Magyarország egyik legkorszerűbb fűrészüzeme
A WIS Holding Zrt. tulajdonában lévő üzem a rugalmas technológiának köszönhetően a Magyarországon honos összes lombos fafaj – elsősorban bükk, tölgy – feldolgozására alkalmas, bútoripari alapanyagok gyártása céljából. A technológia kivitelezését az osztrák WDT cég vezette, az alapgépeket pedig a szakterület legtekintélyesebb német gyártója, az EWD szállította. Magyarországon különlegességnek számít az itt működő rönkvágó szalagfűrész, ugyanis ez a berendezés nemcsak előremenetben, hanem visszamenetben is képes az alapanyag szeletelésére. Az egyidejűleg 700 m3 fűrészáru szárítására alkalmas, az olasz Nardi által szállított szárítótelep és a 130 m3 kapacitású gőzölő kamrák egész évben megállás nélkül üzemelnek.

A raktárkészlet is jelentős, közel 2000 m3 készterméket és 1000 m3 félkész terméket képesek tárolni a telepen. Az üzem éves feldolgozási kapacitása mintegy 40 000 m3 amelyhez 40 fő fizikai dolgozót alkalmaznak, két műszakos munkarendben. A technológia környezetbarát, ez azt jelenti, hogy a bekerülő anyag 100 százalékban hasznosul, a hulladékból aprítékot képeznek és ezt használják a csarnok fűtésére. Molnár András üzemigazgató elmondta, hogy jelenleg csak nagykereskedőket szolgálnak ki, de a közeljövőben kiskereskedelemmel is foglalkoznak majd. A rönköt elsősorban magyarországi beszállítóktól szerzik be, kisebb részben a környező országokból, főként szlovák erdőgazdaságoktól vásárolják. Az előállított fűrészárut nagyrészt az EU-országokban, Magyarországon, Egyiptomban és Kínában értékesítik.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


