Kanadába tervezik a legmagasabb faépületet

Egy japán építész, Shigeru Ban tervei alapján fogják felépíteni Vancouverben a világ legmagasabb hibrid faépítményét. Az üvegből, betonból és fából álló az épület 19 emeletes és 71 méter magas lesz. Ban a lakótornyot, a Terasz Házat az Örökzöld nevű épület mellé tervezte. A két épület így 40 éves eltérésben, de partnerségben áll majd egymás mellett, látványban is kiegészítve egymást. Emiatt is volt cél, hogy az új épület alakját a régihez igazítsák, ezért alkalmazott a tervező háromszög alakokat, természetes anyagot és teraszokat.

Ezen a projekten dolgozik Hermann Blumer faszerkezeti mérnök is, aki dolgozott már Bannal a párizsi Centre Pompidou-Metz-en. Ban elnyerte az értékes Pritzker Díjat, részben ezen épület tervezésének köszönhetően, ami által a világ néhány legelismertebb építészei közé került.

Bár nem volt tervezési cél, hogy magasabb fa épületet készítsenek, mint bárki korábban, mégis létezik ez a verseny. Egyelőre a UBC-n (Brit Kolumbia Egyeteme) álló Brock Commons a rekorder. A diák szállás 53 méter magas és tavaly szeptemberben készült el. Az építészek már dolgoznak a Bordeauxban felépülő 57 méteres, az Amsterdamban épülő 73 méter magas és a Londonba tervezett 304 méteres felhőkarcolókon, melyek mindegyike fából lesz. Annak ellenére, hogy sok kezdeményezés van magas faépületek létrehozására, ezek közül csak keveset engedélyeznek. A Terasz Házhoz adott a fejlesztési engedély, most folyamodnak az építési engedélyért.

Az előző századokban leginkább betont és acélt használtak építőanyagnak, mivel a fát gyengének tartották. Újabban az építészek és a befektetők visszatérnek a fa használatához.

Forrás: fatáj.hu


Tetszett a cikk?