Magyar Asztalos

szakfolyóirat

Magyar Fa- és Bútoripari Unió hivatalos fóruma

2016. október

A főszerkesztő üzeni

MAJDNEM FELHŐTLEN A HELYZET

A lakás- és családiház-építés területén a kilátások nagyon jónak tűnnek. Az idei első félév is már statisztikailag mérhető elmozdulást mutatott: az első félévben 3420 új lakás épült meg, ami 11%-kal magasabb érték a tavaly ugyanezen időszak alatt használatba vett 3083 db új lakás számánál. De igazán a jövőt előrejelző lakásépítési engedélyek az új lakóépületek építésére vonatkozó egyszerű
bejelentések együttes száma – 13 236 tervezett építés – az izgalmas, ami közel 240%-os piaci volumen növekedést prognosztizál a következő időszakra.

A piaci szereplők is tapasztalják a növekvő érdeklődést, a könnyűszerkezetű házakat építő vállalkozások már tavaly is látták, hogy élénkül a piac. Vannak olyan vállalkozások, amelyek 2015-ben annyi szerződést kötöttek meg, hogy csak 2017-ben tudják vállalni a kivitelezést. De általában elmondható, hogy az érdeklődések és az ajánlatkérések száma is többszöröse az elmúlt időszak lanyha piaci aktivitásának. A készházépítés aranykorában évi 2200 készház épült Magyarországon, de a válsággal ez a szám a töredékére esett vissza. A visszaesés következtében az akkori becsült 110 ezer foglalkoztatott közel fele elment más iparágakba, más országokba dolgozni. Aki picit is tudott németül, az talált munkát a környező országokban. A szakma szereplői ezen a területen is a fejlődés, az élénkülő piac normális kiszolgálásának elsőrendű gátjaként a szakember-, a munkáshiányt jelölik meg, a munkaerőhiány egyértelműen a termelés gátja. De ez ma  már nem csak a készházépítés területén jelentkező probléma, tulajdonképpen majd’ minden kapcsolódó szakterület – ácsipar, bádogozók, szigetelők – érintett. A munkaerő visszacsábításának egyik eszköze lenne a béremelés. Bizonyos bérajánlat felett az elvándorolt munkaerő egy része hazajönne, és újra beállna a hazai munkaerőpiacra, viszont a megnövekedő költségek miatt az egyes készházak is drágulnának ennek következtében, egyes becslések szerint akár 2–3 millió forinttal is. Tehát rövid távon úgy tűnik, hogy a most felfutóban lévő piac kiszolgálása magasabb árszinten és magasabb bérköltségek figyelembevételével lesz csak megoldható, vagy hozzá kell szokni, hogy várni kell a kivitelezőre, a kivitelezés elkezdésére.

Faipar.hu