A bálna, ami kedvre vidít
Johannes Schmucker a remekművét egyedi formával, kemény kontraszttal és érdekes részletekkel alkotta meg egy komplex egésszé.



A szekrény feketére lakkozott testből, valamint fehér előlapok, nagy kontrasztú egységéből áll össze, amelynek a készítője az „Orcaisis" nevet adta. A név az „Orca" szóból származik – az alkotó elmondása szerint –, mintegy utalva a nagy kardszárnyú bálnára, amely fekete háttal és fehér hassal rendelkezik. A bútort bárbútornak tervezték. Nyolc borosüveget tudunk a jobboldali rekesz, dizájnosan kialakított tartóin tárolni, valamint három borospohár tárolására szolgál a baloldali fiók. A legkisebb fiókban a szervírozáshoz szükséges eszközöket, például sörnyitó, dugóhúzó, szalvéta stb. tudunk elhelyezni. A belső működés felosztása a külső formából következik. Ezt láthatjuk például a baloldali fiók kávakialakításánál, ahol a fiók baloldala követi a korpusz alapformáját, így az is adott szögben került kialakításra.



Érdekesség, hogy az összes fehér díszítőelemnek van mozgó funkciója. A bútorok jobb oldalán található, „hajlított" papírrepülő-szerű palacktartók mind kialakításban és anyaghasználatban is szemet gyönyörködtetők. A tömör körtefából készült, V-alakú tartók felváltva rögzíthetők egy folyamatos sínen, valamint mozgathatók is, így lehetőségünk van finomhangolni a közöttük lévő távolságot, hogy szépen elférjenek kedvenc palackjaink. Fogantyúk helyett az előlapok lettek úgy kialakítva, hogy lényegében maga a dizájn is funkciót kap. A túlnyúló, csúcsos rész ereszkedik alább a korpusztest alsó pontja után, ami által ki tudjuk húzni a fiókokat, valamint fel tudjuk emelni a palacktartó rész zárófedelét, amit aztán egy gázrugó tart meg. A remekmű a müncheni mesteriskolában készült.
Fotók: Wolfgang Pulfer
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei
A Wood-Mizer dokumentumfilmet mutatott be egy mobil fűrészgépkezelő életéről
Ez a dokumentumfilm hiteles betekintést nyújt a skóciai fűrészelési szolgáltatás bérmunka keretében végzett működésébe.


