Magyar Asztalos

TÚL KELL ÉLNI A „Z” GENERÁCIÓ TÚLÉLÉSÉT!

Bármennyire is próbáljuk beismerni, vége a nyárnak. A Nap sugarai még ugyan keményen büntetik a szabadban tevékenykedőket, de az alkonyat és a pirkadat kezd hűvös lenni, és a nappalok is rövidebbek. Furcsa körforgása ez a világunknak. Kicsit az emberek hangulata is kezd komorrá válni, hiszen „kifelé” megyünk az évből. Ugyanakkor a természet fura fintora, hogy mindig ad lehetőséget a bizakodásra. A vénasszonyok nyara a megfigyelések alapján ugyan későbbre várható, de a jelen éghajlati változások következtében még ebből is bármi lehet. Amikor ezen sorokat olvassák, már kezdődik az iskolákban az oktatás. Ez a terület határozza meg a mi jövőnket is. Ahogy az éghajlat, úgy ez a terület is évek óta változik. Talán azt is mondhatjuk, hogy sokkalta szélsőségesebben, mint a klíma. A fiatal nemzedék, amit jellemzően „Z” generációnak neveznek, teljesen más oktatási módszertant igényel, sőt más alapkommunikációt is. Ők a „digitális bennszülöttek” és ilyenformán lényegében kettős életet élnek. A „bezzeg az én időmben” kezdetű mondatpanelek abszolút nem működnek, mivel nem értik és nem is érthetik, mi az a magnókazetta-csévélés cigarettával, mi az a logarléc, a távirat. Nehéz alkalmazkodniuk a régebbi generációknak ehhez, s az „aki nem hajlik, törik” szemlélet sem fog működni. De akkor adjunk teret a szabadosságnak, a folyamatos pötyögésnek és a céltalanságnak? Erről koránt sincs szó! Egyszerűen javítanunk kell a dolgokon. És ez nehéz, időt rabló, valamint sok energiát követelő feladat. És itt meg is kell, hogy álljak, két fontos dolog miatt. Nehéz, időrabló és energia? Ezen szavak együttállása egy dolgot jelent – és az a pénz. Feladat? Burkoltan ez is az előző három kifejezés egybegyúrása, egy hatalmas kiegészítéssel, ami a kényszer. Ki mondja, hogy egy vállalkozónak, vagy egy mesternek az a feladata, hogy javítson a srácok mentalitásán, motivációt, jövőképet és még ad absurdum szakmát is adjon a kezükbe? A józan ész. Ahogy a sült galamb sem száll a szánkba, úgy a jó inas és segéd sem terem minden bokorban. Meg kell találnunk az utat, a módszereket a srácokhoz.

A Z generáció kommunikációja, életszemlélete a jelenben van. Nem nagyon terveznek előre. Van életcéljuk, csak azt nem tudják, hogy érik azt el. Nekünk kell megmutatni a pénz értékét, a munka becsületét – és ami a legfontosabb, a munkával járó örömet. A szakmát. Ne seprűt és ne csiszolópapírt adjunk a kezükbe az első napon. Tudom, hogy mindegyik fontos része a munkának, de „kicsiny lelkük” ezt már az első nap megsínyli. A fokozatosság elvének ilyesféle régies megvalósítása – bármilyen szigor mellett is – pont az ellenkezőjét fogja kiváltani. Utálatot. Mivel a jelenben élnek, ezért a holnap nem fogja a döntéseiket befolyásolni. Sokszor csak túlélnek. Számukra a digitális világ adta gyorsaság mellett az, hogy valamit hetekig, vagyis szinte az örökkévalóságig „simogatunk”, unalmas, nincs pörgés. Pedig, ha tudnák, amit mi…

Szinte minden digitális tevékenység percek alatt valamilyen sikerrel zárul. Ha nem, akkor rövid időn belül újrakezdik, vagy belekezdenek valami másba, ami megadja a siker új reményét. Az más kérdés, hogy ez a folyamat rövid ideig tartó „drog”, kell az új adag. Ahogy az is más kérdés, hogy ezek a tevékenységek mit fejlesztenek a fiatalok képességeiben, milyen értéket hoznak létre és előrébb viszi-e őket a céljaikhoz? Mi tudjuk a választ, őket pedig direktbe erről nem lehet meggyőzni, hiszen a csordaszellem, a „mindenki ezt teszi” kibúvót ad. Természetesen, tisztelet a kivételnek (három felkiáltójellel)! Madách Imre szavait tudom csak idézni – „Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”