Ablakok műszaki követelményei: léghanggátlás (5. rész)

A léghanggátlás

A léghanggátlás fogalmát a magyar követelményszabvány nem definiálja, hanem azt, mint a vizsgálati szabvány szerint elvégzett mérésből származó adatot tekinti.
A léghang-szigetelési képesség szabványos mennyisége a súlyozott léghanggátlási szám, amelynek jele: Rw, ha laboratóriumban lett meghatározva, illetve R' , ha helyszíni mérések szerint adódott. Mértékegysége decibel (dB). A vizsgálati szabvány eljárása szerint meghatározva egyetlen számértékkel jellemezhető egy adott szerkezet léghangszigetelő tulajdonsága a 100-3150 Hz középfrekvenciájú tercsávok tartományában. A nyílászáró szerkezetek a laboratóriumi léghangszigetelési képesség alapján fokozatokba lettek sorolva.
Az új termékszabvány már hangszige -telésként jellemzi az akusztikai teljesítőképességet. A fogalom angol és német megfelelője az „Acoustic performance" és a „Schallschutz" kifejezés.
A hétköznapi szóhasználat az akusz -tikus tulajdonságok jellemzésére a zajgátlás, léghangszigetelés vagy a hangszigetelési képesség fogalmat használja. Az anyagok jellemzésére a hangelnyelés fogalom használatos. A műszaki szóhasználat pedig a tulajdonság körülírására a közlekedési zaj, zajterhelés, léghang, A hangnyomásszint, hangnyomásszint különbség fogalmakat használja. A zaj itt értelemszerűen olyan hang, amely nemkívánatosnak, kellemetlennek vagy károsnak minősül.

Az akusztikai teljesítőképesség meghatározása

A termékszabvány szerint két lehetőség van az akusztikai teljesítőképesség meghatározására:

•  táblázatból vett érték, feltételek teljesülése esetén
• mérés, mely referenciaadatot szolgáltat.

Ablakok esetén a szerkezeti kialakítás és az üvegtípus hangszigetelési adatainak (IGU Rw) ismeretében lehetőség van a hanggátlási értéknek a termékszabvány B melléklet táblázatból történő meghatározására egyszerűsített módon, mely azonban csak egyszárnyú szerkezetekre érvényes és Rw = 38 dB-nél kisebb hangszigetelésre ad adatot. [7]
A léghangszigetelés méréssel történő meghatározása [9] tehát történhet helyszínen, illetve laboratóriumban. A két eljárás között az alapvető különbséget a kerülőutak jelentik: a laboratóriumokban gyakorlatilag nincsenek kerülőutak, míg a különböző helyszíneken  változó mértékben ugyan, de  számolnunk kell ezek hatásával. Kerülőút alatt azt a hangenergiát értjük, amely nem közvetlenül a vizsgált szerkezeten hatol át.
Laboratóriumi körülmények között a kerülőutakon és a kitöltő falon a lesugárzott hangteljesítmény (Ws2) lényegesen kisebb, mint a vizsgált szerkezet által lesugárzott hangteljesítmény (Ws1). Ha az arány 1/10-nél kisebb, akkor az eredményt nem befolyásolja. (Lásd az 1. ábrán.)
A mérési adatok jobb összehasonlíthatósága miatt a laboratóriumban vizsgált szerkezetek mérete  javaslatként megfogalmazva  egyezményesen rögzített. Ablakok esetében általában 123 x 148 cm méretű, ajtók esetében 100 x 200 cm-es.
A laboratóriumi és a helyszíni mérési módszer tehát eltérő eredményeket ad, de általánosságban igaz, hogy Rw > R'w.
A laboratóriumi és a helyszíni vizsgálatok során a vizsgált szerkezettel vagy szerkezetekkel határolt terek egyikében mesterségesen gerjesztett jeleket adunk ki - ez az adótér. Az adótérben és a szerkezet túloldalán - az ún. vevőtérben - mérni kell a hangnyomásszinteket. A tercsávonként mért hangnyomásszint különbségekből lehet meghatározni az egyszámadatos léghangszigetelési jellemzőket.
Amennyiben a laboratórium feltételei lehetővé teszik, a mérést ki lehet terjeszteni az 50-5000 Hz méréstartományra is. A mérési eredmények közlése a mért jellemzők és egy ún. vonatkoztatási görbéhez való illesztésével történik, és az 500 Hz-hez tartozó adat értékét adja meg.

Értékelés

A léghangszigetelés értékelése a súlyozott léghanggátlási szám értéke alapján történik. A nagyobb léghanggátlási szám nagyobb hangszigetelési képességet jelent.
A léghanggátlási szám összefüggésben van a szerkezet tömegével és méreteinek arányával, a tömítések számával, az esetleges üregekkel, résekkel, a rétegek felépítésével. Az üveg rétegrendje, a betétek, osztások száma, azok rögzítésmódja igen nagy befolyással van rá, illetve a szerkezetbeépítés takarása is módosíthatja a kapott végeredményt.

Gyakorlati jelentőség

A hangszigetelés gyakorlati jelentőségét a városok egyre sűrűbb beépítettsége és a környezeti zajszint emel¬kedése együttesen adja. A jellemzően zajos környezetbe telepítésre kerülő toronyházakba, nagy forgalmú irodákba, középületekbe szigorúbb akusztikai feltételeknek is megfelelő szerkezeti megoldások szükségesek, míg egy zöldövezeti épületbe egyszerűbb kialakítás is elégséges lehet. Az alapvető cél - azaz, hogy a védett terekben minél kisebb legyen a zajszint - többféle megoldással is elérhető. Ezek közül az egyik részfeladat a nyílászárók típusának és beépítésük módjának megválasztása.

Elvárások

A régebbi magyar szabvány függeléke szerint a lakóterek nyílászáróival szembeni követelményt a különböző léghanggátlású fokozatok szerint lehetett értékelni. Az új termékszabvány az R ; R +C és R +C érték közlését kéri számon. [7]
A jelenlegi elvárás a nyílászárókkal védett terekre tervezési szinten, követelményszabványban meghatározott. [8]
Azonban, míg régebben a méretezés és a követelmény a szerkezetek súlyozott léghanggátlási számára (Rw) vonatkoztak, 2007 óta a követelmények - a szerkeze tek tulajdonságainak közlése mellett - a konkrét zaj (pl. beszélgetés, tv, közúti közlekedés stb.) zavaró hatását jobban leíró színképillesztéssel korrigált értékekre (R +C, R +C ) vonatkoznak.
A követelmények teljesítésekor és a méretezés elvégzésekor minden esetben az a cél, hogy az emberi tartózkodásra szolgáló, védett terekben a megengedhető zajterhelés nagysága alatt maradjon a tényleges kialakuló zaj. A közlekedéstől származó zaj terhelési határértékei jelenleg a 3. táblázat szerintiek. Az üzemi létesítményektől származó zaj esetén a 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM rendelet ad meg határértékeket.

Papp Imre
vizsgáló mérnök, nyílászáró-szakértő (MMK-01-4917)
Illyés László
vizsgáló mérnök
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.

Tetszett a cikk?