A főszerkesztő üzeni
AMIKOR MINDEN RENDBEN…
Egy volt kollégám élete olyan, mint a szinuszgörbe. Ez a hasonlat sok mindenre ráhúzható, de az ő esetében a vízszintes tengely alatti rész valahogy sosem volt szimmetrikus a pozitív oldallal. Mondjuk úgy, hogy több rosszban volt része, mint jóban. Legalábbis mi, akik ismerjük, így láttuk. Mégis, amikor találkozunk, széles mosollyal felel a klasszikus kérdésre: szép az élet. Soha egy panaszt nem hallottam tőle, soha nem szidott sem kormányt, sem kollégát, soha senkit. Valahogy a beszélgetéseink is mások voltak.
Hajlamosak vagyunk panaszkodni, hogy ez így nem jó, az meg úgy nem. Ha lenne még ez, vagy az, akkor ez lenne, meg az lenne. Amikor fáradok, vagy éppenséggel úgy érzem, hogy a világ összes dolga összeesküdött ellenem – eszembe jut, hogy lehetne rosszabb is. Lehetnék náthás. Mi, férfi ak a náthát úgy éljük meg, mint Európa a „fekete halált”. Jó, valakik észre sem veszik, de jó néhány ismerősöm feleségének panaszaiból ezt szűröm le. És tényleg, egy nátha mindent visszavet. Én, amiért mégis hálás vagyok a torokfájásért, s az éjjel hirtelen meginduló és idegesítő takonyért, az ízlelés elvesztéséért, az az, hogy felértékelődik az élethelyzet. Nem időhöz, pénzhez kötöm, hogy mi lenne, ha, hanem az egyik legfontosabbhoz! Az egészséghez. Mert ha ép testben ép a lélek, akkor minden rendben van, minden magától értetődő. Vállaljuk a sok munkát, sokszor csak a kihívás miatt is – mert majd mi megmutatjuk. De amivel csak későn számolunk egy árajánlatnál, az a láthatatlan és kiszámíthatatlan egészségünk. És ez nem feltétlen rajtunk múlik. Egy baleset elszenvedése során hetek maradhatnak ki. Nem csak a munkából, a családi, baráti jelenlétünkből is. Vagyunk páran, akik orvosilag „rossz betegek”. Sérvkötővel, vagy gipszelt végtagokkal bohóckodunk a műhelyben, miközben a fenekünkön kellene maradni. Jellemzően. Mi vagyunk azok is, akiknek sok a félbemaradt projektje. Saját projektje, ami „várhat”. Pedig nem!
Amikor minden rendben és titánok vagyunk, ezzel semmi baj. De az öregek mindig mondták: lassíts, érd be magad! A mai világban a „két végén égetjük a gyertyát” már nem eléggé ábrázolja a folyamatokat. Én azt mondom, szép az élet, ha zajlik, de a gyertyát ne sparhelton gyújtsd meg tefl onedényben, ha meleg a platni!
A betegség, vagy baleset egy jel. Hogy mire fi gyelmeztet, azt magunknak, vagy a környezetünknek kell tudnia, mert akkor tudunk csak változtatni. Lehet belemagyarázás, de fi gyeljük a jeleket!
Hauch Tamás
