Egyetemi hírek 2018. február

ÚJABB NYÍLT NAP A SIMONYI KÁROLY KARON

Ismét nyílt napot tartott a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara 2018. január 10-én, ezúttal a Főépület 7-es termében. A rendezvényen közel százan vettek részt, az ország egész területéről érkeztek fiatalok és szüleik egyaránt. A kari nyílt napot dr. Magoss Endre megbízott dékán nyitotta meg, aki korábban oktatási dékánhelyettesként tevékenykedett, így a nyílt napon már nem a jelentkezés gyakorlati tudnivalóit ismertette a leendő egyetemi hallgatókkal, hanem a kar képzési struktúráját, az ebből eredő karrierlehetőségeket mutatta be.

A kar műszaki képzései között unikális a faipari mérnöki szak, amely hazánkban egyedül Sopronban található. Igen kedvelt a mechatronikai mérnöki képzés is, mely még fiatal szaknak számít a kar életében. A kreatív iparágak közé tartozik az ipari termék- és formatervező mérnöki képzés, mely hidat jelent a műszaki és a művészeti képzések között, illetve az igen közkedvelt művészeti képzések: az építőművész, a tervezőgrafikus és a formatervező művész. A Simonyi Károly kar a gazdaságinformatikus képzéssel teszi teljessé oktatási palettáját.

Joóbné dr. Preklet Edina megbízott oktatási dékánhelyettes a felvételi eljárás menetével és a felvételi tudnivalókkal ismertette meg az érdeklődőket. A délelőtti program keretében dr. Németh Gábor tolmácsolásában mutatkoztak be a faipari mérnöki és a mechatronikai mérnöki duális képzések is, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek a diákok körében, hiszen már az első naptól kezdve nemcsak szakmai gyakorlatot, de rendszeres pénzkereseti lehetőséget is biztosítanak az azokra felvételt nyert hallgatóknak.

Hodgyai Zsolt, a Hallgatói Önkormányzat alelnöke az UNESCO által is jegyzett, a selmeci hagyományokon alapuló legendás soproni diákéletről beszélt, majd délután mutatkoztak be a művészeti, informatikai és műszaki képzések. A szakok betekintést engedtek mindennapi munkájukba, így előadásokra, nyitott gyakorlatokra, tanműhely- és laborlátogatásokra is lehetőségük nyílt azoknak, akik részt vettek az ország egyetlen faipari felsőoktatási intézményének nyílt napján.

Fotók: Tolvaj Vera

 


EDUCATIO 2018

A 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást 2018. január 18–20. között rendezték a Hungexpo „G” csarnokában. A rendezvényen a Soproni Egyetem valamennyi kara is képviseltette magát. Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás azzal a céllal jött létre, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Feladata összekapcsolni az egyes szereplőket: a hazai és külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket az érdeklődőkkel: a diákokkal, az oktatókkal és a szülőkkel.

Idén minden korábbi látogatói rekordot megdöntött a rendezvény. A háromnapos, 15 ország 150 kiállítóját felvonultató felsőoktatási seregszemlére 52 500 érdeklődő látogatott ki, ami közel 22 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest, és fele a tavaly felvételizettek számának. A diákok a továbbtanuláshoz szükséges információk mellett számos, a későbbi pályájukhoz köthető programon keresztül is megismerhették a szakterületeket, így varrhattak disznólábat, részt vehettek kémiai kísérletben és lőgyakorlaton, de végezhettek EKG-mérést is.

A szakma iránt érdeklődőknek is biztos támpontot kínált a rendezvény, akár személyre szabott, akár külföldi és egyéb nyelvtanulási lehetőségekkel. A továbbtanulni szándékozók mellett a pedagógusok, intézményvezetők és egyéb szakmai kiállítók számára is fontos, egyedülálló lehetőséget nyújt a rendezvény, hiszen 
mind egy színtéren értesülhetnek a szakmai újításokról, módszerekről.

Különböző előadások keretein belül tájékozódhatnak a magyar felsőoktatás jövőjéről, valamint a kiállítók képviselőivel beszélgetve alkalmuk nyílhat elképzeléseiket közös útra terelni. Összesen már 35 külföldi intézmény, 25 szakképzési hely és 21 egyéb szakmai kiállító kínálata közül válogathattak az érdeklődők. A munkaerőpiaci és pályaválasztási trendeknek megfelelően pedig 12 informatikai szakképző helynek is bemutatkozási lehetőséget biztosított a rendezvény.

Az intézmények és duális képzőhelyek a legújabb innovációkkal készültek. Korosztálytól függetlenül nagy sikert aratott az áramtermelő bicikli, a mozdonyszimulátor, a VR, azaz virtuális valóság szemüveg, a 3D nyomtató és a napelemes autó is. A Soproni Egyetem BF02-es standjánál képviseltette magát az Erdőmérnöki Kar, a Lámfalussy Közgazdaságtudományi Kar, a Benedek Pedagógiai Kar és a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar.

A felvételizők, látogatók a legtöbben a művészeti képzések iránt érdeklődtek, de számos műszaki és informatikai beállítottságú diákot is megfogtak a Simonyi Károly kar képzési lehetőségei. 


Kapcsolódó dokumentum:


egyetemi-hirek


Tetszett a cikk?