„Az ablak az fa”

Megalakult a Faablakgyártók Magyarországi Szövetsége.


Az alapító tagok: Orovecz Péter, Kala Tibor, Fekete Zita, Csonka Iván, Kemler János és Luc Van Gucht

A piaci szereplőknek szükségük van az egészséges érdekképviseletekre. Ezt látja fontosnak formába önteni a faablakok fontosságát hangsúlyozó, és azt népszerűsítő újonnan létrejött érdekképviselet is. Kala Tiborral a FAMASZ, azaz a Faablakgyártók Magyarországi Szövetségének elnökével és alapítójával beszélgetek, annak megalakulása alkalmából.

- Faablakok gyártásáért létrejött magyarországi szövetség. Már a név is nagyon világos elhatározásokat sejtet számomra. Milyen célkitűzéseket határoztatok meg induláskor?
- Fontos hangsúlyozni, hogy a FAMASZ a hazai fa- és fa-alu ablakgyártókat képviseli. A szövetség szakmai és marketingtevékenységével szeretnénk egy magasabb pozícióba emelni a mostani helyzetéből a faablakot, illetve a fa-alu ablakot. Vagyis annak minden előnyével, tulajdonságával együtt odavinni az építészek, s természetesen a felhasználók elé. Meg kell értetnünk velük, hogy Magyarországon is képes a faiparos szakma olyan minőségben ablakot gyártani, amit ők eddig csak elképzelni tudtak.
Ezen túlmenően a szövetség lobbitevékenységét kell még aláhúznom, hiszen a mi megközelítésünkben az ablak az fából készül. Ezt az értékrendet valljuk, mert egyrészt tudunk faablakot gyártani, hiszen ebből az iparágból érkezünk; értünk hozzá. Másrészt kihangsúlyozzuk a faablak vitathatatlan előnyeit: annak természetességét és az új trendek elvárásaihoz való illeszkedését. Az építészekkel való szoros együttműködésre még visszatérve: szeretnénk az építészszakma visszajelzéseit a gyártók felé közvetíteni. Ha úgy tetszik, a szövetség egyfajta katalizátorszerepet is betöltene.

- Egy szövetség megalakulása jó esetben azt üzeni, hogy a közös gondolkodás, az egységben való munka igénye jelen van a tagok részéről. Más szövetségekkel is együtt kívántok működni a faipari szövetségek szereplői közül?
- Mivel a minőségi faablakgyártás szereplőinek érdekeit képviseljük, ezért egy nagyobb körív mentén mi minden fával dolgozó szakember, minden szakmai szövetség közreműködésére számítunk. Érdekképviseletként ugyanakkor nemcsak szakirányban, hanem a gazdaság és az oktatás más szereplőivel, például kamarákkal, építészekkel, iskolákkal is szeretnénk együtt gondolkodni. Továbbmegyek, a német faablakgyártók szövetségével (ProHolzfenster) már konkrét tárgyalásokat folytattunk a szoros együttműködés érdekében. Az ő szervezeti működésük példaként szolgálhat nekünk is. Emellett keresünk más európai megoldásokat is. De kihangsúlyozom: elsősorban a hazai gyártók érdekeit képviseljük.

- Kik az alapító tagok?
- Kezdetben ezt úgy álmodtam meg, hogy az alapító tagok a szakma meghatározó és elkötelezett képviselői legyenek. Ők a Leitz Hungária Kft., a Woodissimo Kft., a Remmers Ungarn Kft. és a Holz Schiller magyar képviselői. A Nine Company Kft., mint kommunikációs cég vesz részt a munkában.

- Üresnek érzékelek egy helyet a vasalatok vonatkozásában…
- Valóban így van. De nem csak itt, más beszállítóknál is számítunk arra, hogy a jövőben a tagjaink lesznek.

- Milyen módon tud a szövetséghez kapcsolódni a nyílászárók piacán lévő többi szereplő? Egyáltalán, van erre lehetőség?
- Igen, lehet kapcsolódni. Előrebocsátom, hogy egy újonnan alakuló szövetség vagyunk, így mi is keressük a leendő tagokat, de várjuk is azokat a szereplőket, akik szeretnének tenni az ügyért. Tevékenykedni fog például egy ún. tanácsadói testület a szövetségben, német példára. Ennek tagjai nagyon aktívan vesznek részt a közös munkában. A létszámunkról majd ez a munkacsoport szavaz, de el tudom azt képzelni, hogy arányosan fogják képviseltetni magukat a gyártók, a beszállítók, valamint az oktatás és a kereskedelem területein jelen lévők. Ők saját magukat delegálhatják ebbe a testületbe, ami évenként frissül, vagyis minden határozott szándék lehetőséget kaphat. Tisztában vagyunk azzal, hogy ők azok az aktív szereplők, akik szintén naprakészen látják a piaci helyzetet.

- Mit kíván nyújtani a szövetség a tagjainak?
- Ami a legfontosabb: érdekképviseletet és lobbitevékenységet szeretnénk adni. Látjuk, hogy az alu-fa és a faablakok piacán jellemzően azok a fogyasztók sorakoznak, akik a legújabb trendeket igénylik: a faltól falig tartó, újfajta ablakszerkezeteket, az emelő-toló ajtószerkezeteket, a passzívházak elvárásaihoz illeszkedő nyílászárókat – hogy csak párat említsek.

- Hogyan szeretnétek ezt megtenni?
- A faablak előnyeit szeretnénk kihangsúlyozni, a becsületét, a presztízsét kívánjuk növelni. Mint azt már említettem, most is folyik olyan színvonalú ablakgyártás Magyarországon, ami bármelyik európai piacon megállja a helyét. Ennek a színvonalát szeretné a szövetség még tovább emelni. Más szavakkal: célunk a faablak elismertségének növelése, az értékesítési folyamat hatékonyabbá tétele.


Kapcsolódó dokumentum:


az-ablak-az-fa


Tetszett a cikk?