Hazai fafajok: | A barkóca berkenye

A barkóca berkenye (Sorbus torminális)

A berkenyék nemzetségének rövid bemutatása

Az északi mérsékelt öv fái, mintegy 80 fajuk ismert. Faipari jelentősége csak a - későbbiekben részletesen tárgyalt - barkó-cafának (barkóca berkenyének) van.
Közismert faj a hazánkban főleg díszfaként elterjedt madárberkenye (Sorbus aucuparia). Felismerhető sokáig sima, világosszürke kérgéről, páratlanul szárnyalt levélzetéről és fürtös, piros terméseiről. Egész Európában elterjedt, felhatol 2000 m magasra is. Jól bírja a légszennyezésnek kitett helyeket, a szélsőséges klímaviszonyokat. Fája tömött, sűrű. A szíjácsa széles, vörösesfehér, a geszt vörösesbarnás. Fája jól faragható, esztergályozható. Vesszejéből kosár is fonható. Ipari feldolgozásra alkalmas méreteket csak ritkán ér el. 1997. évben Németország fájának választották. Elegy fafajként a magyar erdőgazdaságban is nagyobb szerepet érdemelne. Erdeinkben előfordul még a fojtós (kerti) berkenye (Sorbus domestica), a lisztes berkenye (Sorbus aria) és a budai berkenye (Sorbus semiincisa). E fajoknak a fafeldolgozásban nincs szerepe, így bemutatásuktól eltekintünk. A berkenyék gyümölcse többnyire ehető, egyes tájakon dzsemet és pálinkát is készítenek belőle.

Elnevezések: barkóca, barkócafa, barkócaberkenye; Elsbeere, Else (német), Alisier (francia), Baccarello (olasz), Rjabina (orosz).

Elterjedése: Közép- és Dél-Európa, Kisázsia, Kaukázus. Hazánkban az Alföld kivételével mindenhol megtalálható. A domb- és hegyvidék fája (600 m-ig). Gyakori a Mecsekben és a Dunántúli-középhegységben. A kocsánytalan tölgyesek és a cseresek kísérőfája lehetne, ha elterjesztését nem csak a „madarakra" bíznánk (magját a madarak hordják szét).

Az élőfák jellemzői

Üde termőhelyeken 20 m magasságot és 0,4-0,5 m átmérőt is elér. Igen lassan és egyenletesen növekszik. 5-10 cm hosszú tojásdad levelei 3-4 karéjúak. 1,5 cm hosszú ehető termései éretten barnák. Kérge fiatalon sima, szürke; később repedezik, szürkésbarna színű lesz és vékony cserepekben hámlik. 60-80 éves korban termelik ki.

Makroszkópos szöveti jellemzők

A szíjács és a geszt egyszínű világos barnásvörös (kissé a körtéhez hasonlít). Egyenletes, finom szövetű. Az évgyűrűk keskenyek. A két pászta nem különül el, de az évgyűrűhatárok élesek. A bélsugarak és a szórtan elhelyezkedő edények szabad szemmel nem láthatók. Gyakoriak a bélfoltok, és főleg idősebb korban a vörösesbarna álgeszt is előfordul.

Mikroszkópos sajátosságok

A szórt likacsú sajátosság a mikroszkóp alatt jól látható: az apró (20-70 jim átmérő) edények nagyszámúak, egyenletesen „elrende¬zettek" (kb. 38%). A hosszparenchimák apró sejtjei apotracheálisan elszórtak (2%). A keskeny bélsugarak általában két sejtsor szélesek, sűrűn elhelyezkedők (23%). A szilárdító alapszövetet főleg rosttracheidák és libriform rostok alkotják (37%). Az egyes berke¬nyefajok szerkezetében igen csekélyek a különbségek.

Fahibák, fakárosodások

A barkócafa két fontos fahibával rendelkezik: ez a sötétszínű álgeszt és a göcsösség. Tekintettel a faanyag fülledékenységére ezen értékes fafajt célszerű télen kitermelni és kora tavasszal feldolgozni.

Műszaki tulajdonságok

A barkóca meglehetősen kemény, nehéz, de egyenletesen finom szövetű fa.

Fizikai jellemzői

A barkóca nagy zsugorodási anizotópiája a faanyag vetemedési hajlamára utal.

Szilárdsági jellemzői  (a rostokkal párhuzamosan)

Kémiai tulajdonságai

Erdei választékok

Külföldi tapasztalatok (pl. Németország) alapján a 30 cm középátmérőt meghaladó rönkökből késelési célú furnéripari rönköt választékolnak. A legfontosabb választék a fűrészipari rönk. A barkócafából csak kényszerűségből (fahibák) szabad tűzifát választékolni, mivel a vékonyabb, rövidebb hengeresfaválasztékok (fagyártmányfa) is jól feldolgozhatók dísztárgyaknak, fatömegcikkeknek. A legértékesebb törzseket általában hossztolás nélkül „szálfa" formájában az erdei rakodókon árverezik.

Megmunkálási sajátosságok

A barkócafa csak igen óvatosan, lassú menetrendekkel (a gyertyánhoz hasonlóan) szárítható. Ragasztása pontos megmunkálást és nagy körültekintést, szakszerűséget igényel (a vetemedési hajlam miatt). A kézi megmunkálása (gyalulás, vésés stb.) nehéz. Gyalulva, esztergályozva esztétikus, szép felületet ad. Jól fényezhető, lakkozható, de a felületek tisztaságára nagyon ügyelni kell. Hajlamos az oxidatív elszíneződésekre. Szegezésnél, csavarozásnál előfúrást célszerű alkalmazni.

Felhasználási területek

A barkóca berkenye a míves, egyedi bútorok legértékesebb fája. Természetesen felhasználható a belsőépítészetben (pultok, egyedi parketták stb.), kiválóan alkalmas faszobrok, különböző esztergályozott és faragott tárgyak készítésére.
A barkóca egyenletes, különlegesen finom, értékes kemény fáját nem célszerű szerszámnyélnek vagy bognáripari terméknek feldolgozni (e célra sokkal jobb az olcsóbb akácfa).

Hazánkban a fakitermeléseknél csak szerény mennyiségben fordul elő méretes barkóca berkenye hengeresfa. A választékolás során azonban a mainál sokkal nagyobb figyelem fordítandó a fafaj elkülönítésére, szakszerű kezelésére.

Befejezésül szeretnénk aláhúzni, hogy a barkóca évezredek óta az emberhez nagyon közel álló (mai fogalmazásban: öko¬lógiailag igen értékes) fafaj; fája nemes szépségű alapanyag, gyümölcse pedig embernek, vadnak egyaránt fontos táplálék. Talán ezzel állt összefüggésben fontos szerepe a kelta-angolszász „hiedelemvilágban" (pl. az óír-kelta fanaptár második hónapjának a barkócafa a névadója).

Meggyőződésem, hogy a madarak által történő szaporítás helyett a mainál sokkal tudatosabban kellene telepítenünk, elegyítve nevelnünk ezen nagyértékű töltelék fafajt.

Dr. Molnár Sándor

Tetszett a cikk?