Magyar Asztalos

szakfolyóirat

Az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség hivatalos fóruma

2019. november

A főszerkesztő üzeni

JELEN LENNI

Ipar 4.0 néven vált ismertté az a törekvés, ahol automatizált és egymással kommunikáló gyártóállomásokkal szeretnénk fokozni a termelést, hogy a folyamatokat és a minőséget állandósítsuk, és kiváltsuk velük a kevésbé képzett dolgozók munkáját. Mára az Ipar 5.0 fogalma is terjedőben van. Itt már a képzett dolgozók és a robotok közös munkájáról van szó annak érdekében, hogy egyedi termékeket, szolgáltatásokat és élményeket hozzanak létre. Egyesek úgy fogalmaznak: a tömeggyártott termékek helyett egyediséget létrehozó kreativitásra, emberi érintésre van szükség a termelésben.

Nos, ha egy kicsit nagyobb távlatból szemléljük a munka világát, úgy tűnik, hogy a termelési adatok, a haszonelvűség és a profit lassan, de biztosan fontosabbá kezdett válni az évszázadok alatt, mint maga az ember. Mintha ebben a folyamatban eltűnt volna a lényeg, és csak most kezdünk ráeszmélni, hogy valami hiányzik. Persze a múlton már nem tudunk változtatni, és a jövőben sem tudunk cselekedni. Amit tudunk, hogy itt, a jelenben ragadjuk meg a jelenséget. Jelen lenni: tudatában lenni az adott pillanatnak, és abban a legjobb képességeink, a legtisztább belátásaink szerint cselekedni, vagy nem cselekedni. S ezt újra és újra szem előtt tartani. A cél: minden pillanatban ebben a tudatállapotban lenni. Nem mindig fog sikerülni, sőt, általában nem sikerül s akkor lekanyarodunk erről az ösvényről. Ám aggodalomra semmi ok, a lelkiismeret működik bennünk és emlékeztet a valódi irányra: a szépre, a jóra és az igazra. Ha eltévelyegnénk, akkor küld egy jelet, hogy észbe kapjunk. Egy jelet, ami – újfent – segíthet ráeszmélni: ember vagyok, ennek méltóságához mérten kell élnem! Amikor megértettem a jelet, ismét visszakerülhetek a központomba, a jelenbe. (Jelen lenni: a jel-en lenni – milyen szép ez a magyar nyelv…)

Igaz ez akkor is, amikor a munkánkat végezzük. Nem arról van szó, hogy csak akkor tudunk jobban működni, ha már beszereztük a legújabb technológiájú faipari gépet, a legokosabb gyártósort és mindent mindennel hálózatba kötöttünk. Sokkal fontosabb, hogy az adott élethelyzetben a tőlünk telhető legjobbat adjuk ki magunkból. Így lesznek a megnyilvánulásaink mindenekelőtt emberiek, s csak aztán szakmaiak, főnök/beosztott pozícióban lévők, eladó/vevő viszony szerintiek s még sorolhatnám… Az ipari forradalmak sorában talán eljön majd az a korszak is, amikor az ember minden gondolatát bátran formába lehet önteni, mert nem lesz benne semmi szégyenkeznivaló.

Tóth Norbert főszerkesztő