A főszerkesztő üzeni
LÉGY NÉLKÜLÖZHETETLEN!
Ezzel az alcímmel hirdeti, illetve hívja, várja azokat a tanulni – és továbbtanulni – vágyókat a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, akik számára fontos lehet valamilyen, akár második szakma elsajátítása is, azon túl, hogy az érettségit is megszerzik. Aki tehát érez magában
virtust, hogy szakmát tanuljon, annak most a fent megemlített hivatal nemcsak egy újjászervezett és államilag támogatott szakiskolai képzési lehetőséget biztosít, hanem bizonyos, az ún. hiányszakmák esetében még tanulmányi ösztöndíjat is folyósít.
Eddig a hír. Különösebben nem kell azt hangsúlyozni, hogy hogyan áll manapság a faipari szakmákat kitanulók létszáma, felkészültsége a szakiskola elvégzése után (a hozzáállásról most ne essék szó), merthogy nagyon szerény a felhozatal ezen a téren is – a többi kézműves szakmánál nemkülönben. Hogy ennek melyek az okai, azt nyilván hosszasan lehetne sorolni, én most leginkább a kézműves szakma becsületét ragadnám ki. Merthogy vajon érez-e az a fiatalember egyfajta egészséges büszkeséget, aki kitanulta például az ács- vagy az asztalosszakmát, és most alig várja,
hogy megtalálja a neki való munkahelyet vagy elindítsa kis egyéni vállalkozását? Ma nem divatos szakmát tanulni, és kétkezi munkából megkeresni a megélhetéshez valót (tisztelet a kivételnek). Sokkal inkább „trendi” a szolgáltató szektorban munkát vállalni, beállni pizzafutárnak, biztonságiőrnek, vagy a képzelőerőt cseppet sem megmozgató soron teljesíteni a végtelennek
tűnő heti 40 órákat... Félreértés ne essék: szükség van pizzafutárokra, és olyanokra is, akiknek a betanított munka jelenti a foglalkoztatásuk beteljesülését. Itt leginkább egy uralkodó tendenciát szeretnék kiemelni, hogy tudniillik a kétkezi szakmáknak nincs meg a megfelelő becsülete. Nyilvánvaló és elvitathatatlan: ügyes, tehetséges kétkezi szakmát űző szakemberből kevés van. Ha pedig kicsit kitekintünk a tőlünk nyugatabbra lévő országokba, akkor még inkább tisztán látszik: egyenesen hiány mutatkozik iparosokból, kézműves szakemberekből.
Kinek kellene cselekedni? Mielőtt körülnézünk, vegyük figyelembe, hogy mi, magunk mennyi mindent tudunk adni: a körülöttünk élő fiatalok lelkesítését, a szakmai példamutatást, vagy csak egy őszinte beszélgetést egy jó sör mellett. Nincs hiábavaló jó cselekedet.
Tóth Norbert
