A sajmeggy lett az év fája
Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év fája Kuratórium 2013 óta idén már hatodik alkalommal tette lehetővé, hogy az egyesület hírportálján (www.oee.hu) és az Év fája tematikus weboldalon (www.azevfaja.hu) keresztül bárki szavazhasson az év fájára.

Ebben az évben is élénk érdeklődés mellett, november elejétől kezdve csaknem három héten keresztül zajlott folyamatosan az online szavazás, amelyen összesen 1281 érvényes szavazatot adtak le. Ezek alapján a 2019-es esztendő fafaja a sajmeggy lett, melyre összesen 554 voks érkezett.

A sajmeggy sziklás területeken, ritkás erdőkben él, Dél-Európa hegyvidékein akár 2000 méter magasan is megtalálható. Közép- és Dél-Európában, valamint Kis-Ázsiában őshonos. A szakkönyvek először a 18. században említik önálló fajtaként.
Élőhelyén kívül leginkább díszfaként termesztik, illatos virága miatt kedvelt. Fája alacsony vagy sűrűn elágazó cserje, gyakran használják cseresznye- és meggyfák alanyául oltásra. Tavasszal sűrű fehér virágzata van, de kevés termést hoz.

A sajmeggy keserű, apró, vékony húsú, evésre kevéssé alkalmas. Inkább madáreledelnek vagy pálinkának való. A feketerigók kedvelt eledele. Magját a déli országokban fűszerként használják, íze a mandulához hasonlít.
Ez adja a török, görög és az örmény édes kenyér markáns ízét. A fájából pipát készítenek. A kéreg és a mag kumarint tartalmaz, amely gyulladáscsökkentő, nyugtató és értágító hatású.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


