Klasszikus dizájnok, friss ötletek
A 2022-ben Kölnben megrendezett bemutatón a klasszikus mellett számos új, mondhatni merész ötlettel álltak elő az asztalos és építész szakemberek.

TÉRFOGLALÓ
Ilyen például Niklas Burgbacher betonlapba ékelt, tömör maglemezből készült archaikus szerkezete, melyet a behelyezett karosszériaelemekkel, lakkozott MDF ajtókkal és fiókokkal, valamint az alap feletti akrilüveg panellel erősítik. Talán a tömör lemez vastagsága kissé alulméretezett. Az ajtók Tiomos-csuklópántokkal ellátottak és gombnyomással nyílnak. A horonycsíkon vezetett tölgyfából készült fiókok szériaverzióban mechanikusan is vezethetők. A bútordarab tágas lakás- vagy irodabelsőt igényel. Az „Industrie”, vagyis ipari jellegű belsőépítészetet, illetve lakberendezést kedvelők számára kedvelt kiegészítő lehet.
SZIMMETRIKUS ELHELYEZÉS
Megjelenésében klaszszikusabb, funkcionalitás szempontjából rendhagyóbb megoldást mutat be Lukas Hauser. A falra szerelhető, hornyolt tölgyfakeretek látható tartóoszlopaikkal két, feketére festett MDF gérbevágott házat foglalnak magukba. A benne található fiókok klasszikus módon vezetettek, jobbra nyílnak és a korpusz alján lévő nyíláson csúsztathatók ki.Megjelenésében klaszszikusabb, funkcionalitás szempontjából rendhagyóbb megoldást mutat be Lukas Hauser. A falra szerelhető, hornyolt tölgyfakeretek látható tartóoszlopaikkal két, feketére festett MDF gérbevágott házat foglalnak magukba. A benne található fiókok klasszikus módon vezetettek, jobbra nyílnak és a korpusz alján lévő nyíláson csúsztathatók ki.

BÚTOR, AMELYNEK ARCA VAN
A linóleummal fedett frontok a falcozott testbe simulnak. A finoman profilált diófából készült fogantyúk „ritmikusan” fiókokra és ajtókra osztják Nils Farrenberg bútorának homlokzatát. A kőrisrudak átadják a korpusz terhét a két kerethídnak. A Thiomos csuklópántokkal ellátott ajtók mögött nagy rakodótér áll rendelkezésre. A klasszikusan vezetett fiókok HPL-lel bevont MDF szalagokon csúsznak. A halványzöld árnylatú komód tágas hálószobák, retró hangulatot idéző nappalik kényelmes kiegészítője lehet.
Forrás: dds
Kapcsolódó dokumentum:
klasszikus-dizajnok-friss-otletek
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Kézművesség és innováció a jövő szolgálatában – SaloneSatellite 2026
2026-ban a SaloneSatellite immár 27. alkalommal került megrendezésre, és ismét a fiatal tervezők egyik legfontosabb nemzetközi platformjaként tért vissza a milánói Salone del Mobile.Milano keretében.
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...


