Parafából továbbra is kevés van
A parafa hallatán első körben többnyire egy jófajta bor dugójára asszociál az ember. Ám e jellegzetes tölgy kérge nem csupán a nemes nedű tárolásának elengedhetetlen kelléke, hanem a bútorgyártáson túl egyéb iparágaknak is fontos alapanyaga.

Az utóbbi években a parafa kínálata terén azonban gondok adódtak. A 2007–2008-as pénzügyi válság idején sok parafatölgy maradt kihasználatlanul, ami csökkentette az egyre vastagabbá és repedezettebbé váló kéreg használati értékét. 2014-től a kereslet növekedett, de 2020-ban a koronajárvány elérte Portugáliát és más parafatermelő országokat is. Ismét le kellett mondani a betakarítást, az anyaggal foglalkozó ipar pedig újra háttérbe szorult. Mindeközben a fogyasztók a saját otthonaik felújításán gondolkodnak, amelyhez egyre több parafára volna szükség. A 2022-es betakarítás szintén nem volt teljes, a körülmények a felvásárlási árak növekedéséhez vezettek. A klímaváltozás hatásai is megfigyelhetők a mediterrán erdőkben, az extrém szárazság miatt a parafatölgyesek kevés vízhez jutottak, amelynek ugyancsak megvannak a biológiai következményei. Így vált a parafa az elmúlt évek során keresett „hiánycikké”, amelyet csak erőforrás-takarékosan lehet felhasználni. Újrahasznosítása fontos tényező a hiány kezelésében. Azonban az idén várható jó termés lehet az első lépés ahhoz, hogy középtávon ismét javuljon az ellátási helyzet – vélekednek a szakemberek. Optimisták a nyersparafa-hiány megszűnését illetően, azonban kritikusak a tartósan magas energiaköltségekkel, az inflációs veszélyekkel, valamint a parafa betakarítására rendelkezésre álló, feltehetően csökkenő helyszíni munkaerővel. Az elmúlt években minden termelő országban erőfeszítések történtek a paratölgyes erdőterületek bővítésére, intenzívebbé tételére.
Forrás: dds
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Egger Dekoratív Kollekció 26+ kollekció a Forest kínálatában
Az EGGER megújult kollekciójának teljes palettája elérhető a FOREST kínálatában. A folyamatosan változó trendek és piaci igények alapján a fa alapanyagok specialistája most &aac...
Építsünk modern médiafalat!
A nappali a család életében nagyon fontos helyszín, érdemes a megtervezésére több időt szentelni.
A tervezés kézzelfoghatóvá válik
A Palette CAD megmutatja a különböző megjelenítési stílusok előnyeit. A helyiség- és bútortervezés vizualizációja az előnyök egész sorát kínálja.

