Magyar Asztalos

szakfolyóirat

Magyar Fa- és Bútoripari Unió hivatalos fóruma

2018. október

A főszerkesztő üzeni

A GYŐZELEMRŐL

Nagyszerű és örömteli hírekről számolhattunk be a EuroSkills szeptember végi versenyéről. A szakmák 2018-as Európa-bajnokságának is nevezett háromnapos megmérettetésen Nagy Ádám János az épületasztalos-szakmában lett aranyérmes, Simon Krisztián pedig a bútorasztalosok között vehette át a legfényesebb érmet. Tovább fokozta az eddig is teljes élményt, hogy a versenyen ilyenkor szokásos, ún. Nemzet Legjobbja kitüntetést szintén Nagy Ádám János részére ítélték oda. A részletekbe most nem mennék bele: minden fontos információt megtalálnak az eseményről szóló újságcikkben és a faipar.hu oldalon.

Most inkább a győzelem természetéről szeretnék szólni. Két dolog miatt. Az egyik, hogy a győzelem nem a kiváltságosoké. Mindenki számára elérhető és segítségül hívható. Ha ez jobban segít, megszemélyesíthető. Ezt tették az ókori görögök is, akik Nikét tekintették a győzelemre segítés szárnyas istennőjének. Niké (a római korban Victória) egy alkalommal Zeusz főisten kocsihajtója a titánokkal folytatott nagy háborúban. Testvérei Kratosz (a hatalom), Bié (az erő) és Zélosz (a becsvágy, buzgalom). Ez persze metafora, vagyis egy jól megragadható kép, ami segít egy hozzá hasonló, ám jóval nehezebben megfogható másik képet megérteni. A mítoszok mindig többet üzennek, mint ami a sorokból kiolvasható…

A másik, hogy nem másokat kell legyőznünk ahhoz, hogy valóban győzhessünk, hanem önmagunk korlátait! Azokat az „akadályokat”, amelyeket végső soron saját magunk állítunk magunk elé. Ilyen korlát a félelem, a kisebbrendűségi érzés, vagyis a „nem vagyok elég jó” és az „úgysem vagyok rá képes” érzése. Aztán talán szüleink, tanáraink mondtak ilyeneket: „Te soha semmit nem fejezel be!” Ha pedig ők mondták, nincs mit tenni, el kell fogadni.

Nem kell elfogadni. Ki kell törni belőle! Mikor? Amikor már nagyon elegünk van belőle, hogy lúzereknek érezzük magunkat. Hogyan? Elhatározni (hiszen hatalmunkban áll), hogy tudunk jobb választ is adni az élet által feltett kérdésekre. Majd nekilátni a jobbítást felszínre hozó cselekvésnek, méghozzá a MOST erejével, aztán pedig lelkesedéssel, ha úgy tetszik, buzgalommal kitartani akkor is, amikor vissza akarnak somfordálni a régi, megkövült szokások. Így biztosan győzelem fog születni, ami nem más emberek ellenében, hanem az életünket fékező, korlátozó gondolatok felett fog diadalmaskodni.

Tóth Norbert