A főszerkesztő üzeni
Megújulás
Lehet, hogy többen egyenesen szóvá fogják tenni nekem, hogy ugyan, hagyjam már ezt a megújulásról szóló szöveget: mindenki folyton megújulni akar, a médiából is ez folyik, szóval tele van vele a padlás... Meglehet. A kiáltozókkal nem szeretnék hosszasan vitatkozni – legyen a hitük szerint. Ha nagyon nem értünk egyet, akkor én inkább csendesen mosolygok az ilyen reakciókra. Nem vitatkozok. Tudják, miért, kedves olvasóim? Töredelmesen bevallom: mert én magam is hajlamos voltam hirtelen felkapni a vizet, és csípőből visszavágni. Ez a reakcióm már engem is zavart, így hát elhatároztam, hogy változtatok rajta.
Portré rovatunk e havi szereplője egy érdekes állapotról, a hídemberségről beszél. Arról a közvetítői tevékenységről, amiben a valaha élt összes ember tudása, tapasztalata továbbításra kerül. Kik teszik, tehetik meg ezt a közvetítést? Akik soron következnek és hajlandók mindezt vállalni. Mi mindannyian, kedvesolvasóim oda érkeztünk, hogy dönthetünk: szeretnénk-e vállalni ezt az értékközvetítői szerepet, ezt a hídemberi szerepet, vagy sem. Nem kötelező, nem is lehet az, hiszen mindenkinek a szíve fogja megsúgni, hogy elérkezett-e az idő. Akik ezt a „közvetítést” már eddig is csinálták, azok jól tudják, mit jelent a lélek szavának engedve cselekedni. Szóval ezt tekintem én igazi megújulásnak: amikor olyat vállalok fel, ami eddig nem volt az életem szerves része, amit szívem szerint jó lenne megtenni, ami a másik embert is szolgálja. És akkor, amikor belátom, hogy ezt az egész változtatást magamon kell elkezdeni.
Miben lehet megújulást hozó változtatást tenni? Rengeteg lehetőség van. Ötleteket lehet adni, de felesleges, hisz annak belső meggyőződésből kell kiindulnia. Csakis ekkor lesz meg a szükséges alap ahhoz, hogy a cselekvés is ennek megfelelően történjen – következetesen, nem feledve a magunkkal kötött megállapodást.
Tóth Norbert
Tartalom
