A Schneider tavalyi év végén bemutatott új AirMaster kompresszorcsaládja a fejlesztés és a vevői igények tekintetében egyaránt a legmagasabb követelményeknek is megfelel, és ezzel új mércét állít fel a piacon. A formájában és megjelenésében is teljesen megújult E1 széria lényegében a korábbi F1 szériát váltja fel.
Az AirMaster E1-szériás csavarkompresszorok kívánság szerint 4,0, 5,5 és 7,5 kW közötti teljesítményosztályban kaphatók, helytakarékos önálló kompresszorként, szerelt tartályon, de opcionális teljes készletként, felszerelt hűtveszárítóval is megvásárolhatók, ezáltal egy raklapnyi területen elfér a komplett levegőellátó rendszerünk. Előnyös megoldás a tandem tartály (2x90 l), amely paramétereiből kifolyólag megfelelő kapacitással rendelkezik, ugyanakkor nem kötött hatósági engedélyhez.
A megváltozott külső mögött a belső tartalom is korszerűsödött. A műszaki szerkezeti elemek áttekinthető elrendezésének köszönhetően karbantartáskor az összes részegység a lehető legegyszerűbben elérhető. Vezérlése kimondottan felhasználó- és szervizbarát (szöveges kijelző), így az adott rendszerhez egyszerűen és optimálisan „hozzáhangolható” az összes beállítási paraméter (utánfutási idő, hőmérséklet, nyomás stb.).
A pontos beállításoknak köszönhetően kevesebb lesz a felesleges üresjárati üzem, amely növeli az élettartamot, ugyanakkor gazdaságos üzemeltetést biztosít. Az új kompresszorok a legmagasabb biztonsággal üzemeltethetők az integrált forgásirány- ellenőrzésnek, valamint az ésszerű ellenőrző, figyelmeztető és biztonsági rendszereknek köszönhetően. A zajszigetelt ház és az optimalizált levegővezetés rendkívül csendes működést biztosít.
Új címünk:
Tooltechnic System Kft.
1103 Budapest, Gyömrői u. 150. V-3 épület
Tel.: 1/297-1350.
www.schneider-legtechnika.hu
info@tooltechnicsystems.hu
Az 1991 óta rendszeresen megjelenő Magyar Asztalos és Faipar minden hónapban házhozszállítja a szakma legfontosabb híreit, a gazdasági-jogi környezet aktuális változásait, az asztalosipar piacát jellemző trendeket, a gyakorlatban már másnap használható, nélkülözhetetlen szakmai információkat és nem utolsó sorban bemutatja a szakma elismert művelőit, mestereit.
A Szín-Fa-Lakk 1997 Kft. szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt és leendő...
Fejlesztésekkel előre III. rész A három kimagasló fejlesztés –...
A Holzmann tavaszi akciós csomagjában kiemelkedő figyelmet kapnak a...
Tisztelt Olvasó! A villamos és földgáz energia költségek...
Reinhardt darabolófűrészek A Reinhardt vállalat több évtizedes...
Változás volt az erdő- és faipari mérnökök szakértői...
Örömmel jelentjük, hogy 2012-től a Dewalt 10,8 V-os kisgépei az XR...
Ünnepeld velünk az Internetes Vásárlás Napját, és légy részese...
A helyszíni szerelésnél egy jó állvány csodákra képes a megmunkálás...
Napjainkban a FLAI gyár a körfűrészgyártás élvonalába tartozik. A...
A DeWalt, mint az elektromos szerszámok egyik vezető gyártója, idén egy...
Egy kedves vásárlónk úgy döntött, hogy házilag barkácsol egy...
Egyedi bútorok tervezése, gyártása. Exkluzív, minőségi szivardoboz -humidor- készítése. Vállalom...
Egyedi bútorgyártás a megrendelő kívánsága szerint -Konyhák beépíthető készülékekkel -Beépített...
bútoregyedilépcsőasztalosnyílászáróbodovicsszaunavasgyufabodovics
www.woodholz.eu |
www.butorbolt.hu |
www.lignonovum.hu |
www.mabuk.hu |
www.oafsz.hu
(c) 2009 X-MEDITOR Kft. Minden jog fenntartva!