Több pénz az egyetemnek
A Nyugat-magyarországi Egyetem 357,19 millió támogatást nyert el oktatási-, kutatási- infrastruktúrájának bővítésére és gyakorlati képzési helyek kialakítására
A Nyugat-magyarországi Egyetem infrastruktúrafejlesztési és eszközbeszerzési tevékenység megvalósítására irányuló vissza nem térítendő támogatást nyert el a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében, „A Nyugat-magyarországi Egyetem oktatási-, kutatási- infrastruktúrájának bővítése, illetve megújítása, gyakorlati képzési helyek kialakítása” című projekt megvalósításához, melynek megvalósítása sikeresen megtörtént.
A projekt átfogó célja volt az intézmény gyakorlati képzéssel, oktatással, kutatással kapcsolatos infrastruktúrájának és eszközállományának hosszútávon fenntartható fejlesztése annak érdekében, hogy a tudásalapú társadalom és a fejlett gazdaság követelményeinek megfelelő versenyképes szolgáltatásokat tudjon nyújtani.
A Nyugat-magyarországi Egyetem képzési és kutatási portfóliójának a térség gazdasági és piaci szerkezetéhez való igazítása, a helyi és regionális gazdasággal való együttműködésének erősítése a tudástranszfer, tudásmenedzsment szerepének megerősítésével a város és a térség gazdaságának élénkítése érdekében.
A projekt megvalósításával az intézmény szeretné elérni, hogy magas színvonalú oktatási, gyakorlati képzési kutatási környezet alakuljon ki, mely motiváló, kreativitásra ösztönző és egészséges feltételeket biztosít hallgatói, dolgozói és a partnerei számára.
Célunk olyan fejlesztési „beavatkozások” megvalósítása volt, melynek segítségével az oktatás hatékonysága növekszik, a működési költségek csökkennek, ill. új partneri együttműködések jönnek létre a vállalati szektor képviselőivel. Többek között a soproni campus kerítésének felújítása, oktatási egységek festési, felújítási, fűtéskorszerűsítési munkái, tetőszigetelés megvalósítása, faipari műhely és munkaállomás kialakítása és egyéb infrastrukturális fejlesztési munkák kerültek elvégzésre.
A megvalósult fejlesztések elsődleges haszonélvezői a hallgatók, hiszen a bővített, korszerűsített eszközpark használata során megismerkednek a vállalkozásoknál alkalmazott technológiákkal. A modernizált oktatási környezet hozzájárul a hallgatók elégedettségéhez ezen keresztül az intézmény jó hírének terjesztéséhez.
Nyugat-magyarországi Egyetem sajtóközlemény
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


