Magyar Asztalos

szakfolyóirat

Az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség hivatalos fóruma

2019. április

A főszerkesztő üzeni

 

MERJÜNK MÁSKÉNT GONDOLKODNI!

A múlt hónapban egy érdekes játéknak voltam a tagja. Négy csoportba rendeződve mindegyik csapat egy maroknyi száraz spagettitésztát, 1 méter madzagot, ugyanennyi kétoldalú ragasztót és egy szem pillecukrot kapott. A feladat: egy önállóan álló építményt kell ezen alapanyagokból megépíteni, úgy, hogy a tetején kell elhelyezkednie a cukornak. Az építményt nem lehet hozzárögzíteni sehová, a hozzávalókat lehet toldani, darabolni, kivéve a cukrot. 30 perc áll rendelkezésre. Ha legalább két ilyen építmény elkészül időre, akkor az a csapat győz, amelyiké magasabb. A négyből kettő „tésztatorony” készült el, ami képes volt megállni a saját lábán – 53, illetve 65 cm-es magasságokkal. Mint utólag kiderült, ez a kis játék bejárta már a fél világot, ráadásul tanulmányok tucatjai értekeznek az egyéni és csapatmunkáról, az építmények alakzatairól és a magasságokról. Íme, pár tanulságos eredmény. A legrosszabb csapateredményt az üzleti iskolák tagjai érték el, a nagy átlagnak számító 50 cm-es toronymagasságnak a felét produkálták. Az átlag felett pár centivel a vezérigazgatók létesítményei helyezkednek el, az átlagot messze felülmúlva pedig az építészek alkotásai végeztek. Van itt azonban még valami! Minden esetben az óvodások(!) szerepeltek a legjobbak között: nemcsak magasságban (átlagosan 66 cm), hanem náluk voltak láthatók a legérdekesebb alakzatok is. Miért? Van két érdekes megállapítás a tanulmányokban. A tizenéves diákok teljesítményét szinte lenullázta az, ha nagy értékű nyereményt helyeztek kilátásba, viszont szinte megduplázta, ha néhány hét múlva megismételhették a feladatot. A másik, hogy a felnőttcsapatoknál jellemzően csak az utolsó pillanatokban került fel a cukor a torony tetejére, ami aztán vagy állva maradt vagy összedőlt. A kisgyerekek azonban prototípusokat gyártottak, amiket folyamatosan finomítottak, úgy, hogy a pillecukrot mindig az építmény tetejére tették tesztelésként. Náluk nem volt egyetlen megoldás.

Tisztán látszik, hogy a jóval átlag feletti eredmények eléréséhez egészen más gondolkodásra van szükség, mint amit az iskolákban igyekeznek a fejünkbe tömni. Az eredményes alkotókészséget a kíváncsiság és a megismerési vágy adja, nem pedig a tanítói szigorral agyonismételt egymegoldásos séma. Akkor alkotunk kiemelkedőt, ha személyiségünket szabadon, játékosan tudjuk megmutatni; az elvárások (esetleg büntetések) korlátai között keserű szájízű eredmények születnek. Azt a bizonyos célt pedig (akárcsak egy pillecukrot) tartsuk mindig szem előtt!

Tóth Norbert főszerkesztő