Az év fája, a házi berkenye (Sorbus domestica) faanyaga
A házi berkenye főként dél-európai elterjedésű, de hazánkban már az Árpádkorban is ismert volt. Főleg gyümölcse miatt ültették. A kisebb körte nagyságú, narancsos színű gyümölcs ha megszottyosodik, megpuhul a korai fagyoktól, igen kellemes ízű. Korábban gyakran ültették az utak mellé, a telekhatárokra és a kertekbe. Előfordul tölgyes és cseres, déli fekvésű állományokban is. Igen lassú növekedése miatt sajnos ma már ritkán ültetik. Ma a berkenyéknek mintegy 80 faja ismert. Az északi félteke növényei. Manapság igen gyakran ültetik parkjainkba a dekoratív madárberkenyét (S. aucuparia), és kisebb erdészeti jelentősége van az ismert barkócaberkenyének (S. torminalis). Az utóbbi fafajt korábban részletesen bemutattuk a Magyar Asztalosban is (1997/11). A barkócaberkenye fáját Németországban és Svájcban igen nagyra értékelik. A belőle készült bútorok és dísztárgyak magas áron kerülnek forgalomba. Mint említettük, a házi berkenye igen lassan nő, 25–30 évesen fordul csak termőre, és több száz éves kort is elérhet. Így keskeny és egyenletes évgyűrű-struktúrájú fája igen tömött, finom szerkezetű. A kuratórium éppen arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ez a lassú növekedés, és a hosszú élet különös értéket ad ennek a fának. A következőkben bemutatott vizsgálataink eredményei is azt a feltételezést erősítik meg, hogy a házi berkenye hazánk legkeményebb, legsűrűbb és legszilárdabb fái közé tartozik. A NYME botanikus kertjéből származó, 20 cm átmérőjű házi berkenye faanyagából készítettünk vizsgálati próbatesteket. A vizsgálatok előtt a faanyagot szárítottuk, majd normál klímán (T=20 °C; φ=65%) tároltuk, az egyensúlyi nedvességtartalom beálltáig. A fafizikai tulajdonságok közül szabványos módszerekkel vizsgáltuk a fatest sűrűségét, zsugorodását-dagadását, statikus nyomó- és hajlítószilárdságát, hajlító rugalmassági moduluszát és ütőhajlító szilárdságát. A bütükeménység mellett meghatároztuk az oldalkeménységet is. A fizikai vizsgálatokkal párhuzamosan mikroszkópos felvételeket készítettünk az anatómiai szerkezet bemutatására.
A faanyag szerkezete
Mikroszkópos megfigyeléseink (1. ábra) azt igazolták, hogy a házi berkenye szórtlikacsú fafaj. Az évgyűrűn belül a pászták nem különülnek el. Az edények kis átmérőjűek (30–60 μm), egyenletesen töltik ki az évgyűrűt. A szilárdítást a farostok mellett rost-tracheidák biztosítják. A keskeny bélsugarak szabad szemmel nem láthatók. A parenchima sejtekben kristályos berakódások figyelhetők meg. A faanyag makroszkópos megjelenése: a szijács és a geszt egységes, vörösbarna színű (2. ábra). A barkócaberkenyéhez és a körtéhez hasonló megjelenésű, egyenletes, finom szövetű, keskeny évgyűrűkkel. Az évgyűrűhatárok viszonylag jól elkülöníthetők. Gyakoriak a bélfoltok, melyek élesen elütnek az alapszövettől.
Vizsgálati eredményeink
Sűrűségvizsgálataink eredményeit az 1. táblázatban összesítettük, összehasonlításul bemutatva a barkócaberkenye irodalmi adatait is (Molnár S., Bariska M. 2006 Magyarország ipari fái, Szaktudás Kiadó Ház, Budapest). Megállapítható, hogy a házi berkenye átlagosan mintegy 15%-kal nagyobb sűrűségű, mint a barkóca. Ha megvizsgáljuk a többi fafajjal is összehasonlítva ezen értékeket, jól láthatjuk, hogy a házi berkenye Közép-Európa legsűrűbb, legkeményebb fái közé tartozik. A dagadási-zsugorodási vizsgálatok eredményeit – összehasonlítva a barkócaberkenyével – a 2. táblázatban mutatjuk be. Az eredmények azt tükrözik, hogy a házi és a barkócaberkenye zsugorodása között érdemi különbség nincs, az értékek hasonlóak a bükkéhez, tehát a berkenyék az erősen zsugorodó-dagadó fákhoz tartoznak. Megvizsgáltuk a zsugorodás anizotrópiáját (Za = Zhúr / Zsugár), amely arra ad választ, hogy mennyire hajlamos az adott faanyag a vetemedésre. Ha az értéke meghaladja a 2-t, akkor igen erősen vetemedő faanyagról beszélhetünk. Jelen esetben az 1,52 azt mutatja, hogy a faanyag nem tartozik az erősen teknősödő, vetemedő fákhoz. A mechanikai tulajdonságok vizsgálatainak eredményeit a 3. táblázat tartalmazza. A keskeny évgyűrűjű, rendkívül lassan növekvő házi berkenye a kiemelkedő szilárdságú fafajokhoz tartozik. A hasonló színű és anatómiai felépítésű barkócaberkenyénél a nyomó- és hajlítószilárdsági átlagértékeik 30–40%-kal nagyobbak. A statikus hajlító rugalmassági modulusz 15%-kal, a bütükeménység 20%-kal haladja meg a barkócáét. Különösen figyelemre méltó, hogy a nagy testsűrűséggel összhangban a házi berkenye a legszilárdabb, legkeményebb közép-európai fafajok közé tartozik. A vizsgálatok fontos tanulsága még, hogy a hasonló anatómiai szerkezet ellenére az egyes berkenyefajok fizikai tulajdonságai között igen jelentős különbségek lehetnek.
A házi berkenye megmunkálása, felhasználása
Az anatómiai és a fizikai vizsgálatok jól érzékeltették, hogy a rendkívül lassan növekvő házi berkenye igen sűrű, tömött, szilárd és finom szövetű fával rendelkezik. Érdekes sajátossága a kristályos berakódások nagy száma. A faanyag megmunkálása ennek megfelelően keményfém lapkás szerszámokat igényel. Mesterséges szárítása csak lassú, óvatos menetrendekkel valósítható meg. Figyelemmel arra, hogy a házi berkenye tömegesen nem áll rendelkezésre és a termelhető esetleges rönkök mérete is kicsi, a hasznosítását a faszobrászatban, faragott, esztergált és egyéb értékes termékek készítésénél, kisebb hangszerek gyártásánál lehet javasolni.

A házi és a barkócaberkenye mechanikai tulajdonságai

A házi és a barkócaberkenye zsugorodása-dagadása

A házi és a barkócaberkenye faanyagsűrűsége kg/m3
Molnár Sándor, Bak Miklós, Börcsök Zoltán
Nyugat-magyarországi Egyetem SKK, Faanyagtudományi Intézet
Nyugat-magyarországi Egyetem SKK, Innovációs Központ
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.



