már szabad szemmel is jól látható kiadáscsökkenést produkál, amellett, hogy nem kell a szállított levegővel és az előállított nyomással kompromisszumot kötni.
A kompresszor mint fűtőegység
Ha valahová energiát fektetek be, mely egy kompresszor esetében a villanymotor meghajtását jelenti, akkor joggal várja el az ember, hogy a másik oldalt kapjon is érte valamit. Ez régebben csak a sűrített levegőben jelentkezett, de közben jelentős mennyiségben is pocsékoltak a berendezések, gyakorlatilag nagy mennyiségben meleg levegőt állítva elő. Számokban ez az energia 70%- át is kitevő mennyiség elég nagynak bizonyult ahhoz, hogy ezen az ágon is fejlesztéseket eszközöljön a német kompresszorgyártó.
Meleg levegő=fűtés=energiavisszanyerés= kisebb gázszámla?
IGEN. Meg lehet fogni, vissza lehet forgatni akár a fűtés, akár melegvíz-előállítás céljából. Az ALUP ebben is partner, és igyekszik minden energiára költött összeget lecsökkenteni az ügyfelei javára. Hatékony, ENERGY BOX elnevezésű más márkájú berendezésekhez is köthető hőcserélő berendezéseinek segítségével gazdaságosabb termelést tesz lehetővé.
A leggyengébb láncszem
Ahogy fejlődnek a faipari technológiák, egyre fontosabb szerepet játszik a sűrített levegőt biztosító berendezés szakmaspecifikussága, megbízhatósága. Minden termelőtechnológia annyit ér, mint a leggyengébb láncszeme, így az esetenként több gépet vagy az egész termelést ellátó kompresszor semmiképpen nem lehet az. Hogyan kerülhető ez el?
Néhány szempont a kompresszor kiválasztásához:
Bővebb információ: AZ ALUP faipari specialistája: FAGÉPSZER Kft.
www.fagepszer.hu
Az 1991 óta rendszeresen megjelenő Magyar Asztalos és Faipar minden hónapban házhozszállítja a szakma legfontosabb híreit, a gazdasági-jogi környezet aktuális változásait, az asztalosipar piacát jellemző trendeket, a gyakorlatban már másnap használható, nélkülözhetetlen szakmai információkat és nem utolsó sorban bemutatja a szakma elismert művelőit, mestereit.
A Szín-Fa-Lakk 1997 Kft. szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt és leendő...
Fejlesztésekkel előre III. rész A három kimagasló fejlesztés –...
A Holzmann tavaszi akciós csomagjában kiemelkedő figyelmet kapnak a...
Tisztelt Olvasó! A villamos és földgáz energia költségek...
Reinhardt darabolófűrészek A Reinhardt vállalat több évtizedes...
Változás volt az erdő- és faipari mérnökök szakértői...
Örömmel jelentjük, hogy 2012-től a Dewalt 10,8 V-os kisgépei az XR...
Ünnepeld velünk az Internetes Vásárlás Napját, és légy részese...
A helyszíni szerelésnél egy jó állvány csodákra képes a megmunkálás...
Napjainkban a FLAI gyár a körfűrészgyártás élvonalába tartozik. A...
A DeWalt, mint az elektromos szerszámok egyik vezető gyártója, idén egy...
Egy kedves vásárlónk úgy döntött, hogy házilag barkácsol egy...
Egyedi bútorok tervezése, gyártása. Exkluzív, minőségi szivardoboz -humidor- készítése. Vállalom...
Egyedi bútorgyártás a megrendelő kívánsága szerint -Konyhák beépíthető készülékekkel -Beépített...
bútoregyedilépcsőasztalosnyílászáróbodovicsszaunavasgyufabodovics
www.woodholz.eu |
www.butorbolt.hu |
www.lignonovum.hu |
www.mabuk.hu |
www.oafsz.hu
(c) 2009 X-MEDITOR Kft. Minden jog fenntartva!