Hazai fafajok: | A mézgás éger
Elterjedés
Európai flóra elem, de Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában is előfordul. Keleten az Uralig terjed. Patakok, vízfolyások mentén hazánkban különösen a Dél-Dunántúlon jelentős a mennyisége (Somogy, Zala), a kiterjedt lápvidékeket is kedveli (Hanság, Nyírség, Somogy). A sík vidéktől a hegyvidékig mindenhol előfordul, igazán az oxigéndús patakok mellett fejlődik jól, de bírja az állóvizet is. Fagyálló, a vegetációs idő alatt azonban kedveli a meleget. Ma a fája iránt igen megnőtt kereslet miatt széles körben telepítik. Hazánk erdőterületének 2,8%-át borítja (cca. 50 ezer hektár).
Az égerek (Alnus) nemzetségének mintegy 30 faja ismert. Európában a mézgás éger mellett a hamvas égernek (Alnus incana L.) van jelentősége. Ennek elterjedése Észak- és Észak-Kelet-Európa (Szibéria), illetve a magas hegységek (Alpok, Kárpátok). Fája szinte azonos a mézgás égerével, így a fakereskedelemben is hasonló az értéke. Megemlítjük még a havasi (nagy zöld) égert (Alnus virridis), ennek a fajnak faipari jelentősége alig van, de a lavina- és erózióvédelemben jelentős szerepet játszik (Alpok, Kárpátok).
Egyre fontosabb import fafaj Európában az Észak-Amerikában honos „amerikai (vörös) éger" (Alnus rubra L.). Az utóbbi években tapasztalt óriási égerkereslet miatt folyamatosan nő a behozatala a német piacokra.
Morfológiai jellemzők
Törzsforma: 20-30 m magasságra nő. Az ágtiszta törzsrész 12-1 5 m. Általában egyenes, hengeres, de néha a tő feletti szakasz görbült. A mellmagassági átmérő 0,3-0,7 m (a véghasználati korban).
A kérge fiatalon sima szürkésbarna sok keresztirányú paraszemölccsel, idősebb korban szürkésfekete „táblás cserepű". A kéregvastagság a kortól függően 1-3 cm. Általában 40-50 éves korban termelik ki (100-120 éves korig él, de növekedése 40 év után erősen lecsökken).
A fatest színe, makroszkópos jellemzői
Színes geszttel nem rendelkeznek („szijácsfa"), de a külső és belső gesztrészek között kisebb színárnyalati különbségek vannak. A színe meleg, sárgás, sárgásvöröses színű, jellegzetes sötétebb bélfoltokkal (a keresztmetszeten vesealakúak, a hosszmetszeten rövidebb csíkok). A hullámos évgyűrűk határai elmosódottak. Szórt likacsú fa, az edények finomak, a széles (halmozott) bélsugarak szabad szemmel is kivehetők a keresztmetszeten (a többi lágylombos fafajnál nem láthatók). A húrmetszeten a bélsugarak gyakran sötétebb csíkok formájában láthatók. Az éger fajok jellegzetessége, hogy frissen döntve fájuk hús-vörös színű, később fokozatosan halványodik.
A finomszövetű, meleg színű éger ma a tömörfából készített bútorok (biobútorok) Európa-szerte egyik legfontosabb fafaja.
Mikroszkópos jellemzők
A fatest szilárd alapállományát (átlagosan 1 mm hosszú) rostok adják (55-60%). A zárt elrendezésű edények 50 µm átmérő körüliek, mennyiségi részarányuk 25-30%. A bélsugarak középmagasak (300 qm), de keskenyek (10-12 µm). Mennyiségük: 10-15%. A bélsugártükrök jól láthatók, növelik a fa esztétikai értékét. Az edényekben tilisz nem található, nyitottak.
Fahibák, károsodások
Az égernek viszonylag kevés a károsítója, de idősebb korban (40 éves kor után) gyakori a bélkorhadás, ill. a fagyrepedések mentén keletkező gombafertőzés. Ezek általában fehér, ill. vegyes típusú (világossárga)
korhadás formájában jelentkeznek (Fornes, Pleurotus fajok).
A törzsfa kedvező alaki tulajdonságú, de ritkán ér el nagyobb méreteket. A fatest belső fahibáí közül e fafajnál is a göcsösséget kell kiemelni (gyakoriak a korhadt göcsök). Megfigyelhetők rendellenes elszíneződések (ezek utólag is keletkezhetnek vizes tároláskor, szárításkor). Az éger feldolgozásának tervezésekor fontos figyelembe venni, hogy a kitermelt faanyag a biológiai károsítókkal szemben kevésbé ellenálló, fülledékeny. így célszerű a hengeres fa fűrészelését legkésőbb augusztus végéig elvégezni. Furnérüzemekben célszerű a rönköt vízben tárolni.
Fizikai tulajdonságok
Sűrűség: a mézgás éger közepesen lágy, könnyű fafaj (a lágylombos fafajokhoz tartozik).
| Sűrűsége | kg/m3 |
| - abszolút szárazon | 450-510-600 |
| - légszárazon (u - 12%) | 490-550-640 |
| - frissen termelve | átl. 820 |

Pórustérfogai: 68%.
| Zsugorodás | % |
| húr irányban | 9,3 |
| sugár irányban | 4,3 |
| rostirányban | 0,4 |
| térfogati | 13,6 |

Tehát nem tartozik az erősen zsugorodó fafajok közé, de a húr- és a sugárirányú zsugorodási hányados a vetemedésre („teknősödésre") való hajlamot mutatja.
Az égerek rosttelítettségi határa viszonylag magas: 32-35% (nettó nedvesség).
Mechanikai tulajdonságok
A megadott értékek légszáraz állapotra (u = 12%) vonatkoznak.
| Szilárdsági jellemzők | MPa |
| - nyomó (bütü) | 31,0-54,8-77,0 |
| - hajlító | 44,0-97,0-172,0 |
| - nyíró (rostokkal párhuzamosan) | 3,0-4,5-5,5 |
| - húzó (rostokkal párhuzamosan) | 55,0-94,0-140,0 |
| Stat. hajlító rugalmassági modulus | 9500-11700 MPa |
| Ütő-hajlító munka (szilárdság) | 2,5-5,4-10,8 J/cm2 |
| Keménység (Brinell) | MPa |
| - bütü | 33,0-38,0 |
| - oldal | 7,0-8,0-17,0 |
Az adatok értékelése azt mutatja, hogy az éger viszonylag könnyű, puha fája kedvező szilárdsági és rugalmassági jellemzőkkel rendelkezik.
Kémiai tulajdonságok
| Összetétel | % |
| Extrakt anyagok | |
| - vizes kivonás | 2,5 |
| - benzol-alkoholos kivonás | 3,8 |
| Cellulóz | 43 |
| Hemicellulózok | 23 |
| Lignin | 25 |
| Járulékos anyagok | |
| - gyanta | 0,87 |
| - csersav | 2,5 |
| - keményítő | 1-2 |
| - zsír (viasz) | 2,8 |
| - hamu | 0,5 |

A kérgét korábban felhasználták csersav nyerésére, mert azt 4,5%-ban tartalmazza.
Tartósság:
Szabadban: 5-20 év
Vízben: kb. 500 év
Szárazon: kb. 400 év
Tartóssága állandó nedvességhatás mellett kiváló, ezért már a rómaiak is szívesen alkalmazták vízépítéshez.
Váltakozó klimatikus igénybevételek esetén (szabadban való tárolás, felhasználás) az éger fája nem tartós, így javasolható a belsőtéri, Ül. a víz alatti felhasználása. Kültéri felhasználásesetén a védőszeres telítés nem nélkülözhető.
Az éger erdei választékai:
- Furnér- és fűrészipari rönk,
- Papírfa, rostfa,
- Tűzifa (az alacsony fűtőérték miatt tűzifát csak az egyéb célra nem alkalmas fa-részekből készítenek).
Megmunkálási sajátosságok
Az éger fűrészipari feldolgozásakor a fülledékenység miatt nagy figyelem fordítandó a gyors felfűrészelésre (kevésbé fülledékeny mint a bükk vagy a gyertyán). A fűrészárurakatok szakszerű kialakítása, takarása a faanyag elszíneződése, foltosodása miatt is fontos. A hézaglécezett fűrészáru két évig is tárolható.
Az éger fűrészáru jól szárítható, de figyelmet (óvatosságot) igényel a nagy zsugorodási anizotrópia. Megfigyelhető még (mesterséges szárításkor) a fűrészáru elszíneződése (foltosodása). Ez megelőzhető speciális klímakezeléssel (telített vízgőz mellett rövid ideig 95 oC-ra való felmelegítés). Az éger fűrészáru természetes szárításakor 6 hónap alatt érhető el a 20-24% nettó fanedvesség. A mesterséges szárítás ideje (10%-ig) a vastagságtól függően 10-20 nap (kb. 1/3-a a tölgynek).
Az éger Európában még ma is fontos furnéripari fafaj (jelentősége azért csökkent, mert a divatos „biobútor"gyártás fűrészáru alapanyagot igényel). Kiválóan hámozható, hasítható. A furnér szárításakor előnyös, hogy a geszt-szijács nedvességtartalma közel azonos (a nyaraknál jelentős a különbség a geszt javára).
Az éger mechanikai megmunkálása (fű-részelés, gyalulás, marás) nern jelent nehézséget, de nagy előtolások alkalmazásakor a felület bolyhosodásra hajlamos. Kiválóan esztergályozható.
Az éger könnyen és jól ragasztható mindenféle ragasztóanyaggal. Ugyanez vonatkozik a szegezésre és a csavarozására.
A különböző felületkezelő-anyagok alkalmazásakor figyelembe kell venni nagy csersav- és zsírtartalmát (a felületet esetenként semlegesíteni kell). Egyébként jól pácolható (pl. dió, mahagóni stb. színekre) és a különböző eljárásokkal jól lakkozható. A ma divatos tömörfa-frontfelületek esetén („biobútorok") a lakkozás helyett elterjedt a felületek viaszolása és/vagy olajozása. A viaszolás előtt fontos a finom, szálirányú csiszolás (A bio-felütetkezelés is összekapcsolható, természetesen előzetes pácolással.). Acéltárgyakkal való érintkezéskor (nedvességi hatás mellett) az égerfa foltosodik.
Felhasználási területek
Ma az éger igen keresett fafajjá vált a bútorgyártásban. Az éger fűrészáruból meleg színű, hangulatos kisbútorokat, konyhákat, sőt, lakószobákat is készítenek. Kedvelt fafaj a belső építészetben is (pl. falburkolatok).
Fontos felhasználási terület a ceruzagyártás, és egyéb fatömeg cikkeket, dísztárgyakat, sőt, öntőmintákat is készítenek égerből. A vékonyabb, rövidebb faválasztékokat forgácslemezek, farostlemezek gyártására használják, de ezek papíripari célra is hasznosíthatók. Az éger külső téri és vízépítészeti hasznosítása ma háttérbe szorult a bútoripari és belsőépítészeti felhasználással szemben.
Az éger természetesen ma is fontos fafaj a furnér- és rétegeltlemez-gyártásban.
Az éger tehát egy könnyen megmunkálható, meleg színű, környezetbarát faanyagot biztosít. Az erdőgazdálkodásban további felkarolása, szélesebb elterjesztése feltétlenül indokolt!
dr. Molnár Sándor
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


