Év Fája 2010 (2. rész)
Az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresték, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban. A kezdeményezés számottevő érdeklődést keltett: a július 31-i határidőig összesen 125 fát jelöltek az ország minden részéből magánszemélyek, civil szervezetek és önkormányzatok. Ezek közül választotta ki a szakmai zsűri a döntősöket, amelyekre bárki leadhatta on-line szavazatát az evfaja.okotars.hu oldalon.
A jelölők és szavazók lelkesedésétől ösztönözve az Ökotárs Alapítvány 2011- ben is meghirdeti a versenyt, hasonlóan több más európai országhoz. Sőt elindult az európai verseny is, melyen a magyar első helyezett fa is részt vesz, szavazni a www.treeoftheyear.org weboldalon lehet rá.
G. K.
8. Eprecske a börtönből – Galgahévíz
„A szabadság és élni akarás fája, Eprecske (ahogy később barátai elnevezték) egy börtön udvarán látta meg a napvilágot, pontosabban a szűk, falakkal körbezárt börtönudvar homályos derengését. Őt nem a gólya hozta, de néhányan tudni vélik, hogy egy galamb pottyantotta el, aki az egyedüli olyan látogató a börtönben, aki engedély nélkül érkezhet, és szabadon távozhat.
Amíg Eprecske kisebb volt, nem vettek róla tudomást, tán észre se vették. Ám mikor felöltötte első igazi lombkoronáját, zavarni kezdte a kamera látóterét. Hiába súgta a szél, hiába figyelmeztették a madarak, hogy maradjon szerény, ne nőjön nagyobbra.
Hamar fel is hívta magára a figyelmet, s mint mindenki, aki szembehelyezkedik a börtön rendjével, ő is megkapta a magáét: leveleit letépdelték, ágait letörték, visszavágták, hogy ne zavarja se az őrtornyot, se a kamerát. De ő nem adta fel, s a következő évben új hajtásokat hozott, még nagyobbakat, még szebbeket. Büszkén tárta szét ágait, hogy megpihenhessenek rajta a madarak, s vígan rezgette leveleit – így üzenve kinti testvéreinek: hamarosan látjuk egymást. Öröme azonban nem tarthatott sokáig, mert kisvártatva ismét előkerültek a fűrészek, metszőollók, s Eprecske megcsonkítva, legyengítve várta a nyárral érkező kínzó forróságot. Eljött a tavasz, a kinti fák már mind rügyezni kezdtek, de Eprecske semmi életjelet nem adott. Már kezdtek lemondani róla barátai, amikor egy szürke esős hét után apró zöld hajtások jelentek meg elgyötört testén.”
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet I. számú objektumában a műhelyudvaron, a KÜ/5 számú őrtorony alatt lévő „műhelykertben” 2003 tavaszán egy eperfa (latin nevén: Morus) husáng kezdett nőni. A mag valószínűleg a Fővárosi Bíróság Markó utcai épülete előtt álló eperfákról jutott a börtönudvarra galambok közvetítésével, melyek a börtönudvarra néző zárkák ablakain a fogvatartottak által rendszeresen kidobált kenyérhéjak miatt gyakori látogatók a börtönudvaron.
| A fa elhelyezkedése: Pest megye, Galgahévíz, Ökofalu Faj: eperfa (morus) Kora: 6–8 év Magassága: 3 méter Törzskerület: 22 cm Jelölő: Galgahévíz Ökofalu |
A gyorsan növekedő fát néhány év után biztonsági okokból visszametszették, amit minden évben megismételtek. 2008-ban a fa kivágása mellett döntött az intézet vezetése, mivel az zavarta az udvar rendjét figyelő kamera látóterét, de ugyanekkor a műhelyvezető a KÜ/5 számú őrtorony tartószerkezeteiben bekövetkezett állagromlást jelentett. A statikai vizsgálatot követően az őrtornyot lebontották. A torony alatt növekvő fát 2008 tavaszán L. Á. bv. százados, az intézet munkavédelmi vezetője – parancsnoki engedéllyel – kiásatta és a galgahévízi ökofaluban ismét elültette. Eprecskét, ahogy a faluban elnevezték, az elmúlást és feltámadást jelképező Esthajnal utcában a bőséges termést szimbolizáló „bőség asszonya” szobor mellé ültették. Eprecske 2009-ben új hajtásokat hozott, melyeket 2010-ben megsokszorozott.
9. Rigatz-emlékfa – Alsómocsolád
Az én kedvenc fám a tekintélyes, szép és esztétikus látványt nyújtó csertölgy, a Rigatz-emlékfa a 377 lelket számláló baranyai zsákfalu, Alsómocsolád külterületén. A vasútállomásról a faluba érkezőket gyönyörködteti az út jobb oldalán, magaslaton, a víztől távol álló, terebélyes lombkoronájú csertölgyünk. Szinte őrködik a táj fölött. Jelentőségét emeli, hogy egyéni kezdeményezésre takarítottuk ki a környékét, valamint kialakítottuk mellette a Rigatz-pihenőt a 2011-ben alakulásának 25. évét ünneplő Alsómocsoládiak Baráti Köre önzetlen tagjai és segítő önkéntesek, valamint az Önkormányzat.
A fa mellett elhaladó földes kocsiúton a faluból több generáció ment és jött a pécsi Havi-hegyi búcsúra zarándokként. Lent a völgyben vízimalom és csárda működött, sok elődünk vitte erre gabonáját őrletni. A híres hegyháti betyárvezér, az 1850–1860-as években „betyárkodó” Rigatz Jancsi útja is erre vezetett akár lóháton, akár gyalog, egyedül vagy társaival együtt.
2007-ben Pesti János ötlete volt, miszerint a szép csertölgyünk lehetne Rigatz-emlékfa, mert a betyár láthatta azt még csemeteként, körülötte pedig Rigatz-pihenőt alakíthatnánk ki. Én másnaptól szervezésbe, az ötlet megvalósításába kezdtem. Hat alkalommal, szombatonként, összesen 24-en, egy hívó szóra megérkeztünk a területre. A csertölgy törzse magasságáig akkor még szeder,- vadrózsa- és iszalagindával benőtt, áthatolhatatlan bodzás, csalános bozót volt. Sok lerakott szemetet, autógumit, útépítési aszfaltmaradékot, üres flakont, nejlonzacskót rejtett el az emberek szeme elől az említett terület a csertölgy körül.
| A fa elhelyezkedése: Baranya megye, Alsómocsolád, Külterület, a vasútállomástól a falu felé vezető út felénél, jobb oldalon Faj: csertölgy Kora: kb. 140–150 év Magassága: 20 méter Törzskerület: 340 cm Jelölő: Varsányi Gyuláné Bükkösdi Márta és Alsómocsolád Önkormányzata |
Az önkormányzat a baráti egyetértésen túl gépi munkával, annak megszervezésével, a terület kaszálásával, földgyalus munkálatokkal, a padok, asztalok és a tűzrakó hely, valamint a fából készült szemétgyűjtő elkészítésével óriási segítséget adott, nem is beszélve ezek anyagi értékéről! Így ma szép környezetben, magányosan áll a Rigatz-emlékfa, körülötte a Rigatz-pihenő asztalai, padjai. 2008-ban készült el a faluban dolgozó nemzetközi faragótábor alkotásaként a Rigatz-szobor, és egy táblán a Rigatz-ballada hosszabb változata, archaikus szöveggel. 2008-ban magánemberként kértem az Önkormányzattól a fa helyi védetté nyilvánítását, ami meg is történt.
A szépen befüvesített területet az Önkormányzat gondozza, „karbantartja”: nyírja a füvet és szorgos kezek árvácskából kialakították az „Alsómocsolád” szót a szobor alatti rézsűben. Azóta – télen is! – gyalogos kirándulók, biciklisek, motorosok, kocsival érkezők, óvodáscsoportok és nyugdíjasok pihennek meg és gyönyörködnek az impozáns fában, az onnan látható halastóban és szép fekvésű falunk panorámájában.
10. Árpád fa – Dad
Dad község Komárom-Esztergom megyében, a Vértes hegység északnyugati részén terül el 171–245 m tengerszint feletti magasságban. Felszínén feltöltődés folytán kavicslerakódás keletkezett. Talaja sokféle, a legtöbb a barna erdőtalaj. A falu körül összefüggő erdőség 5 km-es körzetben nincsen, így a facsoportok, egyedül álló fák jelentőségét nagyra értékeljük. Ennek köszönhető az is, hogy az utcákon a telektulajdonosok sok helyen gyümölcs- és díszfákat ültettek a házuk elé.
Az öregebb fákat pedig közösen gondozzuk, óvjuk. A falu leghosszabb utcája, a Fő utca felső végén, a Kisbér–Kocs közút és az utca végének találkozásánál áll a legszebb fa, egy hatalmas, minden fölé emelkedő, méltóságteljes hárs. A mi hársfánk, amely a több mint egy évszázad alatt a község jelképévé nőtte ki magát. Aki csak elmegy mellette, elgyönyörködik szépségében – mert minden évszakban csodálatos. A helyi fiatalok kedvenc találkozóhelye, de sokszor látni alatta megpihenő idegeneket is.
| A fa elhelyezkedése: Komárom-Esztergom megye, Dad, Fő utca vége Faj: a hársfélék családjába tartozó kislevelű hárs – Tilia cordata Mill. Kora: Az idén múlt 114 éves Magassága: 22–25 méter Törzskerület: 352 cm Jelölő: Dad Község önkormányzata |
A fa történetét 1996-ban, amikor a millecentenárium alkalmából akkori iskolaigazgatónk, Baranya Dezsőné a település történetét dolgozta fel, a református egyház presbiteri jegyzőkönyveiben nagy kincsre bukkant: a millenniumi ünnepély leírására, egyben a fa ültetésének körülményeire.
A 2000. év az államalapítás 1000 éves évfordulója jegyében telt el. A fa árnyékában kapott helyet az esemény tiszteletére készíttetett emlékmű.
Az ország nyilvántartásában tanúfaként szereplő hársfánk mellett pedig pályázaton nyert kopjafát állítottunk, melynek felirata: „Árpád” millenniumi hársfa 1896. Az avatásra aug. 19-én került sor. Így a mi hársfánk nemcsak a megpihenni vágyóknak, hanem az augusztus 20-i ünneplőknek is nyugalmat és árnyat ad. A Pápai Református Kollégium 2007-ben megalakult Dadi Általános Iskolájának pecsétjére a hársfa került.
11. Az emlékezés fája – Jászberény
A jászberényi huszárlaktanyát 1870-ben építették. U-alakú épület, 100×100 méteres oldalaival és a szárnyak között lévő óriási lovardával Jász-Nagykun-Szolnok megye legnagyobb alapterületű épülete. A II. világháború után szovjet katonák költöztek ide. A tisztek a belvárosban bérelt házakban laktak, és a lakossággal igen jó viszonyban voltak. Az 1956-os forradalmi zavargások nálunk október 27-én, szombaton jutottak csúcspontra. A főtéren fegyveresek kiabáltak és lövöldöztek, néhányan meg is sérültek.
Az emberek futottak, amerre láttak, a főtemplomban esküvőt tartó pár alig tudott épségben elmenekülni. A szovjet vezetés arra utasította a jászberényi laktanyaparancsnokot, hogy a katonáival lövessen a főtéren nyüzsgő emberek közé. Ő azonban a város vezetőivel kötött megállapodás miatt erre nem volt hajlandó. Másnap egy magas rangú szovjet tiszt helikopterrel érkezett, és a laktanya vezetőjét parancsmegtagadásért az udvaron azonnal fejbe lőtte. A megtorlás a város felé sem maradt el, november 4-én vasárnap szovjet tankok támadták a főteret, többen meg is haltak.
Ekkor lőtték le a főtemplom tornyát, amely az országban egyedüliként viselte a tetején a magyar szent korona aranyozott mását.
A forradalom után néhány hónappal felsőbb parancsra a szovjet katonák végleg elhagyták a laktanyát, és a helyükön magyar egészségügyi raktárbázis létesült. Az egyik jászberényi tiszt a lelkiismeretére hallgató és életét feláldozó szovjet laktanyaparancsnok emlékére mocsárciprust ültetett a lovarda mögötti kis tó partjára. Azóta az emlékfa 20 méter magasra növekedett, a törzse 1 méter magasságban 180 cm, a talajnál 240 cm. Kora 55 évesre becsülhető. A Szárazmalom utca közepén a kerítés mögött jól látható. A törzs mellett már tíznél is több, közel 30 cm magas légzőgyökér fejlődött ki a talajban.
| A fa elhelyezkedése: Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény, Jásztelki úti Huszárlaktanya hátsó kertjében, a Szárazmalom utca közepénél Faj: mocsárciprus (Taxodium distichum) Kora: 55 év Magassága: 20 méter Törzskerület: 180 cm Jelölő: Déryné Művelődési Központ Botanika Szakköre, Jászberény |
Talán későbbi ültetés, vagy a gyökérsarjak megerősödése miatt további
4 darab kisebb fa van a közelében. A helyi Déryné Művelődési Központ Botanika Szakkörének tagjai évek óta tisztogatják a mocsárciprusok környékét az agresszíven terjedő invazív fafajoktól. Nemrég védettségre javasolták őket a városban található több mint 20 más idős vagy ritka fával együtt, amit az Önkormányzat 2009-ben jóvá is hagyott. A szakirodalom szerint a mocsárciprus akár 700 évig is elélhet, így még hosszú ideig emlékeztetheti a város lakosságát a laktanyaparancsnok hős cselekedetére.
12. Vadgesztenye – Budapest, Orczy park
A fa az Orczy park egyik legnagyobb fája, melyet az tesz különlegessé, hogy a lombkorona egy oszloplabirintus tetején körülölel egy különös faépítményt, a létrehozó művész, Császár Péter által készített FAILAK- ot, melyet a művész a Bárka színház felkérésére épített, sajátos természetközeli technológiával. A művész üzenete: egyfajta környezetvédelmi szemlélet „sugallata”, „nem kell a fákat kivágni ahhoz, hogy házat építsünk; a fát és a mesterséges építményeket össze lehet kombinálni.” A fa és az azon álló faház az Orczy park különleges, emblematikus látványossága.
| A fa elhelyezkedése: Budapest, Orczy út 1., Orczy park Faj: vadgesztenye Kora: 70 év Magassága: 15 méter Törzskerület: 60 cm Jelölő: Józsefvárosi Kulturális és Sport Nonprofit Kft. (Orczy park) |
13. Akác a négyszögletű kerek erdőből – Pécel
A péceli Csunya-erdő árkait sittel akarják betemetni. Erről a vízmosásokkal, néhol 20 méter mély szakadékokkal tarkított vadregényes tájról mintázta Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című meséjét, ahol olyan fokozottan védett állatok élnek, mint Mikkamakka, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, vagy Ló Szerafin, a kék paripa. És akkor Nagy Zoárdot, a lépkedő fenyőfát nem is említettük! Mindennek lassan vége lehet, mert Pécelen tereprendezés van. Rövid időn belül 22, 5 hektárt fog elborítani az őrölt hulladék. A feltöltés megkezdődött. Mi ebből az erdőből választottunk ki egy kis akácfát, ami épp a hatalmas sitthegy mellett áll, ki tudja még meddig. Ez a fa jelképezi azt a közösségi összefogást és ellenállást, ami az erdő árkainak feltöltésével kapcsolatban alakult ki. Ez a fa szimbolizálja a szeretetünket, a ragaszkodásunkat, azokat a kalandokat és emlékeket, amelyek ehhez a területhez kötnek minket. Mi hisszük, hogy meg tudjuk menteni, a józan paraszti ész és a szépérzék is a mi oldalunkon áll.
| A fa elhelyezkedése: Pest megye, Pécel, Petőfi utca Faj: akác Kora: 1 év Magassága: 80 cm Törzskerület: 10 cm Jelölő: Eleven Egyesület |
Reméljük, hogy a jog is. Ugyanis Pécel hatalmasainak nyilatkozataival ellentétben, az illetékes hatóságok arról tájékoztattak minket, hogy nem járultak hozzá a sittel való feltöltéshez. Az engedélyezési eljárás, a feltöltést végző vállalkozás fellebbezését követően, jelenleg másodfokon folyamatban van. Mivel a péceli tereprendezés a parkokat az évek során szupermarketre és benzinkútra cserélte be, ezért a pályázaton elnyerhető összegből a város központjához közel tervezünk kialakítani egy kis zöld területet.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


