Japán fehérfenyő (Pinus parviflora)
A Japán fehérfenyő természetesen Japánban őshonos – és 1300–1800 méterrel a tengerszint felett nő. A fa eléri a 15–25 méter magasságot, lombja ezüstös kék. Kúp koronájú fává nő. Jellemzően a savanyú talajt kedveli.

A Japán fehérfenyő a haploxylon, „selyemfenyő” csoportba tartozó öttűs faj. Japánban a kertek szinte elképzelhetetlenek nélküle: ernyői hozzátartoznak az ottani növénycsoportok hangulatához. Nyugat-Európában főleg gyepfelületeken szoliterként vagy kisebb csoportokba ültetik. Hagyományos bonsai fa.
A világon az egyik leghíresebb az a bonsai, amely túlélte Hirosima bombázását.
A fát 1625-ben, tehát 396 éve ültették, s már hat generáción keresztül a Masaru Yamaki család gondozásában állt, amikor 1945. augusztus 6-án az amerikaiak ledobták az atombombát. A család birtoka mintegy 3 kilométerre volt attól a helytől, ahol földet ért az a bomba, amely körülbelül 100 ezer embert ölt meg.

A hirosimai bombázást túlélő japán fehérfenyő bonsai, mely az Amerikai Nemzeti Arborétumban található
Masaru Yamaki 1976-ban odaadományozta a fát az Egyesült Államoknak, megalakulásának kétszázadik évfordulójára. A kötődés ajándéka volt – két különböző kultúra összekapcsolása, egyben az országok között a második világháborút követő években kialakult baráti kapcsolat szimbóluma is.
Más néven: leányfenyő
Forrás:
Dmkert.hu
bonsaiempire.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


