Múlt idő – jelenidőben

Falfestmény (Jordánia), i. sz. VIII. század	Hajóépítő munkások (Korcsula), 1920 körül

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a ma már elavultnak tűnő technológiák, eszközök ne működnének. Adott helyen és körülmények között egy több ezer éve változatlan technológia tökéletesen megállja a helyét. Többek között ilyen a farönkök deszkává, pallóvá fűrészelése is. Az egyiptomi bútorépítők mind hasított, mind fűrészelt deszkákból készítették az akár a mai kor emberének igényeit is kielégítő és esztétikus bútoraikat. Mivel a réz és a bronz nemigen alkalmas hosszú vékony fűrészlapok készítésére, így csak maximum 50–60 cm hosszúságú, egyik végén fafogantyúval ellátott egykezes fűrészekkel dolgoztak. A fűrészelendő rönköt egy földbe ásott gerenda mellé kötözték, majd fentről lefelé haladva végigfűrészelték a fát. Így többé-kevésbé szabályos vastagságú anyagokat kaptak.

Dombormű (etruszk), i. e. III. század	Falkép vázlata (Egyiptom), i. e. 1500 körül

A görögök már a vasból készült fűrészlapokat vékonyra tudták kovácsolni és egy meghajlított rugalmas ág két vége közé kifeszítve, jóval kisebb veszteséggel és energiával dolgoztak.
Az etruszkok dolgozták ki, majd tőlük a rómaiak vették át és terjesztették el az akkor ismert világban a hosszú (esetenként 1,5–2 m hosszú) keret nélküli feszítetlen, majd erős fakeretbe foglalva a feszített deszkafűrészt.

Az Andok egyik platóján, 2200 méter magasan (Equador), 2004	Őserdei pillanatkép (Kambodzsa), 2002

A felfűrészelendő rönköket egyik lapjukon bárddal megfaragták, majd a kívánt faanyag vastagságának megfelelően festékporba mártott madzaggal (csapózsinór vagy csaptató) megjelölték. A rönkök fűrészelése többféleképpen történhetett:

• a legegyszerűbb esetben a rönköt középen alátámasztották (kővel vagy bakkal) és a felemelkedő végét két ember (egy fent egy pedig lent) a vonal mentén végigfűrészelte;
• kényelmesebb volt az a megoldás, ahol a rönköt kb. 170–200 cm magasra teljes egészében két bakra (a Székelyföldön ezt a mai napig kecskének hívják) emelték és fent egy, lent pedig egy vagy két ember húzta a fűrészt;
• súlyos rönköknél vagy gödröt ástak a rönk alá, ahol az alsó húzó ember dolgozott, vagy vízszintesen fűrészeltek.

Ezek a technikák nagyon sok korabeli ábrázoláson megtalálhatók. Váza- és falfestményeken, domborműveken, fa- és rézmetszeteken i. e. 500-tól a bakfűrészelés különböző technikái, szerszámai jól nyomon követhetők. A rönkfűrészelés ezen technikája a 13. század óta létező vízifűrészek elterjedése után természetesen lassan háttérbe szorult.
Ugyanakkor olyan helyeken, ahol nincs megfelelő energia, vagy nem túl nagy mennyiséget kell felfűrészelni, esetleg a technikai háttér magas költségei miatt a világ számos részén a mai napig dolgoznak ilyen módon. A 20. század során még Európa számos, gazdaságilag kevésbé fejlett területén is fűrészeltek így, de a 21. században is találkoztunk ezzel a technikával őserdővel borított országokban, magas hegységekben.

Pauló Tamás
faipari mérnök-tanár

Rönkfűrészelés a parkban (Vietnam), 1974	A maláj őserdőben (Malajzia), 2002	Hagyományőrző bemutató Magyarországon, 2008

Tetszett a cikk?