Nevezés indul!

Indul a nevezés a tanulmányi versenyre!

Már hatodik alkalommal kerül kiírásra az ország egyetlen asztalos csapatversenye, a Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny, melyre már várjuk a nevezéseket!

Versenyzők: az asztalos/faipari szakképzésben részt vevő iskolák háromfős csapatai.

Az elméleti és a gyakorlati fordulók során egyaránt lesznek gyakorlat orientált bútor- és épületasztalos feladatok is. Kérjük, ezt vegyék figyelembe a csapatok összeállításánál!


A verseny lebonyolítása

A verseny kétfordulós.

I. forduló

Időpont: 2017. október 25.
Helyszín: Budapest, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

A csapatoknak egy feladatlapot kell megoldaniuk. A feladatokhoz internet/egyéb szakmai kiadvány nem használható. A számításos, rajzos feladatok megoldásához számológépet, körzőt, vonalzót a csapattagoknak kell maguknak biztosítaniuk.

Az elméleti kérdésekre való felkészítést segítendő, a jelentkezőknek egy szakmai cikkekből összeállított „csomagot” küldünk majd, amelynek ismerete nagyban segíti a feladatok sikeres megoldását.

A II. fordulóba (egyben döntőbe) a legjobb eredményeket elért 12–13 csapat jut majd tovább. Iskolánként legfeljebb két csapat kerülhet a döntőbe. 

Döntő:

Időpont: 2017. november 16-17.
Helyszín: Sopron, Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar tanműhelye. 

A kétnapos rendezvényen egy kisbútor elkészítése és további cégspecifikus gyakorlati feladatok várnak majd a csapatokra. 

Idén nemzetközi lesz a soproni forduló, mert a döntőbe meghívtunk lengyel, cseh, szlovák iskolák delegáltjait is, így lesz lehetőség külföldi kapcsoltokat is építeni.

A tanulókat felkészítő szakoktatók, szaktanárok számára a verseny idején kísérő programokat kínálunk. 

A versenyfeladat műszaki dokumentációját a döntő előtt elküldjük a csapatoknak, hogy lehetőségük legyen átnézni és gyakorolni azokat. 

A csapatoknak (a versenyzőknek és kísérő tanáraiknak) az egyetem kollégiumában biztosítunk szállást.

A csapatoknak 2017. október 12-ig kell benyújtaniuk a jelentkezési lapot. A beküldés történhet az interaktív nevezési lap kitöltésével elektronikusan a szurok.aniko@xmeditor.hu címre, vagy postai úton: X-Meditor Kft. 9023 Győr, Csaba utca 21. címre. 

Nevezési lapot a cikk alján a kapcsolódó doukemtumban lehet letölteni!


A verseny díjazása

Szakmai sikeren túl a legjobb csapatokat és felkészítőiket a támogatók és a szervezők értékes, a szakmai munkát támogató eszközökkel, tanulmányi lehetőséggel jutalmazzák.

Érdeklődni a verseny részleteiről és  Szurok Anikó szervezőnél a +36 30 652 2247 telefonszámon, ill. a szurok.aniko@xmeditor.hu címen lehet.


Kapcsolódó dokumentum:


matv-nevezesi-dokumentum-2017


Tetszett a cikk?