Folyamatos fejlődés – bővített bemutatóterem
A JAF Holz Ungarn Kft. Magyarország legnagyobb fakereskedelmi vállalata, valamint alapanyag-szállítója, amely a Dunaharasztiban lévő központon kívül még öt kirendeltséggel rendelkezik. A telephelyek Győrújbaráton, Mályiban, Algyőn, Zalaegerszegen és Pécsett találhatóak, így egész országos lefedettséget biztosítanak.

A cég legfiatalabb kirendeltsége Pécsett található, amelyet 2007-ben nyitottak meg a vásárlók számára. Minden kirendeltség közös tulajdonság, hogy egy nívós bemutatóteremmel rendelkezik – így ez Pécsett sem volt másképp –, ám a folyamatosan bővülő kínálatnak köszönhetően bővítésre szorult. Az átépítés után a szolid 48 m2 -es eredeti helyiség egy 200 m2 -es bemutató komplexummá vált.
A bemutatóterem megnyitó ünnepségét június 10-én tartották a telephelyen. A rendezvényen részt vett a vállalat vezetősége, a beszállítók és a partner cégek képviselete. Az ünnepség megnyitóján a két cégvezető, Ézsiás Miklós és Horváth András, valamint Kiss Balázs, a pécsi telephely vezetője beszélt a cég történetéről, kiemelve a pécsi fejlődés szakaszait. A beszédek után szakmai előadások következtek, melyek két szinten, párhuzamosan folytak. A bemutatott területek jórészt a JAF Holz Ungarn Kft. által forgalmazott termékekről, illetve technológiai újításokról számoltak be.
MB DIGITAL PRINT
Kategóriájában egyedülálló technológia, amivel gyakorlatilag bármilyen nyomtatott dekort felvihetünk a megfelelő hordozófelületre. Csak a képzelet szabhat határt a minták variációjának, illetve a méreteknek (a nagyobb mintákat részletekben kinyomtatják, összeillesztik, így akár 10 négyzetméternyi falfelületet is könnyedén beboríthatnak). A dekorlapok tűzveszélyességi viselkedésük alapján a nem éghető kategóriába tartoznak, így kiválóan alkalmazható akár menekülési útvonalak falainak díszítéséhez. A rengeteg alapminta mellett a cég egyedi termékeket is készít, a vevőknek csak el kell küldeniük az 1:1 méretarányú fájlokat. Reprodukciókat is tudnak készíteni egy szkenner segítségével, amely a kleineubachi üzemben található. A digitálisan direkt nyomtatott lapok kizárólag a JAF Holz forgalmazásában érhetőek el.
MOCOPINUS
A Mocopinus márkanév a Moco és a Pinus cégek fúziójából jött létre. Fő profiljuk a homlokzati felületek kialakítása gyalult fatermékekből. Rögzítő rendszerük láthatatlan, ezt a megoldást klipszekkel biztosítják. A stafnivázra erősített Pinufix klipszrendszer garantálja a szakszerű rögzítést. Fa-műanyag kompozituk (WPC) a Pinuform fantázianevet kapta, ez a burkolattípus mindkét oldalán különböző felszíni struktúrával és négy alapszínben kapható.
REMMERS
A Remmers Magyarország egy vezető forgalmazó cég az építőipari alapanyagok, illetve a faipari felületkezelés tekintetében. A kül-, illetve beltéri felületkezelésre számos megoldást kínál palettájuk. Újdonság, hogy kifejlesztették a Holz Tiefenreiniger névre hallgató speciális tisztító rendszert faburkolatokhoz. A tisztító gél eltávolítja a már lepattogzott festéket, így visszaállítja a faanyag eredeti színét, illetve struktúráját, így egy újra felületkezelhető felületet kapunk.
FUNDERMAX
A Fundermax márka laptermékei széles kínálatban érhető el a JAF Holz képviseletében. HPL- (high pressure laminate) lemezeik 66%-ban természetes alapanyagból állnak, további előnye, hogy nem igényel külön felületkezelést, valamint a cég rendelkezik FSC-tanúsítvánnyal. Víz- és tűzállósága, strapabírósága miatt alkalmazható laborfelületek, közületi bútorok és árnyékoló lamellák alapjaként. Kétféle falburkolatfajtát mutattak be, SCALEA és MODULO típusokat. (A SCALEA egy hagyományos átlapolásos borítástípus, a MODULO-rendszer pedig egy olyan homlokzatburkolati megoldás, amelynél előre megmunkált lapokat használunk, valamint láthatatlan rugós klipszekkel kivitelezzük a rögzítést.
WESTAG GETALIT
A Jaf Holz mint a westfáliai Westag & Getalit AG magyarországi legnagyobb kereskedelmi partnere, régóta tartja készleten a cég beltériajtó-kínálatát. Mint Kopacz Zsolt, a cég képviselője elmondta, az alapvetően családi vállalkozásként indult kisüzem mára a régió és a szektor legnagyobbjai közé nőtte ki magát. Beltériajtó-kínáltata a furnéros WestaLife családtól a különböző dekoros, HPS-, HPL-borítású termékcsaládokon át a WestaLack, lakkozott felületi beltériajtó-családig minden felmerülő igényre tud válasszal szolgálni.
KAINDL
Az ausztriai Kaindl története a Salzburg melletti Lüngötzben egy fűrészüzem alapításával kezdődött több mint 100 éve és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően ma már a térség vezető faanyag-feldolgozója és lapanyag - gyártója. Az 1959-es forgacslapgyártó üzem beindítását követően a Kaindl folyamatosan az innováció egyik motorja volt az iparágban. Ma már a cég a bútorlapokon kívül a laminált padlók, az MDF-gyártás területén is meghatározó gyártónak számít.
HÄFELE
A Häfele vasalatgyártó cég képviselője a Häfele vasalatrendszerek és a cég szolgáltatásainak általános áttekintését követően részletesebben beszámolt a „Free" innovatív faliszekrény-szerelvény és vasalatcsalád újdonságairól, előnyeiről, azon belül is a Free Flap F 1.5 felnyíló ajtóvasalat konkrétumairól tájékoztatta az érdeklődőket. Mint elmondta, a Free Flap 1.5 nagyon kis tömegű vasalat, amit a fém alkatrészek minimalizálásával értek el. A rendszer súlya 75%-kal alacsonyabb, mint az ezen a területen alkalmazott szokásos termékek esetében. A vasalatrendszer azonban a szolgáltatás oldalról nem köt kompromisszumot: multi pozíciós megállító funkció, fogantyú nélküli megoldás, páraállóság. A vasalat egyoldalú rögzítés esetén 5,5 kg súlyt képes megtartani és max. 400 mm hosszúságú felsőszekrényen alkalmazható. Kétoldalú rögzítés esetén a lehetőségek is duplázódnak.
TERASZBURKOLATOK
A JAF Holz az egyik legszélesebb kínálattal és tapasztalattal rendelkezik a teraszburkolatok területén. A forgalomban lévő teraszburkolatok legfontosabb elvárt tulajdonsága az időjárással, klímatikus terheléssel szembeni tartóssága. Nem csoda, hogy az egzóták mellett a vörösfenyő alapanyag kapott csak helyet a nem modifikált fafajok között. A kínálat modifikált tagja a thermo borovi és thermo kőris faanyagok, amelyek a hőkezeléssel több nagyságrenddel kerültek magasabbra a tartóssági versenyben.
A burkolatok újdonsága a WPC(Wood Plastic Composite), amely egy extrudált műanyag-fa kompozit anyag, nagyon jó tartóssági és könnyű feldolgozhatósági tulajdonságokkal.
PUREN
A német Puren cég 30–600 kg/m3 sűrűségű zártcellás PU habjai kiforrott és innovatív hőszigetelési technológiának számítanak ma már Európában és lassan nálunk is egyre nagyobb az érdeklődés az ebből az anyagból készült termékek iránt. A kizárólagosan a JAF Holznál elérhető PURENIT® lemezek szilárd, stabil, magas hőszigetelésű (PUR/PIR) és pehely súlyú termékek, amelyek mind a tetők, épületszerkezetek – akár utólagos– szigetelésénél jól alkalmazhatóak, de alkalmasak szerkezeti elemek gyártására vagy szendvicsszerkezetek középső rétegeként. Az anyag faipari megmunkáló gépekkel minden további nélkül precízen marható, vágható, ragasztható minden szokványos ragasztóanyaggal.
A rendezvény záró programjaként a STIHL Timbersports magyar delegációjának bemutatóját, valamint Dombóvári István humorista előadását tekinthette meg a közönség.
Kapcsolódó dokumentum:
asztalos-julius-18-21
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


