Avodire (Turrenthus africana)
Az Avodire a mahagónik (Meliaceae) családjába tartozó fafaj. Angolában, Beninben, Kamerunban, Kongói Demokratikus Köztársaságban, Elefántcsontparton, Egyenlítői Guineában, Ghánában, Nigériában, Sierra Leonéban és Ugandában őshonos esőerdei faj.

Jellemzően 35 méter magasra nő meg, a törzs átmérője 0,6–0,9 méter között mozog.
A geszttől a szijácsot nehéz elkülöníteni. Színe világos sárga, amely idővel aranysárgára, valamint világos aranybarnára sötétedik. A pórusok szórtak, egyesével, illetve ikerpórusként vagy kisebb csoportot alkotva láthatóak. A rostok gyakran hullámosan, vagy váltakozóan csavart lefutásúak.
Elsősorban hasított és hámozott furnérként használják szívesen: ott, ahol a fa esztétikai hatása érvényesül, vagyis a bútoriparban és a parkettakészítésnél. Jelentős a szerepe az intarziakészítés során. Sok esetben a mahagóni alternatívájaként alkalmazzák hasonló fizikai tulajdonságuk és a jelentős árkülönbség miatt is.
Dél-Nyugat Kamerunban a népi gyógyászatban a malária ellenszereként használják, melynek jótékony hatásait kutatók tudományosan is alátámasztották.
A Nyugat-Afrikai Baka törzs tagjai a fából halász eszközöket készítenek.
Tulajdonságai:
Légszáraz (u=12–15%)
Sűrűsége: 550 (500–600) kg/m3.
A fa megmunkálása nem okoz különösebb nehézséget. Könnyen sima felületet lehet fűrészelni és késelni is. Mesterséges szárítás közben óvatos eljárás szükséges, mert első lépcsőben a fa hajlamos a vetemedésre, hasadásra. Megmunkálása nem nehéz a szabálytalan erezet ellenére sem, az eredmény pedig gyönyörű.

Egyéb megnevezés:
Agbé, Kakné, Apaya, Engán, Lusamba, Wansenwa, Afrikai selyemfa, Afrikai fehér mahagóni.
Az IUCN (International Union for Conservation of Nature, azaz Természetvédelmi Világszövetség) Vörös listájára is felkerült, mint sebezhető faj, a természetes élőhelyének rohamos csökkenése miatt.

Forrás:
Woodholz.eu
Inaturalist.org
Ajol.info
Kensmithbasses.com
prowpman.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


