Magyar Asztalos

szakfolyóirat

Magyar Fa- és Bútoripari Unió hivatalos fóruma

2017. december

A főszerkesztő üzeni

A GYERTYA MEGOSZTOTT LÁNGJA

A minap egy hír látott napvilágot a legutóbbi PISA-mérés magyar vonatkozású eredményeiről. Mint ismeretes, a PISA egy olyan nemzetközi program, ami 15 éves tanulók teljesítményét vizsgálja – a matematikai műveltség, az alkalmazott természettudományi műveltség és a szövegértés területeken.

Nos, a magyar diákok a problémamegoldásban való együttműködés feladatában elmarasztalható eredménnyel végeztek a hírek szerint. (Az 50 ország és gazdasági közösség részvétele mellett végzett összehasonlításban a 33. helyezést értük el.) Hadd kérdezzek valamit! Nehéz helyzetekben való együttműködést várunk el a középiskolás fiainktól, lányainktól, miközben az autósok zöme egy koccanás esetén leanyázza a másikat.

A munkahelyeken pedig találni kell legalább egy bűnbakot, akire rá lehet kenni olyat is, amiről nem tehet. Természetesen tisztelet a kivételnek! Elvárjuk a jó szereplést, de vajon mi magunk meg tudjuk-e ugyanezt tenni? Az összefogást akkor fogjuk megtapasztalni, ha ebben kezdeményező szerepet vállalunk.

És nem kell mindjárt nagy dologra gondolni: például előzékenység a forgalmi dugóban, vagy egy őszinte kérdés még azelőtt, hogy elkezdenénk feltételezgetni. Egyébként szándékosan említek ilyen élethelyzeteket, merthogy van itt még valami. Ugyanebben a felmérésben az átlagnál jóval jobb eredményt értek el a magyar fiatalok a méltányossági vizsgálatban, vagyis az egymás iránti összetartozás érzésének kifejezésében!

Meggyőződésem, hogy kiemelkedő eredmény kerekedik a lelkes hozzáállásból, a példamutatásból, a biztatásból. Mindehhez egy kis adalék ehhez az idei Magyar Asztalos Tanulmányi Versenyből. A nyertes csapat tagjai voltak azok, akik a legkorábban végeztek a munkájukkal – három órával a teljes vizsgaidő lejárta előtt.

Kiderült róluk, hogy a mindenki számára már előzetesen kiküldött versenyfeladatot ők háromszor gyártották le és rakták össze a vizsga napjáig… A versenyről egyébként részletes leírást találhatnak a lapban. De többek között az együttműködés fontosságáról szól a mesterportré írás is.

Összefogással, és egymásra figyeléssel senki sem lesz kevesebb, ahogy a gyertya fénye sem lesz kisebb, ha róla meggyújtunk egy másikat. Ellenkezőleg: nőni fog a világosság! Békés, boldog karácsonyt kívánok mindnyájuknak, jómagam és munkatársaim nevében!
 

Tóth Norbert