Ismét halasztják a Milánói Bútorvásárt
A korábban 2022. április 5-10. közötti időpontra beharangozott Salone del Mobile kiállítást két hónappal később, június 7. és 12. között rendezik meg Milánóban.

A változtatás oka egyértelmű: bár a kialakult járványhelyzet folyamatosan javuló tendenciát mutat, mégsem lehetett volna garantálni egy áprilisi időpontban a legfontosabb nemzetközi bútorkiállítás megrendezését. Emellett, az új időpontra a világ minden tájáról érkező látogatók könnyebben tudják megtervezni utazásukat.
A júniusi dátum garancia lehet az erős nemzetközi jelenlétre a kiállítók tekintetében, ami mindig is a show erőssége volt, valamint így valóban elegendő idő áll majd a résztvevő cégek rendelkezésére ahhoz, hogy jelenlétüket a lehető legjobban megtervezzék, mert mint tudjuk, az előkészületek hónapokat vesznek igénybe az első elképzelésektől a végső kitelepülésig – fogalmazott Maria Porro, a Salone del Mobile elnöke a hivatalos sajtóközleményben.
2022 már csak azért is kiemelt jelentőségű a kiállítás történetében, mivel e patinás rendezvény idén ünnepli 60 éves évfordulóját.
Forrás:
internimagazine.com
octogon.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


