Egzóta fa alapanyagok: Vajdió

100 2012. 04. I Magyar Asztalos és Faipar

alapanyag

Előfordulás

A Földön mintegy 50 különböző juglansfaj

él, az Észak-Amerikában termők mellett

még Mexikóban, Közép-Amerikában, az

Andok vidékén Venezuelától Argentínáig,

továbbá Ázsiában is. A vajdió szélesen

elterjedt Észak-Amerika keleti részén.

Kanadában a nyugat-akádiai Quebec-től

és Ontariótól egészen a Georgia-öbölig és

New Brunswick déli részétől egészen a

Szent Lőrinc folyó völgyéig. Az USA-ban

előfordulásai Maine-től Arkansas északkeleti

részéig és Alabamáig, valamint

Georgiáig terjednek. Közvetlenül az

Atlanti-parton nem terem a vajdió.

A fa a legkülönbözőbb talajokon, még

a száraz sziklás talajon is megterem. A

legjobb növekedési teljesítményeket

azonban a nedves, jó vízelvezetésű termőhelyeken,

pl. folyóvölgyekben nyújtja,

de a közepes dombságok lejtőire felkúszik.

Ma már szórványosan Európában is

telepítik. Észak-Amerika keleti részének

lombos erdeiben gyakran terem bőségesen

egyesével is, de a kis csoportokban

előforduló vajdió közösséget képez a

bükkel (fagus grandifolia), juharral (acer

sacharum), kőrissel (faxinus americana),

Vajdió (juglans cinerea L., syn. juglans alb oblonga, Juglandaceae család)

Egzóta fa alapanyagok

Mivel a gazdaságilag legfontosabb észak-amerikai diófafaj, a fekete dió (juglans nigra) már

korábban bemutatásra került sorozatunkban, ezért bizonyos átfedések elkerülhetetlenek,

de a teljesség kedvéért ezt az Észak-Amerikában és Kanadában gyakran előforduló diófát

ugyancsak be kell mutatni, mert van néhány alapvető különbség köztük. Észak-Amerikában

a fekete dió ellentéteként fehér dió, szürke dió, vajdió, olajdió a neve, Hollandiában grijze

noot, Németországban kanadai dió, vajdió és szürke dió, Franciaországban noyer ’a beurre,

Olaszországban noce cenrino.

szilfával (ulmus rubra és u.americana),

cseresznyefával (prunus serotina), tölg�-

gyel (quercus alba, q.rubra és q.velutina),

hárssal (tilia americana), hikorival (carya

cordiformis és c.ovata) és nyírrel (betula

lutea). Tűlevelű ligetekben kísérője lehet

a keleti hemlockfenyő (tsuga canadensis)

és a Weymouth-fenyő (pinus strobus).

Ennek a diófának a mennyiségi előfordulásáról,

ill. éves kitermeléséről nem

állnak rendelkezésre adatok; korábban az

éves fűrészáru-termelést több mint 4200

m3-re becsülték, ma ez a szám azonban

bizonyosan lényegesen kisebb.

A fa (növény) jellemzői

Ez a különösen fagyálló, fiatalkorban

gyorsnövésű diófa lényegesen kisebb és

kevésbé termőhelyigényes, mint az európai

(j.regia) és a fekete dió (j.nigra), még ha

kinézetre többnyire hasonlít is a fekete

dióra. Magassága csak 12–20 m (nagyon

ritkán sokkal több, de esetenként meghaladhatja

a 30 m-t is), átmérője 40–75 cm,

adott körülmények között szűk 90 cm. A

csak sűrű állományokban egyenes növésű

törzset fiatalkorában sima, világosszürke

kéreg borítja, mely a kor előrehaladtával

2,5 cm vastag lesz, színe szürke-barnára

változik és vertikálisan mélyen barázdált.

A törzsek félmagasságig ágmentesek. A

hosszúkás-ovális gyümölcsök (diók) rövid

kocsányon fürtként lógnak, hosszúságuk

3–6 cm. A 7-8 levélkéből álló csipkés tolllevelek

hossza 44–75 cm – kétszer olyan

hosszúak is lehetnek, mint a többi dióé.

Azt mondják, ennek a diófának a kora

ritkán haladja meg a 80 évet. Gyakran

ültetik sétányokra.

A fa(anyag) jellemzői

A fakó-fehéres világosbarna, adott körülmények

között majdnem fehéres színű,

keskeny szijács az egérszürke-barna, adott

körülmények között sávokkal átszőtt

geszttől színben válik el élesen. A fa a

fokozatos kiszáradás során fakótól gesztenyebarnáig

sötétedik. Fénynek kitéve

besárgul, ám ez távolról sem éri el a fekete

Magyar Asztalos és Faipar I 2012. 04. 101

alapanyag

dió sötétebb tónusát. Homlokmetszetben

az évgyűrűk sem túl jól felismerhetők, ezek

inkább a korai pásztában eléggé egyenletes

eloszlású, egyesével fekvő tracheák.

Így tehát anatómiailag még leginkább a

fekete dióra (j.nigra) hasonlít.

Ezt a haszonfát olykor-olykor sötétebb

erek szövik át és bársonyos fénye van. Ez

egy majdnem félkör pórusú fa. Összességében

véve a vajdió fájának a struktúrája

sokkal puhább, durvább és nyitottabb, mint

a fekete dió struktúrája. Az egy- és többrétegű

bélsugarak 1–3, túlnyomóan 2 sejt

szélesek. Ez a legkönnyebb diófa, melynek

abszolút száraz sűrűsége 0,8–0,42 g/cm3,

azaz hasonló a lucfenyőhöz és a jegenyefához.

A légszáraz fa sűrűsége mintegy

0,45 g/cm3, a friss rönkfáé mintegy 625

kg/m3; ennek megfelelően a zsugorodása

is alacsony: tangenciálisan 6,4%, radiálisan

3,4%. A fát könnyen megfertőzik a

gombák és a rovarok.

Feldolgozás és felhasználás

Nagyon könnyű súlya ezt a diófát eleve

kizárja bizonyos alkalmazási területekről,

melyek inkább a nehezebb és ezáltal

szilárdabb diófákra jellemzőek (pl. puskatus).

Ezzel szemben furnérként történő

felhasználása (többnyire késelve, csak

ritkán hántolva) igen jelentős. Az USAban

1/20” vastag és 14–18” széles furnért

gyártanak belőle lapos késeléssel.

Összességében ennek a diófának a jó

megmunkálhatósági tulajdonságai igen

széles felhasználási területet tesznek

lehetővé. Megmunkálhatósága minden

szokásos kézi és gépi szerszámmal jó. A

szegezett, csavarozott, enyvezett kötések

tartása jó, illetve nagyon jó. Viszont

a szilárdsága, mely a hárséhoz hasonló,

igen sok kívánnivalót hagy maga után: az

E-modul csupán 6700 N/mm2 (a fekete

diónál 11 600 N/mm2), a hajlítószilárdság

37 N/mm2 (a fekete diónál 101 N/mm2).

Könnyű megmunkálhatósága miatt nagyon

jó hangszerek, háztartási cikkek,

képkeret stb. gyártására.

Felületkezelése nem okoz alapvető

nehézségeket, még ha a laza szerkezet

miatt viszonylag sok anyagot is igényel:

ajánlott a pórusfeltöltés. Szaténjellegű

fényre polírozható.

Külkereskedelem

Egy időben ez a diófa, ha jó egérszürke

színű volt, azaz nem volt vajbarna tónusa,

furnérfaként igen keresett volt a nemzetközi

piacon. Olykor-olykor csalárd módon

feketedió-szállítmányokhoz keverték, de

könnyű súlya és ezáltal lazább szerkezete

miatt ez gyorsan feltűnt.

A kéregből és gyümölcsből, valamint

annak héjából kivonatokat nyernek ki,

pl. vízálló festékek előállítására; gyógyászatilag

a megfázásos betegségekre,

ez utóbbi célra főként a gyökérkéregből. A

szijácsnak magas a cukortartalma, ebből

szirupot lehet előállítani.

Zoltán György

Zol-Gém Kft.

Forrás: Klaus-Günther Dahms:

Afrikanische Exporthölzer

Tetszett a cikk?