A főszerkesztő üzeni
OLYAN, MINTHA...
Egy kis vizsgálódásra szeretném kérni önöket, titeket, kedves olvasóim: másokkal együtt mi is vegyünk részt egy előadáson, persze csak képzeletben, a játék kedvéért.
Az előadó egy mondandóval áll elő, ami akár még hihetőnek is tűnhet. Kicsit feszélyezve érezzük magunkat, mert miközben látjuk, hogy mások egyetértően helyeselnek, addig mi úgy érezzük, hogy az elhangzottak valahogy sántítanak. Itt, ennél a pontnál álljunk meg egy kicsit, és mintegy kívülállóként, távolabbról ránézve vizsgálódjunk tovább! Szóval a mondandó után két nagy csoportra oszthatnánk a hallgatóságot. Az egyik csoport tagjai elhiszik, amit hallanak, mert azt mondták nekik, amit hallani szerettek volna. A másik csoport tagjai érzik, hogy valami nincs rendben, ezért a hallottak igazságtartalmára is kíváncsiak. Más szavakkal: bizonyosak szeretnének lenni, hogy amit hallottak, az úgy is van.
A világunk is úgy működik, mint ez a képzeletbeli hallgatóság. Kapjuk az információkat a híradásokból, a közéletből, családi és ismerősi körünkből, és ezek alapján alkotunk egy véleményt, mert szeretnénk eligazodni. Sokakat viszont megtévesztenek azok, akik csak látszólag őszinték, hiszen ők mindig azt mondják, amit hallani szeretnénk. A szofizmus veszélyes dolog, mert megtévesztő. A szofisták azok a fizetett szónokok, akiknél mindig ott lakik az igazság, ahonnét többet fizetnek. Hallgatóságuk egyik csoportját azonnal elkápráztatják, a másikat bizonytalanná teszik, gondolkodóba ejtik.
Honnan fogjuk tudni, mi az igazság? Először is: ami igaz, az egyben jó is, szép is. Másodszor: a lelke mélyén mindenki tudja, mi az igazság, mert belénk van oltva. Ezért van az, hogy a lelkiismeret jelez, sőt, nem hagy békén, ha szembemegyünk az igazsággal. Vajon nyitottak vagyunk arra, hogy meghallgassuk?
Mesterportrénk főszereplője őszintén szembenézett kezdeti sikeres tevékenységének hanyatlásával. Ennek tapasztalataiból továbblépve kezdett másképp ránézni a dolgokra maga körül. Az érkező felismeréseket pedig nem dobta mindjárt a sarokba: nem elégedett meg azzal, amit a közmegítélés állított az akácfával kapcsolatban. A folytatást a róla szóló riportban olvashatják.
Ez csak egy példa volt arra, ami a szofizmus áldozatait és az igazságkeresőket megkülönbözteti. Akarjunk tisztán látni! Ha így járunk el, észre fogjuk venni azt, ami nemcsak szép, hanem igaz is.
Tóth Norbert
