Magyar Asztalos

szakfolyóirat

Magyar Fa- és Bútoripari Unió hivatalos fóruma

2016. augusztus

A főszerkesztő üzeni

FEKETE–FEHÉR, IGEN–NEM

Felmérések szerint Magyarországon a feketegazdaság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított  aránya 22,1 százalék, ami végeredményben többé-kevésbé meg is felel a közép-európai országok  átlagának. A legmagasabb feketegazdaság-arányt Horvátország és Románia produkálja 28,1  százalékkal, de Szlovénia sem lehet büszke a maga 23,1 százalékára. Mindezek tükrében azt   gondolhatnánk, hogy hazánk nem is áll annyira csehül, bár ha hozzátesszük, hogy Szlovákiában már csak a gazdaság 15 százalékát teszi ki a feketegazdaság, míg Ausztriában ez az érték mindössze  7,5 százalék, akkor már azért érdemes elgondolkodni a helyzet alakulásán. Jellemző adat, hogy Magyarországon a feketegazdaság felét a feketefoglalkoztatás adja. Szomorú tény az is, hogy az  utóbbi időben jelentős mértékben nőtt azon ellenőrzött cégek aránya, melyek be nem jelentett  dolgozókat foglalkoztattak. A fehéredés vagy legalább a „szürkülés” kívánatos lenne, már csak azért  is, mert a feketegazdaság miatt az adókiesést több száz milliárd forintra becsülik. Elemzői vélemények azonban arra utalnak, hogy addig aligha változik a helyzet, amíg a bírságolás mértéke –  az okozott anyagi és erkölcsi kárt tekintve – meglehetősen kíméletes. Ha felső szinten nehezen  találnak megoldást, jöhet az alulról jövő kezdeményezés. A portré rovatunkban bemutatott Vadász  István asztalos és lakberendező több javaslattal is él(t) arra vonatkozóan, hogy miként lehetne a legnagyobb vetélytársnak számító, feketén dolgozó, a szakma hitelességét és hírnevét rontó szakik  ellen fellépni. Ez már csak azért is különösen fontos lenne, mert a faiparban kiemelkedően sokan  állnak a rossz oldalon. Áfacsökkentés, hitelképessé tett vállalkozók – két lehetőség a gazdaság  fehérítésére. S ebben az Országos Asztalos- és Faipari Szövetségnek is lenne szerepe…

BAUDENTISZTL FERENC

Faipar.hu