Intelligens kiegészítők ajtókhoz
Erről számoltak be a Roto Frank AG a 4. szakmai sajtónap alkalmából 2009 novemberének végén. E a számmal az épületasztalos vasalatok specialistája a ROTO AG. azt akarta jelezni, hogy nem utolsó sorban az építőipar nemzetközi válsága miatt, ezen a területen is szűkül a cégek mozgástere.
Ennek ellenére a gyártó szilárd a meggyőződése arról, hogy a „Roto Door“ egy olyan letisztult szerkezetű, intelligens megoldás, amely a világ minden táján megállja a helyét a kényelem és a biztonság tekintetében. A bő termékválasztékot, a tartozékok széles skáláját, és a számos egyedi megoldást tekintve a vállalatnak nem kell félnie a versenytársaitól. Éppen ellenkezőleg. Az alapos piackutatásnak köszönhetően a gyártó folyamatosan figyeli az aktuális építészeti áramlatokat, az építtetők kívánságait, és a piaci partnerek igényeit. A vállalat ezzel a stratégiával gyorsan képes reagálni.
A „DoorSafe“ ajtózár különlegességei
Manapság egyre nagyobb méretű bejárati ajtókat építenek be, tudtuk meg Michael Lutscher- től az ajtó- és ablaktechnológiai divízió marketingigazgatójától. Az ezzel együtt járó növekvő súly ugyanakkor az egy- és kétszárnyú ajtók esetén is növeli a zárakra jutó terhelést. A „Doppelfüger Európa” („Kétszárnyú Európa“) már megfelel az új követelményeknek. Az új termék a csapszegek vagy nyelvek segítségével 5-ponton zár, és magas biztonságot nyújt betörés ellen, továbbá az egyetlen olyan vasalatmegoldás, amely kétszárnyú ajtók esetén eléri a 2. ellenállási fokozatot.
Olyan megoldásokat is kifejlesztettek, amelyek még kényelmesebben működtethetők, és egyszerűbben szerelhetők. A marketingigazgató kiemelte az „Eneo“ család automatikus zárrendszerét, ill. az elektromechanikus többszörös záródást. Az „Eneo C“ ill. az „Eneo CR“ különösen sok komfortot nyújt. Az eladások növekedése nem utolsó sorban az olyan szolgáltatásoknak köszönhető, mint a kulcs nélküli vésznyitás, gombnyomással történő távirányítás, és az egyszerű szerelehetőség.
A „Door“ termékek sikerének kulcsa Lutscher úr szerint a különböző piacokon megfogalmazódott speciális igényekre adott megfelelő válaszokban rejlik. Pl. a vasalatgyártó kifejezetten az angol lakó- és háztulajdonosok számára kifejlesztett egy gombnyomásra működő, két diós többpontos zárat.
A mindenkori igényektől, a napszaktól, és az élethelyzettől függően a zár homloklemezén lévő csúszka 3 pozícióba állítható: Secure (nyitás kizárólag kulccsal), Egress (nyitás bentről gombnyomásra), Passing (nyitás kívülről és belülről nyomással). Ezzel a „DoorSafe Vareo“ nem csak Nagy-Britanniában egyedülálló, de kielégíti a rendőrség által is támogatott, betörésvédelemmel foglalkozó szervezet, a Secured By Design (SBD) követelményeit, továbbá megfelel a National House Builders Council előírásainak is.
A „DoorLine“-paletta kiegészült
Az ajtók üzletágának tartós erősítéséhez járul hozzá a 2008 októberében átvett Gluske-BKV GmbH. A wuppertal-i építőipari kiegészítők specialistájának a beintegrálásával a „DoorLine“ szegmens egy komplett ajtópánt-programmal, valamint az üvegezések és küszöbök széles skálájával „egy kézből“ mindent nyújt a partnereknek.
Az ajtóvasalatok fejlesztésének jelenlegi fő szempontjai a nagy teherbírás, magas kényelem, és alacsony szerelési igény. Az egyszerű dizájn iránti növekvő érdeklődés miatt megnőtt a pántok optika szerepe. A Roto több árkategóriában is kínál megoldást. Már a kedvező árú „PB 10“-es is egyetlen az árkategóriájában, amely karcsú hengeres formával rendelkezik. A közepes kategóriára példa a 150kg teherbírású „BKV 118 D / Z“ bejárati ajtó pánt. Kifejezett erőssége a szárnyoldali pántba épített magassági és oldalirányú állítási lehetőség. A „BKV 150 R / 170 R“ egy exkluzív pántrendszer 120 kg teherbírásig, műanyag és fa ajtókhoz. Az újdonságok előnyei közé sorolja a gyártó az előre szerelt elemeknek köszönhető egyszerű szerelhetőséget, valamint a 3D-s állítást. A megoldással az ajtólap a keretben úgy állítható be, hogy a vasalat optikája nem változik.
A küszöbök terén is van mivel büszkélkednie a Rotonak. A „BKV Eifel T / Eifel TB“ bejárati, ill. erkélyajtók új építésű és felújított házakba is beépíthetők, és hőszigetelő tulajdonságuknak köszönhetően csökkentik a pára kicsapódásának kockázatát, és az ebből eredő károkat. A hőszigetelő tulajdonságok miatt energiát takarít meg és 20 mm-es magasságával megfelel a DIN 18025 akadálymentességre vonatkozó követelményeinek. Az Institut für Fenstertechnik (ift) Rosenheim vizsgálatai szerint ellenáll a csapóesőnek is. A széles kínálatot a különböző profilgeometriákhoz illesztett tartozékok, mint küszöbrögzítők, vízvetők és tömítések teszik kerekké.
A Gluske üvegezőléceivel szemben támasztott követelmények az ablakok egyre komolyabb energiahatékonysági feladataihoz igazodnak, amellett, hogy az egyre gyakrabban alkalmazott masszív homlokzati elemek formavilágát követik. Egyre inkább nő a bevizsgált, nagy tartósságú anyagok iránti igény is. Mivel a „Gluske GL-SV“ az egyetlen a piacon, aki több mint 40 éltömítő anyagát vizsgáltatta be, a termékeire hosszú időre vállal garanciát, amivel leelőzi a konkurenciát. Az alkalmazott tömítőanyagok „túlteljesítik“ az üvegezésre vonatkozó (TR3) műszaki irányelveket. Pl. plasztikus alakváltozás nélkül álltak ellen egy 917 kg-os terhelésnek, és a vastagabb üveglapok terheit teljesen elvezették.
„Patio“-tolórendszerek az igényes építészet szolgálatában
A bevált „Patio Z / S“, „Patio Life“ és „Patio 6080“ rendszerek folyamatos esztétikai műszaki továbbfejlesztés alatt állnak. A fejlesztők a munkájuk során a mértékadó, igényes építészeti trendeket követik. Több Roto-modellt is bemutattak, melyek tágas és fényben úszó terekről, csúcsszínvonalú megjelenésről és intelligens hőszigetelésről tettek tanúbizonyságot a maximalizmus jegyében.
Igen jól szerepelt a „Patio 160 / 200 Z“, amely akár 125 mm-es nyitott szélességet is biztosít. Alkalmazása főként az igen széles szárnyprofilok és a magas hőszigetelésű, 3-rétegű üvegezéses ablakoknál előnyös. Így a ma szokásos beépítési mélységek szinte teljes skáláját lefedi. Az új, még stabilabb futókocsinak és ollószerkezetnek köszönhetően a 2700 mm-es, a padlótól a plafonig nyúló ablakok sem jelentenek többé problémát. A visszafogott dizájnnal tervezett takarósapka szintén a termék előnyére válik.
A „Patio Life Relaunch“ működtetése szinte gyerekjáték. És ez érvényes az extrém nagy, akár 400 kg tömegű szárnyakra is. Az új küszöb gondoskodik a kiváló tömítésről és hőszigetelésről, továbbá kitűnik alacsony magasságával, vízelvezetést megoldó szerkezeti kialakításával, és harmonikus alumínium optikájával. Egy további pluszpont a tolószárny három oldalán végigfutó tömítő rendszer, valamint a csupán egy tömítéssel megoldott egyszerűsített középrész. A szériában gyártott, 2. ellenállási kategóriába sorolt termék a tömítettséget tekintve is kitüntetéssel szerepelt (értékek 600 Pa-ig).
A „Patio 6080“ harmonikajató vasalat egyre gyakrabban kap helyet magánházakban. Az eddig főként hotelekben, bisztrókban, éttermekben, valamint kávézókban alkalmazott termék a szárnyak sokoldalú kialakítását teszi lehetővé, így a lakóterek rugalmasan variálhatók. Összefoglalva: ez a példa is mutatja, hogy az intelligens műszaki szerkezetek nem zárják ki az adott országra jellemző speciális megoldásokat, valamint az aktuális nemzetközi értékekre alapozó modern lakásdizájn alkalmazása nélkülözhetetlen az új piacok feltárásához és egy vállalat sikeréhez.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.