A főszerkesztő üzeni
FELHŐK GYÜLEKEZNEK
Lassan jön a nyár, de az égbolt furcsa módon egyre borongósabb. Ez sajnos nemcsak az időjárásra vonatkozik, hanem az ipar számos területére is. Február óta röppennek fel olyan hírek, hogy az alapanyag-ellátás több szegmensben is problémákba ütközik. A faalapú lemezeknél jelentkezett talán elsőként a hiány. Ezt még szervezéssel meg is lehetett oldani, de közben az anyagellátás akadozása áremelkedéssel is társult. A helyzetet súlyosbítja, hogy a drágulás havi, heti szinten történik. A fűrészárukat is érintő – mondjuk ki – válság sokunkat érint, s mivel nem egy pillanatnyi helyzetről, hanem egy világméretű jelenségről beszélünk, ez eléggé aggasztó. Egyes elemzések szerint az Egyesült Államok és Kína felelős az alapanyaghiányért – és ez baj. Azonban nagyobb bajnak érzem, hogy ismét Európa (persze nem kizárólag) az, amely korábban a járművek emissziós normáinak egyre szigorúbb élharcosává válva lehetetlenít el egy komplett iparágat, miközben amit a réven nyer, azt a vámon veszíti. Most pedig az amerikai kontinens szipkázza el az amúgy is szegényes faállományú országokból az alapanyagot.
Nyilván nem látjuk a teljes képet, s az összefüggéseket is csak majd később fogjuk ös - szerakni, de ismét olyan érzésem van, mintha mindenki homokba dugná a fejét. Valahogy ezt a karbonsemleges dolgot is mindenki máshogy értelmezi. Remélem, azzal mindenki tisztában van, hogy a bolygó, amin élünk, közös – és nem lehet büntetlenül egyik oldalról a másikra áttenni bizonyos „számokat”.
A klasszikus vicc jut az eszembe, amikor két ír hajótörést szenved és megjelenik a szigeten a jó tündér. Felajánlja, hogy teljesíti egy kívánságukat. (A tündér nonprofit szervezetnél is valami átszervezés lehetett a jogszabályi háttérben…) Válaszul az egyik habozás nélkül azt kéri, hogy változtassa az óceánt Guinness sörré. A kívánság teljesül is, mire a másik így szól: Most pisálhatunk a csónakba!
A tanulság leszűrését mindenkinek meghagyom, de azt hiszem, nekünk is kellene egy jó tündér. Eddig csak korrekt ügyfeleket, éles szerszámokat és jó gépeket szerettünk volna. Az, hogy nincs anyag és még drága is, már kicsit kezdi az ingerküszöböt feszegetni.
De mi lesz a megoldás? Nem gondolnám, hogy utánfutóra pakolt gatterokkal kellene a kikötőket blokád alá venni. Kicsit mindig is kiszolgáltatottak voltunk az alapanyagokat gyártó és forgalmazó cégektől, de legalább volt miből dolgozni, alkotni.
Ez most változóban van, és ki tudja, mi lesz a végkifejlet? Én optimista vagyok, de azért van némi aggodalmam.
Volt egy álmom is. Kicsit utópisztikusra sikeredett, állítólag dobáltam is magam az ágyban. Kollégákkal rönköket dolgoztunk fel. Hol erdőn, hol egy udvarban. Amolyan csapongó, filmszerű álom volt, némi drámai háttérsztorival. Aztán Béla bácsi vákuumszárítóját pakoltuk ki-be, máglyáztunk, iszogattunk is módjával. Öregek, fiatalok, inasok. Ropogó tábortüzet ültünk körbe és történeteket meséltünk. Az öreg mesterek beszéltek fáról, nőkről, apákról, borról, rendszerekről, az ő mestereikről. Minden hétvége így telt. Aztán három-, négyhetente mindenki fogta a maga kis Boules-máglyáját és hazavitte a műhelyébe…
Hauch Tamás
