Matt vagy fényes?
A bútorasztalos-szakmában sokszor találkozunk azzal a kérdéssel, amikor a megrendelőkkel beszélgetünk, hogy milyen bútorfrontot szeretnének. Mattot vagy fényeset?

A jelenségért alapvetően a felület fizikai tulajdonságai felelősek. Tehát minél simább egy felület, annál egyenletesebben tükrözi a fényt és annál jobban ragyog. Ezzel szemben az „érdes” felület biztosítja a fény szóródását, s így mattnak tűnik. A minőségi, matt megjelenés és a bársonyos tapintás tekintetében egyelőre még nincs egyetlen mindenható recept, ami minden esetben egyformán jól működik.
Speciális mattítószerekkel viszont szép eredményeket érhetünk el, amelyek a száradási folyamat során mikrobarázdált, „érdes” felületet képeznek a bevonaton, így biztosítva a kívánt hatást. Mindkét felületnek megvan az előnye és a hátránya is.

A hagyományos matt lakkokon (balra és jobbra) látszik a sérülés – míg az önregeneráló matt lakk (középen) a karcolásokat magától eltünteti.
Az elegáns matt felületek érzékenyek lehetnek a mindennapi kopásra. Az ujjakról az izzadtság és a faggyú rákerül a bútorra, ezzel csökkentik a felület érdességét. S mivel máshogy törik a fény ezeken a részeken, láthatóvá teszik az ujjlenyomatokat, ami igen zavaró. Ugyanezek az ujjlenyomatok zavaróan láthatóak fényes felületeken is. Ugyanakkor a fényes felületen a kisebb mechanikai behatás is – mint egy karcolás – látható károkat okozhat. Tehát, ha a felületet erős mechanikai igénybevétel éri, a festék durva mikrostruktúrája kissé megváltozik. Ha a fény beesése kedvezőtlen, ezek a területek egyből láthatóvá válnak a szem számára.
A klasszikus matt bútorlakkok izgalmas alternatívája az olyan új technikai folyamatok, mint az Excimer és a Calander Coating Inert, amelyek lehetővé teszik a mély matt lakkfelületek rendkívül magas ellenállását és jó ujjlenyomat-taszító tulajdonságait.
Szerencsére a matt bútorlakkok legújabb generációja azonban jól alkalmazkodik ehhez a problémához, mert kifejezetten erre fejlesztették ki. Ilyen például az Adler Softmatt termékcsaládja. A víz- és oldószeralapú lakkok rendkívül mély matt minőségű felületek létrehozását teszik lehetővé, ugyanakkor meleg, bársonyos tapintással és jó ujjlenyomat-taszító tulajdonságokkal bírnak. Kiemelkedik a vízbázisú Bluefin Pigmosoft bútorfesték, amely önregeneráló képességgel rendelkezik. A festék bizonyos mértékig helyreállítja a felületet enyhe karcolás esetén. Az apró karcolások vagy fényes foltok néhány órán belül eltűnnek. Érdekesség továbbá, hogy alkalmas gyermekjátékokhoz, mivel izzadtság- és nyálálló, valamint A+ besorolású az illékony szennyező anyagok kibocsátása. Ha a felületet nedves ruhával vagy az Adler's Clean bútortisztító szerrel töröljük át, akkor ez a folyamat felgyorsulhat.
INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁK A FELÜLETKEZELÉSBEN
A klasszikus matt bútorlakkok izgalmas alternatívája az olyan új technikai folyamatok, mint az Excimer és a Calander Coating Inert, amelyek lehetővé teszik a mély matt lakkfelületek rendkívül magas ellenállását és jó ujjlenyomat-taszító tulajdonságait.

Mint a homokdűnék felülről: az Excimer felület redői

Mint kavicsos sivatag: bútorfesték mattítószerrel
Az Excimer-eljárással az alkalmazott lakkot először gélesítik a felületen, majd UV-fénnyel kezelik. Ennek hatására mikroszkopikus ráncok képződnek a festék felületén – a mikroszkópon keresztül nézve, a festék homokdűne tájképnek tűnik. A Calander Coating Inert az „érdes” felületet egy vékony, finomszerkezetű speciális fólián keresztül éri el, amely hengerléssel mikrostruktúrát hoz létre a nem teljesen kikeményedett festékfelületen, így biztosítva a kívánt mattulási fokot. Mindkét eljárásban a festék UV-kötéssel, az oxigén kizárásával történik.
A magas beruházási költségek miatt az olyan technológiák – mint az Excimer és a Calander bevonat –, elsősorban az iparban lehetnek sikeresek. Ez azonban ne keserítsen el senkit, mert a bútorlakkok fejlesztése időközben olyan mértékben előrehaladt, hogy már az UV-alapú rendszerekhez hasonlóan jó minőségű, mély matt felületek előállítására is van lehetőség. Ezen kívül a lakkok fújása további előnyöket kínál, mint például a legkisebb adagméretek rugalmas előállítása, vagy a valódi láthatatlan kötés képzése a festett felületeken. Legyen szó teljesen automatikus festési rendszerről vagy szórófülkéről, legyen az UV vagy 2K bútorfesték: az Alder termékcsaládban minden alkalmazástípushoz megtalálható a megfelelő termék. A bútor- és UV-lakkok mellett Ausztria vezető lakkgyártójának kutatási és fejlesztési osztálya az elmúlt években intenzíven foglalkozott az új technológiákkal. A házon belüli alkalmazási technológia magában foglalja a legkorszerűbb alkalmazási és szállítóberendezéseket, beleértve egy Excimer-rendszert. Ezen kívül az Adler alkalmazásmérnökei sok gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, és segíteni tudják a szakemberek munkáját további tanácsokkal. A bevonat technológiai fejlesztésénél is érvényes, hogy az alkalmazott anyag minősége fontosabb, mint a legmodernebb technológia. Hiszen – bármilyen fejlett is a rendszerünk – haszontalanná válik, ha rossz minőségű festékkel próbáljuk használni.

Az Excimer-rendszer kis erőfeszítéssel integrálható egy meglévő festési sorba.
A digitális nyomtatás ezen a területen is óriási lehetőséget kínál a felülettervezésben – maximális egyéniség, minimális átfutási idővel. A kültéri nyomtatott felületekre vonatkozó követelmények azonban rendkívül magasak. Ezért van szükség rendkívül hatékony bevonatmegoldásokra, amelyek optimálisan illeszkednek az aljzathoz, a festéktechnológiához és az alkalmazási területhez. Ezért dolgozik az Alder cég a Digital Printing Associationnel együtt. A jövőben az is elképzelhető, hogy a megrendelő megtervezi magának a kívánt felületet.
Forrás:
Dds-online.de
Adler-lacke.com
Dipa-surface.com
haecker-kuechen.de
Kapcsolódó dokumentum:
matt-vagy-fenyes
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


