Év Fája 2010 (1. rész)

Az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresték, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban.
A kezdeményezés számottevő érdeklődést keltett: a július 31-i határidőig összesen 125 fát jelöltek az ország minden részéből magánszemélyek, civil szervezetek és önkormányzatok. Ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a döntősöket, amelyekre szeptember 10. és október 30. között bárki leadhatta on-line szavazatát az evfaja.okotars.hu oldalon.
A határidőig összesen 16 037 érvényes szavazat érkezett, amelyek közül a nyertes fa 4346 szavazatot kapott. Nem sokkal lemaradva másodikként követi a „Nagylevelű hárs az ötvöskónyi kastélyparkban”, Ötvöskóny településről és harmadikként a „dévaványai makkfa” Dévaványa településről.
A díjakat 2010. november 18-án zenés ünnepség keretében adta át az Ökotárs Alapítvány. A döntős fák történeteiből felolvasott Zsurzs Kati színművésznő. Az Év Fája vagy a speciális kezelésre feljogosító utalványt kapja vagy faültetésre kap 250 000 Ft támogatást, attól függően, szükséges-e a fa orvoslása. A Greenman Kft. felajánlásának köszönhetően a döntős fák mindegyike részesül nyereményben.
A jelölők és szavazók lelkesedésétől ösztönözve az Ökotárs Alapítvány 2011- ben is meghirdeti a versenyt, hasonlóan több más európai országhoz.
Az Ökotárs Alapítvány a környezetvédő mozgalom fejlődését adományokkal, tréningekkel, ösztöndíjas-programokkal és szükség szerint szakértői, illetve technikai segítségnyújtással kívánja elérni. Ebben a számban a közönségszavazatok alapján első hét helyre sorolt fát mutatjuk be, a többi hat döntős fa ismertetésére a következő részben kerítünk sort.

G. K.

1. Letenye – platán

Letenye a XVIII. századtól a Szapáry grófok egyik uradalmi központja volt. Ők építették a kastélyt is, mely valaha egy hatalmas park közepén állt. A kastély később az Andrássy család tulajdonába került, ma a város művelődési házaként szolgál.
A kastély parkjából 5,6 hektár maradt meg, változatos fajösszetétele miatt (mintegy 100 fa és cserje) ma is jelentős értékkel bír. Kiemelkedő kincsei közé tartozik a város jelképévé vált, 615 cm körméretű, 20 méter magas platán, melynek a koronaátmérője meghaladja a 36 métert is. Egyes becslések szerint kora 500 év is lehet.

Az „Arborétumok országszerte” kötet szerint évszázadok óta randevúk, szerelmek, civódások, viták, veszekedések, üzleti megbeszélések és alkuk tanúja a híres platánfa.
A múlt századokban grófok, nemesek itt lopták az első csókot, de a cselédek is a platánfa alatt várták meg hódolóikat, míg a 21. század elején a tinédzserek MP3 lejátszóval, mobiltelefonnal, laptoppal ülnek le a fa alatti padokra egy-egy találkozás, randevú alkalmával. Versek, szerelmeslevelek, festmények ihletője is ez a fa, esküvői fotózások, városi ünnepségek háttere. Évek óta itt adja át a „Virágos Letenyéért” akció díját, a platánt jelölő Letenyéért Közéleti Egyesület is.
A sokat megélt matuzsálem méltán rászolgál már egy kis törődésre, ápolásra, hiszen ő sosem panaszkodik, pedig sebei emberi szem számára is láthatóak, melyeket az idő és a felelőtlen, meggondolatlan emberek ejtettek, okoztak közvetlenül vagy közvetve.

2. Nagylevelű hárs az ötvöskónyi kastélyparkban

Az ötvöskónyi kastélypark, melynek területe 2,6 hektár, hazánk egyik legkülönlegesebb értékét rejtegeti, a híres ötvöskónyi nagylevelű hársat, mely Magyarország legnagyobb, rendkívüli és különleges példánya.
Egykor, évszázadokkal ezelőtt egymás közelében még hét hatalmas hársfa állhatott, innen a legendás Héthárs elnevezés. Egykor ezért hívhatták Ötvöskónyi községet Héthársnak. A hét hársfa a legendás hét vezér emlékét őrizte egykoron, és az ő nevükben óvták a területet. Egy másik, tudományosabb elképzelés szerint a fa hét sarj összenövéséből jött létre.
A szájhagyomány szerint a fa a tatárjárás korában gyökerezik (emellett szól az a hihetetlennek tűnő legenda, hogy IV. Béla ennek a fának a tövében húzta meg magát, mikor a tatárok elől menekült). Szakértők szerint a fa kora 300–350 év körüli, bár becsülték már 600 évesnek is.

Valószínűleg a XIX–XX. század határán a fát villámcsapás érte, törzse kettényílt. Elmondások szerint a két világháború között a kastély akkori urai kártyapartikat rendeztek a fa hűs odvában. A dolog cseppet sem elképzelhetetlen, hiszen a fában ma is több ember elfér egyszerre.
Szabados Tamás és Rozsnyai Margit egykori televíziós sorozatukban, a Jelfákban, az alábbiakat mondja (mely szöveg részben dr. Bartha Dénes munkája): „Az elpusztíthatatlan, a vénségében is megújulni képes, az optimistán dolgát tevőt jelképezi. Télen olyan, mint a kiterített medvebőr, halottnak tetteti magát, hogy vártan-váratlanul minden tavasszal új életre keljen, és sátrat adjon az éledő méheknek.”

3. A dévaványai „makkfa”

A fa történetét Janó Istvánné mesélte el: „Hallomásból úgy tudom, 1890 körül ültették a fát, amikor a vasutat építették Dévaványán. Ez alatt a fa alatt pihentek meg a messzi tanyákról, Gabonásról, Réhelyről, Barcéról, Katalszegről, Berekről iskolába járók az 1930–40-es években. Abban az időben még mindkét oldalon fasor állt, de a villanyosításkor ezeket kivágták. Ez a fa maradt meg hírmondónak, illetve a vasútállomásnál még három-négy darab. Évekig itt csatlakoztak a Kántor gyepre kijáró csordához a Bogya telepi tehenek, és este itt várták a gazdák a jószágokat. Csomóponti elhelyezkedése miatt a fát nagyon sokáig hirdetőoszlopnak is használták a lakosok. 2000-ben a helyi iskolások a fát szögtelenítették és körbevonatták ráccsal, így továbbra is megmaradt annak hirdetőoszlop jellege, de környezetkímélő körülmények között.

Mint a képen is látható, a fa sokat veszített tájképi értékéből. A kocsányos tölgyek 200 évig is elélnek. Dévaványán az átlagnál rosszabb termőhelyi viszonyok vannak, a szikes talaj és belvizes időszakok mind hozzájárulnak a fa jelenlegi állapotához. Továbbá hozzájárult az is, hogy éveken keresztül a hirdetések kihelyezésével törzsét megsértették, kéreghiány következtében gombák, kártevők támadták meg. Az itt élők számára továbbra is jelentős szerepet tölt be, mindenki tudja, MAKKFA csak egy van.”

4. Vasfa – Budapest, Március 15. tér

„Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél emberemlékezet óta állott egy hatalmas, csodálatos fa. Rendkívül ritka, úgynevezett vasfa (Gymnocladus). Minden bizonnyal a híd felépítését követő tereprendezéskor ültették, mert a múlt század '50-es és 60-as éveiben már óriási, öreg fa volt. Én, Paál István, odajártam magot gyűjteni. Ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy a szép fényes magvakat kicsíráztassam, és hatalmas fákat neveljek belőlük. Végül tizennégy évi kísérletezés után, 1984-ben sikerült kicsíráztatnom három magot.
A kilencvenes években történt, hogy a nagy fa, az Erzsébet híd följárója mellett – kipusztult. Egy napon hajnalban, eszembe jutott, hogy az én vasfáim egyikével pótolni lehetne az elpusztult fát. Így a fa élete oly módon folytatódna, hogy a saját magjából nevelt utóda élne tovább ugyanott, ugyanazon a helyen.

Ősszel a kis vasfát az öreg fa mellé 6–8 méterrel odébb ültette el a Fővárosi Kertészet, mert Balázs Ákos főkertész állította, hogy az öreg fa gyökerében van élet, és ki fog sarjadni. Kovács Ágota, a Fővárosi Polgármesteri Hivatal munkatársa mondta ki a szót, hogy így az „anya és lánya” élne egymás mellett, a hídnak ugyanazon a sarkán. Az öreg fa gyökerei sarjakat növesztettek, és termőre fordultak 2009-ben, és termőre fordult az általam nevelt fiatal fa is. Így valósult meg az, hogy „anya és lánya” egymás mellett élnek az Erzsébet híd lábánál.

5. Valkói meggyfa

„Valkón élünk, mellettünk csodálatos nagyerdő, benne évszázados fák. Mindjárt a falu határában áll Sissy hársfája, melyet a királyné és Ferenc József ezüstlakodalmának tiszteletére ültetett Huber Béla főerdész. Füsti-Tóth fája a turistatérképen is megtalálható, csakúgy, mint a Bethlen-fa és a hasonló több száz éves tölgyek. Akkor miért választjuk mégis ezt a pici, csenevész meggyfát, amely nem is különleges, nem is öreg? Elindultunk egy délután, mi, három elszánt nőszemély, hogy rendbe tegyük a falu elhagyott, gaz lepte zsidó temetőjét. Tábla jelzi a helyét, de semmi sem látszott belőle, még az odavezető utat is beborította a csalán, a bozót. Vállunkon szerszámok: sarló, vasvilla, ásó… Megbámult bennünket a falu apraja, nagyja. Voltak, akik megkérdezték, hová tartunk, és velünk jöttek. Nőtt a sor, mint a mesében. Jött velünk idős asszony, bár nehezen járt, jött velünk fiatal leányzó, aki bár a szomszéd falu lakója, mégis… a polgárőr fiúk megállították a menetet, no nem azért, hogy ne menjünk tovább, hanem azért, hogy megélesítsék elkopott ásónkat.

Dezső bácsi kaszát ragadott. Én meg azon gondolkoztam, milyen sokat halljuk mostanában, hogy nincs pénz erre sem, arra sem, hogy ma már csak pénzért mozdulnak meg az emberek.
Lassan haladtunk előre a sűrű növényzetben. Már majdnem elértünk a sírokig, amikor megláttuk a kis fát. – Ezt ne vágjuk ki! – mondták egyszerre ketten, és mindannyian helyeseltünk. Mire megtisztult a temető, úgy hajladozott középen, mint primadonna a porondon.”

6. A Peruška Mária kegyhely tölgyfája – Kőszeg és Horvátzsidány között

A Peruška Mária kegyhely egy olyan határkőnél fekszik, ahol Kőszeg, Horvátzsidány, Kiszsidány és Peresznye község határai futnak össze.
Valaha ez az erdő Berchtold Zsigmond peresznyei gróf tulajdona volt. 1866-ban a gróf fia, Lipót (későbbi külügyminiszter) az édesapjával vadászaton vett részt. A hároméves grófi sarj a vadászaton elveszett, de három nap múlva épen és egészségesen egy tölgyfa alatt találták meg, melyen Mária-kép függött. Ettől a naptól fogva a köszönet és a hála jeleként a Peruška Mária egyedülálló búcsújáróhellyé lett a gróf családja számára. Erre az eseményre szívesen jöttek a környékbeli horvátok, németek és magyarok.

A tölgyfa, melyen a Mária-kép lógott, többször is kivágásra lett ítélve, de hála az akkori erdőőrnek, Ecker Istvánnak és munkatársainak, a fa megmenekült a kivágástól. 1983 óta ismét régi pompájában, háromnyelvű zarándokhelyként fogadja látogatóit a Peruška Mária.
Minden év június első vasárnapján a vadászok és az erdészek, július első vasárnapján a tűzoltók, kéményseprők, honvédség, rendőrség, augusztus első vasárnapján pedig a fiatalok és a szűzanya tisztelői tartják zarándoklatukat. 1994-ben a tölgyfa közelében felépült egy kis kápolna Szent Hubertus és Szűzanya tiszteletére a hívek adományaiból, melyet az erdő hűs fái mellett körülölel még egy gyönyörű szoborpark is, mely a mesterségek védőszentjeit ábrázolja. A Peruška Mária napjainkban a gyalog- és biciklitúrák kedvelt állomása, kijelölt tűzrakó hellyel, padokkal, játszótérrel, ásott kúttal, különböző szövetségek és egyesületek is táborozási helyként használják. Ezen felül a zarándokhely családi ünnepek, események helyszínéül is szolgál, keresztelőket és esküvőket is tartanak itt.

7. Oszkói ősi tölgy

A Vasi Hegyhátat valamikor hatalmas, összefüggő erdőség borította, melynek Vasvár és Sárvár közötti szakaszát Farkas- erdő néven emlegetik a középkortól napjainkig. Az egykori tölgyesből mintegy tanúként maradtak meg az oszkói szőlőhegy bejáratánál álló több száz éves kocsányos tölgy és csertölgy. A fák múltidéző emlékként és a tájban meghatározó „jelenségként” is kiemelkedőek. Kiterjedt koronájukkal szinte védelmezik a mögöttük elterülő szőlőhegyet. A szőlősgazdák és a hegypásztorok valaha itt tartották meg az éves gyűléseiket, felállítva a hegyre vonatkozó szabályokat. Ma itt található a Hegypásztor Kör által létrehozott tanösvény 4. állomása és egy pihenőpont a megfáradt turisták számára.

A nagyobb méretű (valószínűleg idősebb) kocsányos tölgy 1985-ben egy villámcsapás következtében megsérült, a fából egy nagy ág kihasadt. A nagyméretű sérülési felületen az elmúlt évtizedekben növények és állatok különleges élővilága alakult ki, de a monumentális fa tovább élte életét. A szakértők által legalább 350 évesre taksált tölgyfa és környéke időközben helyi védelem alá került. A fa árnyékában található ősi kutat összefogásból kitisztították és visszaállították a régi gémeskút szerkezetét.
2009 őszén egy nagy erejű szélviharban újra megsérült a fa, újabb hatalmas ág szakadt ki a tölgy törzséből. A helyiek elhatározták, hogy tenniük kell valamit azért, hogy az őseik által rájuk hagyott hatalmas tölgy állapota ne romoljon tovább. Ezért idén tavasszal fadoktorokat hívtak a szőlőhegy szimbólumának is számító fa megmentésére. A szőlősgazdák és a „hegypásztorok” azt remélik, összefogásuk révén az ősi tölgyet még unokáik is láthatják, és megérezhetik a különleges helyszínen az ősök több száz éves üzenetét.

Folytatjuk!

Tetszett a cikk?