Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny
Együttműködő partner:
NYME Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar (Faipari Mérnöki Kar)
A verseny célja:
A verseny fő célja, hogy minél több fiatal ismerkedjen meg a korszerű asztalosipari megoldásokkal, hogy ezeken keresztül a tanulók közelebb kerülhessenek az asztalos szakma érdekességeinek, különlegességeinek elsajátításához; olyan szakmai impulzusokat kapjanak a fa-és asztalosipar területén alkalmazott eszközökről, berendezésekről, amelyek alapján kialakul a szakmai elkötelezettségük, és megerősödik bennük a mesterség szeretete, tisztelete.
A csapatban való versenyzés során a másokért való felelősség, a becsületes helytállás kerül előtérbe. A jól szereplő csapatok öregbítik iskolájuk hírnevét, és egyben a szakmai képzés fontosságára irányítják a figyelmet.
Ez a kiírás – nem utolsó sorban–, túllépve a hagyományos, az iskolák keretein belül lebonyolított tanulmányi versenyek felépítésén, a gyakorlaton alapuló szakmai tartalomra és a való iparból jövő információkra fekteti a hangsúlyt. Ehhez a támogató cégek biztosítják azt az információs hátteret, amelynek segítségével a diákok az iskolai tananyagot kiegészítve felkészülhetnek. Ez az együttműködés ugyanakkor a versenyt támogató cégeknek is rendkívül fontos, hiszen szakmai kompetenciájuk igazolása a tájékoztatóanyagok és a versenyfeladatok magas színvonalú előkészítése.
A versenyt az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség, az X-Meditor Kft. Faipari divíziója, az Asztalos Akadémia Egyesület vezetése szervezi a szakma jeles képviselőinek bevonásával.
Nevezés:
- nevezni a fa- és asztalos ipari képzésben résztvevő szak és középiskolának van lehetősége.
- 3 fős csapatok (+1 kísérő tanár) nevezhetnek. A csapatok tagjait az iskola jelöli ki.
- A csapatok összeállításánál kérjük, vegyék figyelembe, hogy a verseny során épület- és bútorasztalos feladatokat is meg kell oldaniuk a csapatoknak!
A versenyről:
1. forduló:
Elméleti feladatsor kitöltése, interneten.
Tervezett időpont: 2013. december
2. forduló – döntő:
A második fordulóba 10–14 csapat jut tovább. A második fordulóban (amely egyben a döntő is) gyakorlati feladatot kell a csapatoknak megoldaniuk.
Tervezett időpont: 2014. március 6–7.,
Helyszín: Sopron, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Faipari Mérnöki Kar Tanműhely
A verseny díjazása
A versenyen értékes és a műhelyben hasznos eszközökkel díjazzuk a nyerteseket, valamint a felkészítésükben résztvevő szakoktatókat és az iskolát.
Nevezési határidő: 2013. október 15.
A nevezési lapot kérjük, e-mailen és postai úton is küldjék el számunkra!
Postacím: X-Meditor Kft. 9002 Győr, Postafiók 156., e-mail: nagy.timea@xmeditor.hu
További információ kérhető a következő elérhetőségeken:
Nagy Timea, X-Meditor Kft. 9023 Győr Csaba u. 21. Tel.: 96/618-081. nagy.timea@xmeditor.hu
Letölthető dokumentumok:
Versenykiírás 
Nevezési lap 
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


