Hazai fafajok: | A tölgyek

Tölgyek

A tölgyek nemzetségének mintegy 450 faja ismert, az északi félteke növényei. Az európai 23 tölgyfaj többsége örökzöld és a mediterrán tájak lakója. Hazánkban (és Közép-Európában) négy őshonos (kocsányos, kocsánytalan, molyhos és a csertölgy) és egy egzóta (vöröstölgy) faj terjedt el.
A fahasznosítás szempontjából a hazai tölgyeket két csoportba sorolják: nemestölgyek (vagy egyszerűen: tölgyek) és csertölgy. Mivel a csertölgy nagyon sok faji sajátossággal (pl. fahibák) rendelkezik és kimagasló a hazai elterjedése, ezért elkülönítetten fogjuk tárgyalni.
A nemzetközi fakereskedelemben kiemelkedő szerepe van az amerikai fehér- és vöröstölgyeknek is (már hazánkban is megjelentek), ezért a kereskedelmi és botanikai elnevezésüket szintén bemutatjuk.
Ma egyre inkább elterjed a nemzetközi fakereskedelemben és a faiparban is a tölgyek ezen két csoportba (fehér, vörös) történő besorolása.

Elterjedés

A kocsányos tölgy a sík és a dombvidék egyik legfontosabb állományalkotó fafaja. Szinte egész Európában elterjedt (északi határa Stockholm vonala), hazánkban is őshonos. Általában szillel, gyertyánnal, cserrel, erdeifenyővel, mezei juharral elegyedik. Meghatározó fafaj az Alföldön, Dél- és Nyugat-Dunántúl dombságain. Területe hazánkban cca. 143 ezer ha (9,2%). Rendkívül fényigényes, de jól bírja a klíma szélsőségeit.
A Dráva és Száva közt tenyésző egyenes törzsű változatát „Szlavón tölgy"-nek nevezik. Ma ezt a változatot igyekeznek nagyobb arányban elterjeszteni.
A kocsánytalan tölgy szintén európai flóraelem, de Kelet-Európában hiányzik, szórványosan még Dél-Skandináviában is előfordul. A domb- és a hegyvidék fája. Különösen elterjedt az Északi-középhegységben, a Dunazug-hegységben, a Mecsekben és az Alpok alján. Erdőterületünk cca. 1 2%-át foglalja el (1 86 ezer ha), hazánkban is őshonos. Az éghajlati szélsőségeket kevésbé bírja, mint a kocsányos tölgy. A gyertyánnal és a cserrel alkot elegyes állományokat.
A molyhos tölgy szubmediterrán flóraelem Dél-Európában és Közép-Európa melegebb részein. A mészkő és dolomit középhegység, dombvidék fája. A hazai erdőkben cca. 1%-os a részaránya (15,600 ha). E fafaj ritkán ér el ipari szempontból megfelelő méreteket, így részletes ismertetésétől eltekintünk. Elsősorban talajvédelmi szempontból telepítik.
A vöröstölgyet (Q.rubra) 1724-ben hozták be Észak-Amerikából Európába. Gyors növekedése és dekoratív megjelenése miatt egyre inkább elterjed. Ma hazánkban cca. 11.500 ha (0,7%) vöröstölgyes van. Elsősorban a domb- és hegyvidék fája, de a síkságon is előfordul. Az üde termőhelyeket kedveli.

Morfológiai jellemzők

Törzsforma: a tölgyek hatalmas, erős, szabálytalan koronájú fák. A legnagyobb méreteket talán a kocsányos tölgy éri el: a magassága 40-50 m, az átmérője 2-3 m is lehet. A kocsánytalan tölgy és a vöröstölgy is közel hasonló méreteket érhet el. Egyik legnagyobb korú hazai fánk a kb. 700 éves hédervári „Árpád-fa", átmérője 2,5 m (kocsányos tölgy). Megemlítjük, hogy a kocsánytalan tölgyek között 300 évesnél idősebb fák kevésbé fordulnak elő, de itt is vannak óriásegyedek, pl. a Somogy megyei szentbalázsi 7 ágú tölgy több mint 2,5 m átmérőjű és 33 m magas. A tölgyeket a termőhelytől és az egészségi állapottól függően 80-1 50 éves korban termelik ki (a „spessarti tölgyet" 200 évet is meghaladó korban). Ekkor a mellmagassági átmérő 30-60 cm és az ágtiszta törzshossz 1 5-20 m. A törzs zárt állásban (erdőkben) hengeres, egyenes; szabad állásban elterebélyesedő. A hazai nemestölgyek kérge fiatalon sima (tükörkéreg), ezüstszürke (korábban a csersavtermelés legfontosabb alapanyaga volt). Idősebb korban a kéreg hosszanti irányban megrepedezik, szürkés-barnás-fekete színű. A kocsányos tölgy kérge valamivel vastagabb, durvább, keményebb, mint a kocsánytalan tölgyé (a kéregvastagság a kortól függően: 1-6 cm). A vöröstölgy kérge sokáig még 30-40 éves korban is sima, kevésbé vastag.

A fatest színe, makroszkópos jellemzői

A tölgyek keskeny szijácsa sárgás-fehér, gesztje sárgásbarna. A kocsánytalan tölgy általában egyenletes, keskeny évgyűrűszerkezettel rendelkezik és a fatest színe is viszonylag egyöntetű. Ezzel szemben a kocsányos tölgy rendkívül inhomogén évgyűrűszélességet mutat és sajnos igen gyakori a rendellenes gesztesedés, a színbeli tarkaság. A vöröstölgyeknél a szijács enyhén rózsaszínes árnyalatú és a sárgás-barna geszt is rendelkezik vöröses árnyalattal. Különösen az idősebb vöröstölgyeknél gyakori a vöröses barna csíkozottság. Érdekességként megemlítjük, hogy kisebb mennyiségben megjelent a fakereskedelemben a mocsarakban, tavakban több száz éve elsüllyedt és újra „kibányászott" kocsányos tölgy is. Gyakran ezt a „szubfosszilis" anyagot lápi (mocsári) tölgynek („Mooreiche"-német) is nevezik. Ennek sötétbarna, feketés fája rendkívül sűrű és esztétikus (Lásd Magyar Asztalos 1996/05. szám 76. oldal.).
A tölgyek a gyűrűs likacsú fafajokhoz tartoznak: a nagy átmérőjű edények az évgyűrűhatár mentén szabályos sorokat alkotnak és szabad szemmel is jól láthatók. A kocsányos és a kocsánytalan tölgyek makroszkóposán csak nehezen különíthetők el. A kocsányos tölgynél általában a nagy átmérőjű edények csak egyetlen sort alkotnak, ezzel szemben a kocsánytalan tölgynél többet. Ez utóbbit jellemzi a szélesebb évgyűrűknél megfigyelhető villás elágazása a késő pászta radiális edénysorainak. A két évgyűrűpászta határozott elkülönülése a radiális metszeten csíkozottságot, a húrmetszeten rajzosságot („flóderosságot") eredményez. A tölgyeknél is megfigyelhető a keskeny és a széles bélsugarak váltakozása. A nagyméretű bélsugarak a húrmetszeten széles (0,5-1,0 mm), sötét, 1-3 cm hosszú vonalak, a sugármetszeten pedig szabálytalan alakú, tükröző felületű csíkok (bélsugártükrök). Innen ered a sugárirányú metszetnek a „tükrös-vágás" elnevezése. A vöröstölggyel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a hazai vöröstölgyesek között még idős állományok nincsenek. A 40-50 évesen kivágott (gyérítés) fatestben pedig még igen nagy részarányú a „juvenilisfa". Tehát az érett, egyenletes fatest még csak 15-20 évgyűrűre terjed ki (a bél körüli „juvenilisfa" a tölgyeknél 20-25 évgyűrűt foglal magába). Innen ered sok esetben a vöröstölgy fájáról kialakított negatív vélemény. Érdekes, hogy a vöröstölgyeknek még a késői pásztában is jól láthatók az edényei (a nemestölgyeken csak a korai pásztában).
Összefoglalóan megállapítható, hogy a nagyméretű edények, az elkülönülő pászták, a széles bélsugarak, a kellemes sárgás-barnás színárnyalat egy rusztikus hatású, sajátos szépségű rajzolatot, megjelenést biztosítanak a tölgyfának. Az amerikai vöröstölgyek a vöröses-barnás színhatás miatt különíthetők el.

Mikroszkópos szerkezet

• A korai pászta edényei 0,1 5-0,30 mm átmérőjűek. Gyűrűsen helyezkednek el. A késői pászta finom edényei szabad szemmel csak a vöröstölgynél láthatók (0,03-0,1 5 mm átmérőjűek). Az edények átlagos mennyisége a korai pásztában 8%, a későiben 40%. Az edényüregek gyakran tömítettek tilisszel. A hosszparenchimák apotracheális hálózatos elrendezésűek. A kocsánytalan tölgynél húrirányú hullámos sávokba rendezettek. E vékonyfalú, kisméretű sejtek mennyiségi aránya cca. 5%.
• A bélsugarak homogén szerkezetűek, rendszertelenek. Az egysejtsoros keskeny bélsugarak magassága cca. 25 sejtsor, a széles (0,5-1 mm) bélsugarak magassága elérheti az 50 sejtsort (1-3 cm-t) is. A nagyméretű bélsugaraknak nemcsak esztétikai, hanem technológiai jelentősége is van. Pl. a hordódongánál azért kötelező
• a „tükrös vágás", hogy a bélsugarak mentén folyadék ne tudjon kiszivárogni.
• A farostok (libriform rostok és rosttracheidák) biztosítják a faanyag szilárdságát. Átlagos mennyiségük 58%. Viszonylag rövidek (0,88 mm), de vastagfalúak (átl. 4,2 µm).

A tölgyek sajátos fahibái, károsodásai

A tölgyek zárt állásban általában egyenes, hengeres, ágtiszta törzset fejlesztenek. Mindemellett a kitermelt hengeresfa leggyakoribb hibája a görbeség és a göcsösség. Gyakoriak a korhadt göcsök, de az egészséges ággöcsök is viszonylag puha fával rendelkeznek. Érdekességképpen megemlítjük, hogy a hazai fafajok közül a tölgyeknél a leggyakoribb a villámsújtás. Főleg erős fagyhatásokra a nemestölgyeknél is megfigyelhető a fagylécesség és a belső szijács. A tölgyek fatestének sajátos minőségi problémája a színbeli inhomogenitás és az évgyűrűszélesség erős ingadozása. Ez az erős színbeli tarkaság, sötét foltosság különösen a kocsányos tölgynél figyelhető meg. A sötét elszíneződés különösen a károsodott, beteg törzseknél gyűrű alakú is lehet. Az ilyen elszíneződés általában még nem mutat gombafertőzést, csak egy erős tiliszesedés, preventív gesztesedés eredménye (pl. aszályos években). Gyakoriak a fatestben a vastag bélsugarak mentén a bélrepedések, sőt, a korai pasztában a gyűrűs elválások is. Nyári időszakban ügyelni kell a tölgyek viszonylag gyors feldolgozására, mert a szijács korhadása („splint korhadás") bekövetkezhet. E jelenség különösen veszélyes a frissen fűrészelt tömör rakatokban álló kérgezésre váró fűrészárunál. A szijácskorhadás kezdeti jele a vörösödés. Az ilyen anyag kereskedelmi forgalmazásakor a szijács térfogatát le kell vonni a fűrészáru mennyiségéből. A szárításra kerülő fűrészáruban a kezdődő repedéseket „S" kapcsozni szükséges. A nyers bútorlécek végeit parafinnal, műgyantával védik a kiszáradástól, a repedésektől.
A tölgyek gesztjének - főleg a nagy csersavtartalom miatt - kevés a gombakárosítója. Az élőfáknál megfigyelhető a vastagtapló (Phellinus robustus), amely a különböző tölgyfajok törzsének alsó részén fejlődik ki. A beteg faanyag kezdetben megbámul, később fakó, fehéres foltok alakulnak ki. A károsodás határán pedig kanyargós fekete vonalak láthatók. A végső stádiumban fehérkorhadást okoz. A sárga géva gomba (Laetiporus sulphureus) a gyökérfőnél támad, vörös korhadást okoz. Előfordul még a tölgyeknél a májgomba (Fistulina hepatica) és a szenesedő gyökértapló (Xanthocrous dryadeus) károsítása is. Ezek először a gyökérben, majd a törzs alsó szakaszában károsítanak. A tárolt, Ml. a beépített tölgyfánál barna korhadást okoz a labirintustapló (Dedalea quercina). Jellegzetes növényi károsítója a tölgyeknek a sárgafagyöngy vagy fakin (Loranthus europeanus). E kúszócserje gyökerei porózussá teszik az adott törzsszakasz faanyagát.
A fatestben károsító rovarok közül az élőfáknál megemlítjük a nagy hőscincért (Cerambyx cerdo), a díszbogarakat (Agrilus spp.), a nagy farontó lepkét (Cossus sossus) és a tölgyszíjácsszút (Scolytus intricatus). A rönkterek, faraktárak tölgyfáiban károsítanak a szarvasszúk (Xyleborus fajok), a fafúróbogár (Hylecotus dermestoides), a hengeres törzsszú (Platypuscylindricus). Ez utóbbi a beteg, száradó törzseket is támadja a tőszakaszban.
A beépített faanyag rovarkárosítói közül a szijácsbogár (Lyctus lineáris) főleg a tölgyparketta szijácsos részeit kedveli. A légszáraz faanyagban károsítanak a piros csuklyás bogár (Bostrychus capucinus), és a hajófúró bogár (Lymexylon navale). A kopogó bogarak (álszúk) közül a tölgynél főleg a nagy kopogó bogár (Xestobium rufovillosum) 3-4 mm átmérőjű kirepülési nyílásai figyelhetők meg. Elsősorban a már korhadó, félszáraz faanyagot kedveli.
A Faanyagismerettani Tanszék az elmúlt években folyamatosan vizsgálta a károsodott tölgyállományokból kikerülő faanyag minőségét, így a korábbiakban kutattuk a kocsánytalan tölgyesekben fellépő un. hervadásos megbetegedés (tölgypusztulás) faanatómiai és fizikai hatásait. Jelenleg a Faipari Kutató Intézettel együttműködve a beteg sík vidéki kocsányos tölgyesek faanyagát vizsgáljuk. Megállapítható, hogy a beteg, de még élő fáknál egy rendkívül erős preventív gesztesedés, tiliszesedés lép fel. Ez a fatestben csíkoltságot, színbeli tarkaságot eredményez. Az ilyen faanyag már kevésbé alkalmas (esztétikai okokból) furnéripari, bútor- és parkettagyártási célokra. Rendkívüli károkat eredményez az a tény, hogy az erdőgazdák sok esetben megvárják az idős beteg tölgyesek kiszáradását. Az ilyen beteg, „lábonszáradt" faanyagot már megtámadják a fentiekben bemutatott gomba- és rovarkárosítók is. A szijácskorhadt törzsekben a mikrogombák bontása sok esetben továbbhalad a bélsugarak mentén a gesztbe is. Az ilyen elváltozások gyakran csak a mesterséges szárítás után keletkező repedések, elszíneződések és szilárdságcsökkenés alapján vehetők észre.

Műszaki jellemzők

Az értékes tölgyfa sajátos fizikai, mechanikai és kémiai tulajdonságai együttesen határozzák meg a műszaki felhasználás lehetséges irányait és a technológiát. A kisebb-nagyobb eltérések miatt elkülönítetten mutatjuk be a kocsányos, kocsánytalan és vöröstölgyek jellemzőit (az EFE Faanyagismerettani Tanszékének vizsgálatai alapján):

Tehát a tölgyek között a hegyvidéki kocsánytalan tölgyek valamivel sűrűbb fával rendelkeznek, mint a sík vidéki kocsányos tölgyek. A frissen termelt tölgyek fája az erős gesztesedés ellenére viszonylag nagy nedvességtartalmú, és a szöveti sajátosságok miatt csak lassan szárítható.

Tartósság

A közhiedelemmel ellentétben a tölgyek nem tartoznak a világ legtartósabb fái közé. A DIN-EN 350-2 szabvány szerint a tölgyek a II. tartóssági (rezisztencia) osztályba kerültek besorolásra (az I. osztályba tartozik a hazai akácfa, a teak, az afzélia, a bongossi, az I-II. átmeneti csoportba sorolták pl. a merbaut és a kambalát). Tehát kültéri felhasználás (pl. kerti bútor) esetén védőkezelést igényelnek.
A különböző kitettségeknek megfelelően a nemestölgyek tartóssága, év:

• védőkezelés nélkül, földdel érintkezve: 10-20
• külső térben, védőkezelés nélkül: 70-80-1 20
• tető alatt: 100-160-200
• víz alatt: 300-500-800
• belső térben (állandóan száraz állapotban): 600-1000

A fenti tartóssági adatok természetesen csak a gesztrészre értendők. A szijácsfa csak a IV-V. rezisztenciaosztályoknak megfelelő értékkel rendelkezik. Megjegyezzük, hogy a vöröstölgyek és különösen a csertölgyek elsősorban a kisebb csersavtartalmuk miatt kevésbé tartósak, mint a fehértölgyek.

Megmunkálási sajátosságok

A viszonylag kemény, durva rostú tölgyek mechanikai megmunkálása (fűrészelés, gyalulás, marás, esztergályozás, csiszolás) a mai korszerű technika mellett nem okoz nehézséget. A fűrészipari feldolgozás során a bél közvetlen közelében lévő „juvenilisfát" célszerű kimanipulálni, mert a késztermékben repedéseket, vetemedéseket okozhat. Furnérhasításnál (késelésnél), hámozásnál feltétlenül el kell végezni a hidrotermikus előkezelést, lágyítást (gőzölés esetleg főzés).
A tölgyek nehezen szegezhetők, csavarozhatok, az előfúrás elvégzése ajánlatos. A tölgyeknél is megoldható a tömörfa alkatrészek tartós hajlítása (előzetes gőzölés mellett) és a furnérok idompréselése.
A tölgy fűrészáru szárítása nagy körültekintést, kíméletes menetrendeket igényel. A vastag bélsugarak mentén gyakoriak a repedések, sejtfal-összeroppanások (kollapszusok). Az utóbbiak már a rosttelítettségi határ felett is kialakulhatnak, szabad szemmel alig láthatók. A tölgyek szárításakor jelentős esztétikai károk keletkezhetnek az oxidációs elszíneződések, foltosodás által. A tölgyek átlagosan kétszer lassabban száríthatók mint a bükk és az akác. (A szárítási sebesség 0,1-0,1 5%/óra, 25 mm-es fűrészáru konvekciós szárítása esetében.). Újabban egyre inkább elterjed a vákuumszárítók alkalmazása, amelyek nemcsak a szárítási idő, hanem a kedvezőtlen elszíneződések megelőzése szempontjából is előnyösek. A szárítási idő a vastagságtól és a kezdő nedvességtől függően konvekciós (hagyományos) szárítókamrákban 2-6 hét, vákuumszárítókban 3-6 nap.
A minőségi mesterséges szárítás biztosítása érdekében 4-6 havi természetes előszárítást célszerű tervezni. A hézaglécezett máglyák kialakításakor ügyelni kell a szakszerű takarásra és a bütük védelmére. Értékes fűrészárunál, bútorlécnél alkalmazható a parafinos, vagy műgyantás bütüvédelem is.
A tölgyek hidegen jól, hőprésekben nagy körültekintést igénylőén ragaszthatók. Furnérozáskor gyakori az enyvátütés és a foltosodás. Az élek megmunkálásakor pedig a szálkiszakadás.
A tölgyek pácolása, lakkozása ma már nem okoz gondot. Különösen kedvelt a rusztikus felületi hatások kialakítása. Ez oldószeres pácokkal oldható meg előnyösen, a pórusok sötétebb elszínezése által. Újabban tömör tölgyfa bútoroknál szintén alkalmazzák a környezetbarát megoldásokat (viaszolás, olajozás).

Felhasználás

A kedvező esztétikai és műszaki tulajdonságai, valamint a kiváló tartóssága miatt a tölgyek a világ legkeresettebb fafajai közé tartoznak.
Így ősi anyaga a mélyépítésnek (pl. cölöpök), a szilárd és tartós épületszerkezeteknek, fahidaknak. Felhasználják a hajó-, a kocsi- és a vagongyártásban. A külső térben pótolhatatlan az alkalmazása a vasúti váltótalpfák, karók, oszlopok, cölöpök tekintetében.
Az új bányaművelési technológiák és a bányászat teljesítményvisszaesése miatt ma már kisebb az igény a bányafa, féldorong, bányadeszka és egyéb bányászati fatermékekre.
A belsőépítészetben a tölgy a legértékesebb lépcső-, korlát-, parketta- és falburkolat. Készítenek belőle értékes ajtókat és ablakokat egyaránt.
A divatirányzatoktól függetlenül a tölgy mindenkor a legkeresettebb bútoripari fa volt. Felhasználják furnér és tömörfa formájában egyaránt. A fakereskedelemben ma már a fűrészáru helyett egyre inkább bútorléc formájában jelenik meg. A lakószobák mellett tölgyből készülnek a legértékesebb székek és asztalok.
A boroshordó és az egyéb kádáripari termékek legfontosabb alapanyaga. A folyadékáteresztés megelőzése céljából azonban a dongák gyártásakor ügyelni kell a sugárirányú metszetek (tükrös vágás) biztosítására. Érdekességképpen megemlítjük, hogy az egyik legnagyobb hazai hordó 102 hl űrtartalmú és gyártásához 161 mj szlavón tölgyet használtak fel (Hungarovin, 1 974). Megjegyezzük, hogy hordógyártásra sem a vörös-, sem a csertölgy nem alkalmas.
A tölgyekből esztétikus faragványok, szobrok és különböző esztergályostermékek is készülnek.
A tölgyeket széleskörűen alkalmazzák játszótéri és különböző kerti berendezések (kerti bútorok) kialakítására is.
Befejezésül megemlítjük, hogy a tölgyek fája valóban elkísér bennünket a bölcsőtől (gyermekbútor) a koporsóig (különböző temetkezési kellékek).

dr. Molnár Sándor

Tetszett a cikk?