Csináljuk együtt – és másképp, mint mások! 1.rész

Az elmúlt időszakban jelentkező válsághelyzetek minden vállalkozás életét megnehezítették: szakemberhiánnyal küzdenek, nehézkes az alapanyagbeszerzés, már jelenleg is több cég fennmaradását veszélyezteti az energiaválság – és a neheze még csak ezután jön.

Sokat gondolkodtunk a cég felső vezetésével azon, hogyan tudnánk felkészülni a ránk váró igen nehéz időszakra. Arra a döntésre jutottunk, hogy még tovább erősítjük a partneri kapcsolatainkat, magas minőségű bútorajtókkal, bútorokkal, tömörfa alkatrészekkel, kiemelkedő szolgáltatásokkal látjuk el a kisebb és nagyobb asztalos üzemeket, a generálkivitelező fő- és alvállalkozókat.

Megosztjuk tudásunkat még szélesebb körben, s bízunk abban, hogy a nehéz idők erős vállalkozásokat szülnek, az erős vállalkozások pedig jó időket hoznak majd. Meggyőződésünk, hogy a jövőben azok a cégek tudnak túlélni és fejlődni, amelyek nyitottak az összefogásra, a magasabb szintű kapcsolatépítésre, mert együtt mindenki többet ér. A hatékonyság és az eredményesség létkérdéssé válik, szükséges szélesítenünk a szolgáltatásaink és a termékeink kínálatát, emelni a színvonalat a versenyképesség növelése érdekében olyan munkafolyamatokkal, amelyekre a saját vállalkozásunkban nem rendelkezünk megfelelő lehetőségekkel. Együtt kell működünk olyan megbízható partnerekkel, amelyek kiegészítik a tudásunkat, kapacitásunkat. Nemzetközi példák jól mutatják, mekkora lehetőség rejlik a partnerségek kiaknázásában. A válság, ami a küszöbön áll, összetartást és rugalmasságot, másképp gondolkodást kíván minden jövőképes vállalkozástól! Tisztán látszik, hogy nem a nagy és nem az erős, hanem a rugalmas és gyors lesz a túlélő. Egy kisebb univerzális asztalosüzemben nem állnak rendelkezésre azok a technológiák, amivel a tömörfa bútorajtó és alkatrészgyártás gazdaságosan végezhető. Körülményesebb, költségesebb, nem kifizetődő és a minőség is nehezebben biztosítható.

Az egyedi tervezésű, felméréssel, helyszíni beszereléssel járó munkák esetében viszont sokkal hatékonyabbak tudnak lenni a kisebb, pár fős asztalosüzemek, mint a nagyobb vállalkozások. Ezen gondolatok és törekvések mentén fogalmazódott meg a Pfiffer Bútor csapatának fejében egy válságkezelési megoldás, ahol az összetartó vállalkozásokban az erősségek ki tudnak emelkedni, a gyengeségek pedig el tudnak törpülni.

VÁLLALKOZÁSUNKRÓL

A Pfiffer Bútor Mór Kft. a tömörfa teljes körű megmunkálására, bútorok, bútorajtók és kiegészítők gyártására specializálódott faipari vállalkozás. Magyar családi vállalkozásunk 1994- ben alakult és töretlenül fejlődik a saját, Vértes lábánál fekvő 3,5 hektáros iparterületen, amit két fiammal és a több évtizede velünk dolgozó szakembergárdával működtetünk. Szinte minden tömörfamegmunkálási folyamatot az arra kifejlesztett csúcskategóriás géppel végzünk. 28 év alatt sikerült olyan gépekkel és gépsorokkal támogatnunk a gyártási folyamatainkat, amik biztosítják a legmagasabb minőségi elvárásokat – a legjobb hatékonyság mellett. A közel három évtizedes eredményes múltra visszatekintő szakértő csapatunk a rönkfűrészeléstől a speciális tömörfamegmunkálási feladatokon át egészen a felületkezelésig képes biztosítani a magas minőséget az egyedi igények kiszolgálása mellett úgy, hogy a vállalt pontos határidő minden körülmények között be legyen tartva. Ezekre nagyon büszkék vagyunk, s ez kiemelkedő előnyt jelent a velünk együttműködő partnereknek is. Szeretnénk megosztani és kamatoztatni a jövőben még több együttműködő partnerrel ezt a felhalmozott tapasztalatot, a kiemelkedő gépkapacitásunk kihasználását, s a rendelkezésünkre álló több mint 2000 m3-es fűrészáru alapanyagbázis felhasználását.

ALAPANYAG-ELŐKÉSZÍTÉS A PFIFFER BÚTOR MÓR KFT.-NÉL

Évente több mint ezer m3 rönköt fűrészelünk fel magyar erdőkből származó tölgy, fekete dió, erdei vadcseresznye fafajokból. Ez a folyamatosan nagy mennyiségű alapanyagkészlet a megbízható, problémamentes tömörfa bútorgyártás alapfeltétele. A felfűrészelés után 1,5–2 éves feszültségmentesítő pihentetés és előszárítás következik szabad levegőn, ahol teljesen kiszárad a fából a kötött víz és tökéletesen megnyugszik az alapanyag. A fa természetes élő anyag, időt kell adni neki, hogy később a belőle készülő bútor is tartós, használata pedig problémamentes legyen. A gondos fűrészáru előszárításánál olyan, több évtizedes tapasztalatokat hasznosítunk, ami biztosítja, hogy a fűrészáru teljes felületén, a lécek alatt is egyenletesen, foltmentesen és a lehető legkisebb deformációval száradjon az alapanyag a szabad levegőn, télen-nyáron. A műszárítás kíméletes konvekciós szárítással pontos menetrendek alkalmazásával történik 8 %-os szobaszáraz állapotig. Ezt az állapotot a gyártócsarnokunkban is fenntartjuk klimatizálással egészen a felületkezelésig. Többrészes cikksorozatunkban bemutatjuk majd a további munkafolyamatainkat és azokat az előnyöket, lehetőségeket, amivel partnerségben tudjuk egymást erősíteni.

 

Pfiffer BútorMór Kft.
8060 Mór, Árkipuszta Ipartelep
Tel.: +36 30 619 6573
e-mail: info@pfifferbutor.hu
www.pfifferbutor.hu


Kapcsolódó dokumentum:


csinaljuk-egyutt-es-maskepp-mint-masok


Tetszett a cikk?