Lombkorona tanösvények és sétányok Magyarországon

Amikor a StarWars univerzumból ismert Ewokok külön rajzfilmet kaptak, 1985-öt írtunk. Kis medveszerű lények – cukik, de a filmvásznon, kissé agresszívak. A rajzfilmben kicsit változtatni kellett a viselkedésükön, mivel a fiatalabbak voltak a célcsoport, s nyilván a fröccsöntött figurákkal is igyekeztek a „frencsájzt” erősíteni. Olyannyira, hogy azóta a LEGO is beszállt a bizniszbe.

Törpenövésű, medveszerű őseink a fákon élnek, lombházakban – ezeket lombkorona-sétányok kötik össze. Ez is már eleve egyfajta hangulatot teremt az egész narratívának.

Bizonyára emlékszünk az 1993-as „Dennis, a komiszra”, ahol egy hétéves, minden lében kanál kisfiú tör borsot Walter Matthau orra alá. Ott is komolyabb szerephez jut a lombház, mint a kis gézengúzok főhadiszállása. Egyébként a film egy 1986-os rajzfilmsorozat adaptációja, ami azért kicsit eltér a filmvászonra vetített egészestés családi mozitól. A LEGO ezt a vonalat is igyekezett meglovagolni.

A kérdés, hogy mi közünk a múlt századi popkultúrából megismert kicsit misztikus, sőt áttételesen romantikával és kis szentimentalizmussal átitatott hangulathoz?

A fák között sétálva, pihenve teljesen más élményben lehet részünk, mint egy tengerparton, vagy egy síparadicsomban. A magasság és a karnyújtásnyira lévő ágak, levelek és azok például őszi színkavalkádja más miliőt teremt. Folyamatosan más hátteret adva pillanatnak. Arról nem is szólva, hogy ezek nem egyszerű építmények, hiszen egy élő szervezet, egy ökoszisztéma közvetlen közelébe épülnek. Ezáltal minden ott lévő ember kicsit részesévé válik, tehát a felelősségünk is óriási.

Hazánkban és a környező országokban is egyre népszerűbbek a lombkorona-ösvények, valamint a lombházak. Ezek nemcsak turisztikai célpontok, idegenforgalmi látványoságok, hanem igazi mérnöki kihívások is, továbbá szakmailag is komoly feladat egy-egy ilyen építmény elkészítése.

Magyarországon jelenleg 8 lombkorona-tanösvény található, s lassan elkezdődik a kilencedik kiépítése is a Normafán. Három év egyeztetés után született meg a konszenzus a zöld és a civil szervezetek, illetve a Hegyvidéki Önkormányzat között. Ez lesz az egyik legnagyobb ilyen jellegű projekt.

A lombkorona-tanösvény végleges nyomvonalán sokáig dolgoztak. A tervezéssel megbízott Archabit Kft. és Hello Wood Zrt. részletesen megvizsgálta, hogy a korábbi, nagyszabású elképzelések után hogyan alakítható ki olyan nyomvonal, amely megalapozottságával tiszteletben tartja a Normafa adottságait és értékeit. A területen 400 éves tölgyek és hársfák, 2-300 éves bükkfák is állnak. Magyarországon itt található az egyik legnagyobb, kivételesen összetett idős faállomány. Ez eleve tartogat műszaki és környezetvédelmi szempontból olyan kérdéseket, melyek nagyobb odafigyelést igényelnek. Kisebb lesz a fák ágai közé tervezett turisztikai attrakció, s lombkorona-sétány helyett lombkorona-tanösvény épül. A 150 fős befogadóképességű tanösvény a volt Sport Hotel jelenleg elzárt területén látogatható majd, hétköznap várhatóan csökkentett jegyárakkal.

Hazai tanösvények listája.

 

Forrás:
jatekokapolcrol.blog.hu
www.kockaaruhaz.hu
https://telex.hu
www.itsfilmedthere.com


Tetszett a cikk?