Múlt idő – jelenidőben
![]() | ![]() |
| Falfestmény (Jordánia), i. sz. VIII. század | Hajóépítő munkások (Korcsula), 1920 körül |
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a ma már elavultnak tűnő technológiák, eszközök ne működnének. Adott helyen és körülmények között egy több ezer éve változatlan technológia tökéletesen megállja a helyét. Többek között ilyen a farönkök deszkává, pallóvá fűrészelése is. Az egyiptomi bútorépítők mind hasított, mind fűrészelt deszkákból készítették az akár a mai kor emberének igényeit is kielégítő és esztétikus bútoraikat. Mivel a réz és a bronz nemigen alkalmas hosszú vékony fűrészlapok készítésére, így csak maximum 50–60 cm hosszúságú, egyik végén fafogantyúval ellátott egykezes fűrészekkel dolgoztak. A fűrészelendő rönköt egy földbe ásott gerenda mellé kötözték, majd fentről lefelé haladva végigfűrészelték a fát. Így többé-kevésbé szabályos vastagságú anyagokat kaptak.
![]() | ![]() |
| Dombormű (etruszk), i. e. III. század | Falkép vázlata (Egyiptom), i. e. 1500 körül |
A görögök már a vasból készült fűrészlapokat vékonyra tudták kovácsolni és egy meghajlított rugalmas ág két vége közé kifeszítve, jóval kisebb veszteséggel és energiával dolgoztak.
Az etruszkok dolgozták ki, majd tőlük a rómaiak vették át és terjesztették el az akkor ismert világban a hosszú (esetenként 1,5–2 m hosszú) keret nélküli feszítetlen, majd erős fakeretbe foglalva a feszített deszkafűrészt.
![]() | ![]() |
| Az Andok egyik platóján, 2200 méter magasan (Equador), 2004 | Őserdei pillanatkép (Kambodzsa), 2002 |
A felfűrészelendő rönköket egyik lapjukon bárddal megfaragták, majd a kívánt faanyag vastagságának megfelelően festékporba mártott madzaggal (csapózsinór vagy csaptató) megjelölték. A rönkök fűrészelése többféleképpen történhetett:
- a legegyszerűbb esetben a rönköt középen alátámasztották (kővel vagy bakkal) és a felemelkedő végét két ember (egy fent egy pedig lent) a vonal mentén végigfűrészelte;
- kényelmesebb volt az a megoldás, ahol a rönköt kb. 170–200 cm magasra teljes egészében két bakra (a Székelyföldön ezt a mai napig kecskének hívják) emelték és fent egy, lent pedig egy vagy két ember húzta a fűrészt;
- súlyos rönköknél vagy gödröt ástak a rönk alá, ahol az alsó húzó ember dolgozott, vagy vízszintesen fűrészeltek.
Ezek a technikák nagyon sok korabeli ábrázoláson megtalálhatók. Váza- és falfestményeken, domborműveken, fa- és rézmetszeteken i. e. 500-tól a bakfűrészelés különböző technikái, szerszámai jól nyomon követhetők. A rönkfűrészelés ezen technikája a 13. század óta létező vízifűrészek elterjedése után természetesen lassan háttérbe szorult.
Ugyanakkor olyan helyeken, ahol nincs megfelelő energia, vagy nem túl nagy mennyiséget kell felfűrészelni, esetleg a technikai háttér magas költségei miatt a világ számos részén a mai napig dolgoznak ilyen módon. A 20. század során még Európa számos, gazdaságilag kevésbé fejlett területén is fűrészeltek így, de a 21. században is találkoztunk ezzel a technikával őserdővel borított országokban, magas hegységekben.
Pauló Tamás
faipari mérnök-tanár
![]() | ![]() | ![]() |
| Rönkfűrészelés a parkban (Vietnam), 1974 | A maláj őserdőben (Malajzia), 2002 | Hagyományőrző bemutató Magyarországon, 2008 |
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.











