Inkább együtt, mint egyedül – okos étkezőasztal
A WeHub egy intelligens étkezőasztal, amely fokozza a közösségi interakciót. A Häfele a Siegeni és Düsseldorfi Egyetemmel együttműködve, egy tudományos tanulmány részeként fejlesztette ki a projekt egyéb résztvevőivel közösen az okos bútordarabot.

Az ötletet az okostelefon állandó használata adta. A mobil, amely mindig és mindenhol jelen van, sajnos az étkezőasztalnál is. Ezen a helyen a digitális technológia még inkább elválaszt, mint összeköt. A Häfele a weHub segítségével újra gondolta az étkezőasztalt, mint „gyülekezőhelyet”, ezzel is helyet adva a digitális kornak, de szem előtt tartva a közösséget is. Nem csak enni lehet ennél az asztalnál, hanem beszélgetni, házi feladatot írni vagy akár játszani a multimédia segítségével. A projektben résztvevők célja az volt, hogy az egész rendszert minél otthonosabbá tegyék, és ezzel nagy mértékben növeljék az okos bútorok elfogadottságát. Mert a bútoroknak számos érzelmi és esztétikai követelménynek kell megfelelniük. De, hogy néz ki egy hangulatos high-tech étkezőasztal? Alapvetően egy klasszikus asztalról van szó, rajta egy tetszetős LED-projektorral és több apró fatárggyal. Ezek a tárgyak alakjukban és tapintásaikban hasonlóak az általunk ismert dolgokhoz, mint például a kávéskanna, vagy a só- és borsszóró. Ily módon a weHub hidat képez a virtualitás és a valóság között.
A fő eszköz az intelligens asztali projektor, amely egy LED-es kivetítőn keresztül képes tartalmat megjeleníteni és a beépített kamera segítségével tárgyakat is felismer. Ezt haptikus interakciós objektumok, úgynevezett avatárok működtetik. Az egyedi tervezésű, kézzel készített fa tárgyak a háztartás, a család vagy a közös lakás egyes tagjait reprezentálják, és eltérő funkciót töltenek be. A háztartás tagjai egy okostelefonos applikáción keresztül töltik meg tartalommal az avatárokat, amelyeket aztán az asztali projektor kivetít a közös étkezőasztalra.

Rohanó hétköznapjainkban, okostelefonnal a kézben a fotók készítése és azonnali megosztása már-már nyilvánvaló. A »Később« funkcióval a weHub későbbre halaszthatja a fényképek és videók megosztását, amikor a család összegyűlik az asztalnál. A nap folyamán az avatároknak küldött tartalmat együtt tekinthetik meg. A távollévő családtagok közötti térbeli távolságokat digitálisan is áthidalják, és a média támogatásával közös pillanatokat teremthetnek akár vacsora közben. Ezen a funkción kívül lehetőség van például arra, hogy a „kávéscsésze” tárgyat a korábban társított más zenei és világítási atmoszféra iránti kívánság teljesítésére használják.
A weHUB 2023-ban elnyerte a „Fokus Open” díjat a „Külön említés” kategóriában, valamint az „UX Design” díjat is a „Koncepciók” kategóriában.
Forrás: dds
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.


