Magyar Asztalos

szakfolyóirat

Magyar Fa- és Bútoripari Unió hivatalos fóruma

2020. december

A főszerkesztő üzeni

„MARADJ HIGGADT ÉS FOLYTASD, AMIT CSINÁLSZ!”

Az év vége minden szférában feszülten telik. Idén ez fokozottan igaz, a járvány újbóli erősödése aggodalomra adhat okot a vállalt munkák kivitelezésével kapcsolatban. Bár a beszállítások akadozásának veszélye fennáll, ugyanakkor a környezetemben dolgozó kollégák egyre több megrendelésről számolnak be, aminek több oka is lehet. De előfordulhat az is, hogy egyszerűen most máshogy értékeljük a helyzetet és iga- zából mindig is ez volt a tendencia.

Egy biztos: a január se lesz könnyebb. Sokunk az első hónapot a sorok rendezésével kezdi. Kisöpörjük a műhelyt, és ha még nem tettük, akkor elvégezzük a kisebb kar- bantartásokat is. De ez még jócskán odébb van. Az év utolsó lapszáma még ugyan dupla, de jövőre terveink szerint már minden hónapban olvashatók lesznek a friss faipari újdonságok és az izgalmasnak ígérkező szakmai témák. Minden hónapban
két mellékletet tervezünk. Az egyik a megszokott technológiákkal, tervezőprogramokkal, irányelvekkel, gépekkel, szerszámokkal fog foglalkozni. A másiknál azonban főleg a kisgépek bemutatását tűztük ki célul. Ez utóbbival a szakmában indulóknak és a már régóta tevékenyen dolgozó asztalosoknak
egyaránt szeretnénk olyan információkkal szolgálni, amelyek támogatják a döntési folyamatot egy-egy gép beszerzésénél. A most kézben tartott lap egy nagyon kényes témát is érint. Ez pedig nem más, mint a munkavédelem. Igyekeztünk olyan kézzelfogható információkat összeszedni, amelyek rávilágítanak arra, hogy milyen hibák merülhetnek fel a por- és forgácselszívással kapcsolatban.

Az egyéni védőfelszerelések témájának tárgyalása során nem a hagyományos elvet követtük, nem arra törekedtünk, hogy egyszerűen leírjuk, mi, mire jó. Sokkal inkább azt a területet jártuk körbe, hogy milyen információk alapján kell kiválasztani és kiadni az egyéni védőfelszereléseket. Ez mind munkáltatói, mind pedig munkavállalói oldalról ingoványos terület és tisztázni kell, hogy a védőfelszerelések minősítéséhez milyen dokumentációra van szükség.

Az elmúlt években és idén is új akkumulátortechnikai fejlesztések történtek. Erről igyekeztünk néhány írásban tájékoztatni a kedves olvasót. Körbejártuk a technológiák múltját, jelenét. Természetesen nem elegendő kivesézni az áramforrások fejlesztési tendenciáit. Fontos tudni azt is, hogy ezek a hihetetlenül komplex kis akkumulátorok milyen technológia mellett képesek a maximumot kihozni magukból. Ennek okán a kefementes motorok működésébe is bepillantást nyerhetünk.

Mesterportréban Vizer Józsefről olvashatunk. A hihetetlen szakmai életutat maga mögött tudó mester sorsának nem mindennapi történetébe kaphatunk bepillantást. Történelmi korokon átívelő folyamatos szakmai fejlődése és kitartása példaértékű, ahogyan szakmaszeretete is.

A szerkesztőség nevében szeretném megköszönni az egész éves hűségüket, és kívá- nok munkatársaim nevében is békés, áldott karácsonyi ünnepeket és sikeres boldog új esztendőt valamennyi olvasónknak!

Hauch Tamás