A PVC élzáró anyagok térnyerése
Napjainkban már nem is kérdés: a laminált forgácslapok használata ugrásszerűen elterjedt és ezt a népszerűséget rendkívül jól – mondhatni párhuzamosan – követi az élzáró anyagok piaca is. A forgácslapból készült bútoralkatrészek élzárására az elmúlt évtizedek során többféle anyagból készült élanyagot használtak, de a korszerű gyártástechnológiának köszönhetően a PVC ismét egyre nagyobb teret hódít.

Ezt a tényt támasztja alá az is, hogy a lengyel MAAG – mely több mint 10 éve megbízható piaci szereplő – nagy érdeklődésre tett szert az egyik elismert európai bútoripari és belsőépítészeti szakvásáron, a kölni Interzum-on. A MAAG termékskálája mind minőségben, mind megjelenésben egyértelműen bizonyította helyét a piacon jó ár-érték arányával, valamint széles – trendekhez igazodó – portfóliójával.

A Homoki-Zár évek óta elkötelezett forgalmazója a MAAG élzáróknak, a cég nemcsak a teljes színskálát, hanem gazdag struktúraskálát is kínál. A MAAG PVC élanyagok mindegyike megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi elvárásoknak és az Európai Unió által előírt követelményeknek. A gyártás során felhasznált valamennyi összetevő, azaz granulátum, színezőanyagok, és egyéb festékek nem tartalmaznak nehézfémeket, az ólmozott stabilizátorokat kiváltotta a kalcium és a cink.



A különböző – gyártás során felhasznált – anyagoknak köszönhetően (pl. UV-stabilizátor), a PVC élanyagok fizikai és környezetvédelmi paraméterei a piacon használatos ABS-anyagokkal egyenértékűek. Az UV-technológia garantálja a színtartósságot, egyben védi a felületet. Speciális összetételük miatt nem tartalmaznak egészségre káros összetevőket, a termékek minden olyan tanúsítvánnyal rendelkeznek, amely garantálja a közintézményekben, egészségügyi intézményekben való használhatóságát Európa-szerte.
A nagyfokú rugalmassággal rendelkező MAAG PVC-alapú élzárók megőrizték a PVC előnyeit, kitűnően használhatók íves és egyenes felületek élzárására, emellett ellenállóságuk is kiváló.


Felhelyezésüket követően az élmegmunkálás során sem fehérednek ki a marási felületen, teljes keresztmetszetben színazonosak, a hátoldali kötőanyag tökéletes tapadást biztosít.
A több mint 120-féle színben elérhető PVC-alapú élzárók mindegyike összhangban van a piacon kínált bútorlap dekorokkal, sima és erezett felületi struktúrával.
Az élzárók hatféle keresztmetszetben kaphatók: 22x0,6, 22x1, 22x2, 32x2, 35x1, 42x2 mm-es méretekben, de egyedi méret legyártására is van lehetőség.
Összefoglalva:
■ PVC élzáró, mely minden környezetvédelmi előírásnak megfelel.
■ EU-ra érvényes megfelelőségi bizonyítvány (közintézményekben és gyerekbútorokhoz is alkalmazható).
■ 24–48 órás kiszállítás a raktáron lévő élzárókra.
■ Elérhető méretek: 22x0,6 | 22x1 | 22x2 | 32x2 | 35x1 | 42x2 (mm).
■ A „vékony” élzáró 0,6 mm vastag, és a 2 mm-es is ténylegesen 2 mm.
■ A 0,6 mm-es élzárónál nincs hullámos, benyomódott felület.
■ Nem csúszkál el a bútorlapon, nem kell visszaszedni.
■ Több mint 120-féle szín.
■ Ingyenes színminta, illetve próbatekercs biztosítása új és meglévő partnereinknek.
Homoki-Zár Kft.
Cím: 3527 Miskolc, Szinva u. 19.
Tel.: +46/ 506-074 (szerelvény)
Tel.: +46/ 506-075 (lapszabászat)
E-mail: homokizar@homokizar.hu
www.homokizar.hu
Kapcsolódó dokumentum:
a-pvc-elzaro-anyagok-ternyerese
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


